Híd: a kormány komolyan vette a figyelmeztetésünket, Zemplén új reményt kap

Pozsony |

<p>Bugár Béla és Jakab Elemér, a Híd képviselői a vajáni erőmű helyzetére reagálnak, amellyel kapcsolatban még tavaly májusban figyelmezették a gazdasági minisztert, valamint megoldást kínáltak az erőmű leállításának megelőzése érdekében.</p>

Zemplén polgárai számára rendkívül jó hír az amerikai befektető ígérete, miszerint a Nagymihályi járásban 800 új munkahelyet létesítenek. A Híd örömmel fogadja a gazdasági minisztérium, a pénzügyminisztérium, valamint a Theta Energy Group (TEG) megértési memorandumát, amely az erőművet új, műszaki parkká szeretné alakítani. „A kormány végre tesz valamit a keleti régióért is, amely több mint 20 százalékos munkanélküliséggel küzd“- jelentette ki Bugár Béla és Jakab Elemér. Megemlítették, hogy tavaly májusban ők figyelmeztették a kormányt az erőmű teljes leállításának veszélyéről. „Ha ez bekövetkezett volna, több mint 400 ember veszítette volna el munkahelyét“- mondta Jakab.

Bugár Béla, a Híd elnöke és Jakab Elemér, a Híd parlamenti képviselője 2015 augusztusában személyesen látogatták mega az erőmű vezetését, amellyel tárgyaltak az erőmű megtartása érdekében. „Ezzel kapcsolatban a gazdasági miniszterhez is fordultunk, és úgy tűnik, hogy ezirányú ellenzéki kezdeményezésünk meghozza gyümölcsét.  Sőt, a tervezett több milliós befektetés, amely több száz új munkahelyet hoz létre állami ösztönzők nélkül is megvalósítható“- tették hozzá a Híd képviselői. A Híd prioritásként kezeli a magas munkanélküliséggel küzdő régiók fejlesztését.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?