Hiánycikk az együttérzés

Pozsony. Október második hetében 1983 óta az európai országok a rákellenes küzdelem fontosságát hangsúlyozzák. A hazai Rákellenes Liga ezen a héten nem csupán a közvélemény, hanem főleg az illetékesek figyelmét kívánja felhívni a betegek jogaira.

Szlovákiában ugyanis a daganatos megbetegedésben szenvedők ellátása nem egységes, gyakran nem megfelelően alakul az orvos-beteg viszony, akadozik a tájékoztatás, holott a rákos betegségben szenvedőnek elvitathatatlan joga – ha úgy kívánja – a részletes tájékoztatás. „A korszerű orvoslás feladata már nem csak a beteg életének megmentése, hanem életminőségének javítása. A beteget úgy kell gyógyítani, hogy megőrizhesse emberi méltóságát, miközben ügyelni kell arra is, hogy ne veszítse el a reményt. Ennek eléréséhez viszont az orvos empátiájára van szükség, és bár szerencsére az együttérzés nem pénzfüggő, mégis gyakran „hiánycikk” – magyarázta Vladislav Zigmund pszichiáter-professzor. Ivan Koza professzor, a Nemzeti Onkológiai Intézet igazgatója a rákellenes hét kapcsán kifejtette: a daganatos betegek gyógyításához is játékszabályok kellenek. „Nem engedhető meg, hogy például úgy mint Homonnán, az egyházközösség egyik tagjának a templomban gyűjtést rendezzenek azért, hogy megkaphassa a szükséges gyógyszeres kezelést. El kellene érni, hogy az onkológiai betegek alapkezelése egyforma legyen, s a kórházak képesek legyenek állni ennek költségét.

A rákellenes hét zárónapján, október 11-én a pozsonyi Fő téren önkéntesek almát és felvilágosító röplapokat osztogatnak a járókelőknek. „Az SK Fruit idén három tonna almával segíti a betegek jogait hangsúlyozó kezdeményezésünket. Ráadásul az alma az élet szimbóluma, s közösen a „vissza a természethez” életformát szorgalmazzuk. Annak ellenére, hogy világszerte emelkedik a rákos betegek száma – Szlovákiában évente 23 ezer új esetet diagnosztizálnak –, magasabb egészségtudattal, jobb megelőzéssel, a betegjogok elfogadásával és betartásával is javulhatna nemcsak gyógyításuk, hanem életminőségük is – mondta Eva Siracká a Rákellenes Liga elnöke.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?