„Hihetetlen, hogy mindez épp velem történt meg”

Dušan Kittel felvételeA nagyszabású Bailando táncshow-ban pedig olyan tüzes, temperamentumos táncosnőként mutatkozott be, hogy mindenkit levett a lábáról. S nem utolsósorban a kassai Thália Színházban két főszerepet is alakított első évadában. A népszerű, fiatal színésznővel beszélgettünk.

Sűrű, pergős hetek, hónapok állnak Ön mögött. Hogy érzi magát?

Hosszú idő után ma volt az első olyan napom, hogy nem volt semmilyen kötelező programom. Feküdtem az ágyban, és teljes üresség töltött el. Kicsit furcsa volt, mert nem csörgött az ébresztő, nem kellett sehova se mennem. Csak néztem a szobrot, amelyet a Bailando győzteseiként kaptunk, és lepergett előttem a tíz forduló, amelyet végigtáncoltunk, meg a Szomszédok forgatása. Ez az egész, ami körülöttem zajlott. Olyan hihetetlen, hogy mindez épp velem történt meg. De mindenképpen boldogság és elégedettség töltött el.

A Bailando döntőjében, az eredményhirdetés előtt volt olyan sejtésük, hogy elviszik a pálmát?

Nem. Az utolsó pillanatig nem tudtam, ki lesz a győztes. Ugyanis az, amit a kulisszák mögött hallottam, valamint az emberek reakciói azt jelezték, hogy sokaknak nem volt szimpatikus az az álom, amiért mi táncoltunk, mivel előítéleteket tápláltak a családdal szemben. Bevallom, az elején én is. Később pedig úgy éreztem, a műsor nem elsősorban a táncról szól: az, hogy ki hogyan táncol, csak egy kis plusz adalék vagy show. Ekkor már úgy gondoltam, ténylegesen az álmok fognak nyerni vagy nem nyerni. Azután tudatosítottam ezt, hogy Laci Strike-ék, akik tényleg kitűnő táncospár, kiestek.

A győzelemben, amellett, hogy táncos párjával, Juraj Šoltésszal folyamatosan káprázatos teljesítményt nyújtottak a parketten, nem játszhatott közre a Szomszédok Ildikójának nagy népszerűsége is?

Megvallom őszintén, szerintem az játszott közre benne, hogy az emberek, úgy érzem, megszerettek. Ez érdekes, mert közben az is megfordult a fejemben, hogy biztosan nem nyerünk, mert magyar vagyok, és lehet, hogy pár embernek nem esne jól, ha magyar szereplő lenne a győztese egy szlovákiai show-nak. De reménykedtem. Nyugodt voltam, mert tudtam, mindent megtettem azért, hogy nyerjünk. A táncokba, amelyeket bemutattunk, mindent beleadtunk, ami tőlünk telt. Egyébként nagyon örültem, amikor felkértek a műsorban való részvételre, mert kiskoromtól szerettem volna táncolni, ezért egyfajta kielégülést jelentett számomra a Bailando. Éreztem, itt a nagy lehetőség, hogy saját magamnak is bebizonyíthassam: tudok táncolni.

Mennyire vette igénybe a Bailando?

Nagyon. Mindennap 4-5 órát próbáltunk. Ami magában nem fárasztó, de emellett forgattam, ezenkívül színházi próbáim és előadásaim voltak, s a társulattal sokat turnéztunk.

Közvetve a bailandós győzelem is azt bizonyítja, hogy a Szomszédok című sorozat igazi huszárvágásra volt képes – természetesebbé, „normálisabbá” tudta tenni a szlovák–magyar együttélést.

Én is ezt érzem. Bár az elején egy kis félelemmel kezdtem bele ebbe a sorozatba, mert ugye, egyrészt magyar vagyok, másrészt vannak bizonyos vicces, „deformált“ szókapcsolatok, amelyek némely emberből azt a benyomást válthatják ki, hogy gúnyolódunk. Az első két próba után azonban rájöttem, hogy itt nem a szöveg, nem az én magyarságom a vicces, a kinevetendő, hanem maguk a szituációk. Akinek van humora, öniróniája, az élvezni tudja a Szomszédokat. Emlékszem, amikor főiskolás voltam, mi is megéltünk rengeteg vicces nyelvi szituációt. Vagy akár most, a Bailando alatt is, amikor Ďurkóval próbáltam. Nagyon sokat nevettünk azon, hogy valamit máshogy mondtam. Szerintem ez kedves. Ha az ember ezt úgy fogja fel, ahogy kell, nem csinál belőle ügyet.

Magát a műfajt, vagyis a televíziós sitcomot mennyire szereti? Egyáltalán, szokott ilyen jellegű sorozatokat nézni a tévében?

Soha nem néztem, és nem is áll hozzám közel. Lehet, hogy pont ezért jó benne lenni. Az operett sem kimondottan az én műfajom, mégis elég sokat játszottam és játszom is. De nem baj, mert a humort mindig is szerettem.

Melyik fajtáját?

A fekete humort meg a kicsit abszurd humort. Például Örkényt nagyon szeretem. Amit ő csinált, az szerintem fantasztikus.

Nagyon sikeresen kezdte a pályáját, hiszen a színművészeti egyetem után rakétagyorsasággal belecsöppent egy népszerűvé vált tévésorozatba, utána pedig jött a Bailando. Ezenkívül a kassai Thália Színház társulatának tagjaként ebben az évadban két főszerepet is alakított. Egyetemistaként ilyennek képzelte a pályakezdést?

Nem igazán. Sosincsenek elképzeléseim. Nem szeretek hosszú távra tervezni. Maximum két napra előre, mert a dolgok általában úgysem úgy jönnek össze, ahogyan én szeretném. Az, hogy így alakulnak majd a dolgaim, meg sem fordult a fejemben. Abban reménykedtem csupán, hogy lesz munkám. Már annak is nagyon örültem, hogy a Thália Színház elfogadott, visszahívtak, s egyből két nagy szerepet osztottak rám. Úgy érzem, mindkettő jó munka volt, nincs miért szégyenkeznem. Elégedettséggel tölt el, hogy amit megtanultam, teljes mértékben meg tudtam mutatni a színpadon.

Mindkét darabban teljesen más műfajt próbálhatott ki. Melyik áll közelebb Önhöz?

A Tóték. Az nagyon jó munka is volt, bár elég nehéz. Nagyon jó rendezőt kaptunk Vas Zoltán Iván személyében.

Ez az előadás nagy port kavart.

Hál’Istennek. Én csak örültem ennek. A társulat egy része jól, más része kevésbé jól fogadta az előadást kísérő „port”. De ez a darab így volt megrendezve, mi ezt így szerettük, és ugyanaz volt a véleményünk, mint a rendezőnek. Mi tudtuk, mit akart vele kifejezni. Hogy mások mást gondoltak róla, az az ő hibájuk. De ha egy színház nem nyilváníthat véleményt, akkor az csukjon be, mert anélkül nincs semmi értelme a működésének.

A Pozsonyi Színművészeti Egyetemen kitől kapta a legtöbbet?

Peter Mankovecký volt az egyik osztályfőnököm az első évben. Igaz, nagyon hamar távozott az egyetemről, azonban az alatt a fél év alatt, amíg foglalkozott velünk, rengeteget kaptunk tőle. Sok mindenre megtanított minket, ami a fegyelmet illeti, ami a hozzáállást, vagy azt, hogyan gondolkozzunk. Nagyon szerettem benne azt, hogy barátunk volt, „kocsmás haver”, amikor azonban bementünk a próbaterembe, akkor igazi tanár volt, akire felnéztünk, akinek ittuk a szavait, aki nagyon tudott velünk bánni. Őt nagyon szeretem, és nagyon sajnálom, hogy olyan hamar elment tőlünk. Osztályfőnökünk volt Milka Vášáryová is, neki is nagyon hálás vagyok. Nem biztos, hogy ő volt a legjobb tanár, de mint ember, mint színész, mint egyéniség nagyon sokat adott nekünk. Hihetetlen mennyiségű energiával, erővel, vitalitással rendelkezik. Ő tényleg egy „kis példakép”. Nagy színész, akiből lehet merítkezni, akit érdemes nézni, akit érdemes figyelni. Lehet, hogy sokszor nem is tudta pontosan elmagyarázni, mit akar, de ösztönszerűen érezte, mit szeretne látni tőlünk.

Ön tudatos vagy inkább ösztönös a munkában?

Inkább ösztönös. Sokszor nem tudom elmagyarázni a viselkedésemet vagy az érzéseimet, mert egyszerűen érzem, amit érzek, de azt hiszem, nem is kell mindig mindent szóban kifejteni. Én próbálni is így próbálok. Nem az a típusú színész vagyok, aki agyonelemezi a darabot, és utána kezd el dolgozni rajta, hanem az aznapi próbából merítkezek. Abból, hogyan néz rám a kollégám, vagy hogy mit mond a rendező, és arra próbálok reagálni. A magánéletben is inkább a megérzéseimre hallgatok.

Mi az, ami a legjobban vonzza a színészetben?

Főleg az, hogy mindig más lehetek. Mindig valami újat tanulok, mindig más érzelmek törnek fel bennem. Azáltal, hogy színházban dolgozom, hogy alakokat öltök magamra, magamat is megismerem. Hogy mire hogyan tudok reagálni, milyen hatást vált ki belőlem, és ezek nagyon érdekes, nagyon mély dolgok.

Volt, hogy meglepte saját magát is?

Igen, nemegyszer. Bár azok csak pillanatok voltak. Amikor azt hiszi az ember, hogy már nem tud többet megfogalmazni a szerepről, és hirtelen a semmiből új gondolata támad. Vagy egy új gesztusa jön elő, ami adekvát a szereppel. Ez tényleg egy nagyon érdekes pálya.

Mit szeret jobban? Színházban játszani vagy tévézni? Esetleg a filmezést is szívesen kipróbálná?

Engem a színház teljes mértékben betölt. A Szomszédokat jó lehetőségnek tekintem abból a szempontból, hogy az ember megmutathatja magát. Jó munkát is jelent természetesen, és kereseti lehetőséget, mert a megélhetéshez pénzre is szüksége van az embernek. Örülök, hogy egy új műfajba kóstolhattam bele, és hogy megismerhettem azokat a kollégákat, akikkel együtt játszom. Ez is sok mindent adott nekem. A Szomszédokban nagyon jó parti jött össze. Olyan emberek, akik nagyon könnyedén veszik a munkájukat, de nagyon becsületesen dolgoznak. Úgy érzem, egy húron pendülünk mindnyájan, akik ott vagyunk. Nem lóg ki senki a sorból a viselkedésével. Néha úgy érzem, hogy egy nagy család vagyunk. Ahogyan Zuzka Tlučková vagy Andy Kraus viselkednek velem, az néha nagyon megható is.

A Szomszédok második szériája után a nézők hamarosan a harmadikat is láthatják. Nem fordult meg a fejében, hogy az állandó utazgatás helyett Kassa és Pozsony között egyszerűbb lenne a fővárosba költözni?

Biztosan nem. Rám Pozsony nincs jó hatással. Valamilyen negatív energiát érzek belőle, ami teljesen leterít, amikor ott vagyok. Nincsenek ott barátaim sem, meg a családom is messze lenne. Nem tudom… Vannak terveink a barátommal, hogy elmennénk lakni máshová, de ez még a jövő zenéje… Egyelőre maradok a Thália Színháznál, mert jól érzem itt magam.

A jövő évadban milyen szerepek várják a színházban?

Szent Erzsébetet játszanám. Izgulok miatta, mert ez jóval komolyabb feladat lesz, mint az eddigiek. Igazi kihívást jelent számomra. Örülök neki, és nagyon várom.

A mindennapi életében mennyire nyilvánul meg a Szomszédokkal és a Bailandóval szerzett óriási népszerűsége?

Hát… eléggé. Amikor a sorozatot vetíteni kezdték, az emberek egy idő után rám köszöntek, üdvözöltek, és amikor a Bailando is beindult, már teljes eufóriában éltem. De sajnos most már nincs magánéletem. Sem a bevásárlás, sem a séta a Fő utcán nem úgy zajlik, mint régen. Ma már nem tudok úgy végigmenni itt Kassán a Fő utcán, hogy legalább 5-10 autogramot ne adjak. Egyrészt nagyon kedves az emberek érdeklődése, meg kellemes, jó érzés, mert úgy érzem, ezek a reakciók nagyon pozitívak, és azt bizonyítják, hogy amit csinálok, az tetszik nekik. Ez jó, mert végül is értük és nekik csinálom, csak amikor az ember nem tud egy bugyit sem venni anélkül, hogy valaki ne nézze, az kicsit rossz érzés.

Van valamilyen „lecsapódása” a társulatban annak, hogy fiatal színészként egy országos népszerűségű sorozat főszereplője?

Nagyon egészségesen fogadták. Úgy érzem, tényleg örülnek neki, és hogy büszkék rám. Az igazgatónk is állandóan emlegeti, nagyon örül neki, hogy így alakultak a dolgok, és hogy a színházat nem dobom el a forgatások miatt. Lehet, hogy vannak, akik esetleg irigykednek, de szerintem akkor inkább az anyagi oldalát nézik, mert a színházban a színészek kevés pénzt kapnak a munkájukért. Mindenesetre ha vannak is olyanok, akik irigyelnek, arról inkább nem szeretnék tudni.

Ki az, akire színészként felnéz?

Nagyon szeretem Liv Ullmant például. Szeretem olvasni a könyveit is, mert gyönyörű gondolatai vannak. Nagyon tud segíteni olyan pillanatokban, amikor az ember úgy érzi, semmi nem megy. Olyankor szoktam beleolvasni a könyveibe… Többet nem is mondanék, mert nincsenek igazán példaképeim. Kedvencem viszont rengeteg. Például Al Pacino, Nicole Kidman vagy Meryl Streep. Nagyon sok jó színész van. A magyarok közül Darvas Ivánt szerettem nagyon.

Őrületes tempóban teltek az elmúlt hetei, hónapjai. Volt egyáltalán szabadideje?

Nem igazán. Szeptember óta csak karácsonykor volt szabadnapom. Amikor volt egy kis szabad időm, akkor aludtam. Mert alvásból az utóbbi időszakban kevés jutott. Nagyon szeretem a természetet is. Ott mindig feltöltődöm.

Ezek szerint most, az évad és a Bailando befejeztével, a Szomszédok újabb forgatása előtt jön a nagy pihenés?

Igen. Mindig vágytam Toszkánába, oda mindenképpen el szeretnék menni. És Velencében is szeretnék eltölteni néhány napot. A lagúnák városa számomra nosztalgikus hangulatot árasztó hely. Úgy érzem ott magam, mintha díszletek közt járnék. A barátom nagybátyja Liverpoolban lakik, oda is készülünk látogatóba. Meg pihenni fogok és olvasni.

Előkészítette már a könyveket is, amelyeket most végre lesz ideje elolvasni?

Egyelőre útikönyveket fogok böngészni, hogy megismerjem az országokat, ahova megyünk. Aztán biztosan elolvasok Dosztojevszkijtől is valamit. Ő nagy kedvencem.