Hírszerzési központ

Pozsony. Központi hírelemző szerv létrehozását javasolja a honvédelmi minisztérium. „Olyan, folyamatosan működő központot kell létrehozni, mely megkapja a hírszerző szolgálatok által összegyűjtött, Szlovákia biztonságával összefüggő valamennyi információt – mondta Jozef Blizman, a vezérkari főnök helyettese.

Pozsony. Központi hírelemző szerv létrehozását javasolja a honvédelmi minisztérium. „Olyan, folyamatosan működő központot kell létrehozni, mely megkapja a hírszerző szolgálatok által összegyűjtött, Szlovákia biztonságával összefüggő valamennyi információt – mondta Jozef Blizman, a vezérkari főnök helyettese. A kormányfő, a parlament elnöke és az államfő számára jelenleg a hadsereg illetékes osztálya készít napi biztonságpolitikai jelentést, az új szerv várhatóan ezt a feladatot is ellátná. Változások várhatóak a fegyveres erők felépítésében is: a haderő egyes egységei segíthetik majd a belügyi szerveket. Erre az átalakításra a nemzetközi terrorista-veszély miatt van szükség, a katonák az országon belüli terrorista akciók elhárítását segítik majd. „Bizonyos egységek különleges kiképzést kapnak annak érdekében, hogy hatékonyan tudják segíteni a rendőrség munkáját” – ismertette Blizman az átalakítás lényegét. A haderő új feladatait tartalmazza majd az ország biztonsági stratégiája is, melynek módosító-javaslatát a kormány jóváhagyása után a parlament fogadja el. (lpj)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?