Helyszíni jelentés a 36. Kazinczy Napokról

Az első napon arról hallhattak az egybegyűltek, hogy miként lehetne felújítani az alsósztregovai Madách-kastélyt, mi mindent hagyott ránk Madách, milyen hatást gyakorolt Az ember tragédiája az utókorra, illetve hogy mit kínál a kutatóknak Madách-tematikában a győri Xantus János Múzeum. A második napon pedig arról keseregtek az érezhetően más bolygón élő Magyar Művészeti Akadémia tagjai, hogy a magyarok száma mennyire megcsappant, míg a szlovákoké, románoké rohamosan növekszik a Kárpát-medencében, és hogy rapid identitásvesztés tapasztalható az elcsatolt területeken.

Privát véleményt csatolni ilyesmihez kockázatos dolog, de anynyit azért megjegyzek: a magam részéről örülök annak, hogy egy másik nép nyelvét is beszélem, ezáltal bele tudok kukkantani nem csak a szlovák, hanem a cseh kultúrába is, magyar identitásomat pedig eszemben sincs féltenem, főleg az Európai Unión belül nem. Kulturális szempontból tehát jóval gazdagabbnak érzem magam az anyaországi magyaroknál, a „demográfiai pánikot” keltőknél mindenképp, ráadásul angolul is elég jól beszélek, aminek köszönhetően egy újabb hatalmas kultúra nyílik meg előttem. Aki viszont saját szomorú kis világának foglya, azzal nincs túl sok közös témám.

A Magyar Művészeti Akadémiáról még esik szó a továbbiakban, már csak azért is, mert mostanában elég gyakran vendégeskednek tájainkon. Az idei Kazinczy Napok főszereplője azonban egyértelműen Madách Imre volt. Egyebek mellett annak okán, hogy Az ember tragédiáját szlovák nyelven épp nyolcvan évvel ezelőtt mutatták be itt Kassán. A deklaráltan megújulni vágyó anyanyelvi napok koncepciójában sokak szerint meg kell jelennie a többségi nemzet felé való nyitás szándékának, valamint a magyarországi törekvésekbe való bekapcsolódásnak az európai uniós tagság nyújtotta lehetőségek kihasználásával. A tudományos nyelvművelés központja már rég nem Kassa, ezért tágabb horizontok felé kell nézniük a helyi szervezőknek, ha érdekes programot akarnak összeállítani. Az irányvonal már most világos: Kodály szellemében a zenére, a népművészetre, illetve az irodalomra és az építőművészetre is oda kívánnak figyelni, mivel e nélkül nem teljes egy nemzet tudata és önismerete, mint ahogy a szellemi örökség dokumentálása nélkül sem az. Ez utóbbi területért egy ideje a Pozsonyban működő Szlovákiai Magyar Kultúra Múzeuma felelős.

Az intézmény igazgatónőjétől, Jarábik Gabriellától megtudhatták az érdeklődők, hogy a múzeum munkatársai összesen 442 Kassa megyei településre küldtek ki kétnyelvű űrlapot az épített és a szellemi kulturális örökséget feltérképezendő. Folyamatosan érkeznek címükre a kitöltött űrlapok, melyek alapján 2–3 éven belül összeállítanak egy átfogó adatbázist.

2003 januárjától tartozik a múzeum fennhatósága alá a szklabonyai Mikszáth-emlékház és az alsósztregovai Madách-kastély. Mindkét épületet siralmas állapotban találták, siránkozás helyett azonban munkához láttak, és minden lehető anyagi forrást kihasználva átfogó felújításba kezdtek. Szklabonyán január 16-án lehet megtekinteni az eredményt. A nagy palóc író háza padlófűtést, vadonatúj tetőt és nyílászárókat kapott, jövő nyárig pedig az udvart is rendbe hozzák. A Madách-kastélyban új kiállítás várja az érdeklődőket, a legszükségesebb beavatkozásokat már elvégezték, előttük áll még Madách dolgozószobájának, az „oroszlánbarlangnak” berendezése korabeli bútorokkal és használati tárgyakkal, mivel az eredeti darabokat az elmúlt rendszerben, sajnos, szétlopták.

Alsósztregován egyébként – a Magyar Tudományos Akadémia Irodalomtudományi Intézetének szakmai segítségével – világra szóló dolgok vannak készülőben. Erről Kerényi Ferenc irodalomtörténészt, a leendő projekt leendő szakmai tanácsadóját kérdeztük.

„Szeretnénk létrehozni az épületben az európai emberiség-költemények múzeumát, és bemutatni mindazokat az alkotásokat, amelyek Madách fő művével közel egy időben keletkeztek. Elsősorban a Goethe-kultusz központjának számító Weimarral, a párizsi Victor Hugo-múzeummal, a Byron-gyűjteménnyel, valamint a varsói Irodalmi Múzeummal szeretnénk felvenni a kapcsolatot. Ez a nemzetközi vállalkozás Alsósztregova község számára is fontos lehet, hiszen vonzó idegenforgalmi látványosságról van szó. Kis költséggel egy konferenciaközpontot is ki lehetne alakítani az épületben, és a szlovák–magyar határon átnyúlva a történelmi Nógrád keretében egy komplex elképzelés is megvalósulhat, amely a vidék páratlan néprajzi, építészeti, történelmi és irodalmi hagyományaira épülne” – tudtuk meg Kerényi Ferenctől. A Szlovákiai Magyar Kultúra Múzeuma, valamint a Petőfi Irodalmi Múzeum közreműködésével tervezett európai kultúrcentrum koncepciójába belefér a kastélykert felújítása is, ahol akár egy szabadtéri színpad is épülhetne. Ehhez nemzetközi összefogás szükséges, hasonlóan elszánt partnerekkel, akikkel közösen akár EU-s támogatást is lehetne szerezni a kezdeményezésre.

Természetesen továbbra is a Madách-kiállítás állna a középpontban, de helyet kapna itt a 19. századi szlovák irodalomból Hviezdoslav is, aki kétnyelvű alkotó volt, így méltón reprezentálná a történelmi együttélést, egyben segítőkészebbé tenné a helyi szlovák illetékeseket.

A régió Kerényi szerint komplett területfejlesztést igényel, mert Nyugat-Európa számára csak akkor lehet érdekes, ha olyat tud nyújtani, ami másutt nincs. Az alsósztregovai gyógyfürdő fejlesztése mellett a szlovák–magyar határon át vezető régi, történelmi útvonalakat is újra fel kell fedezni, a „jó palócok” történetéből ízelítőt adó folklórprogramokkal, kézműves-bemutatókkal és várturizmussal fűszerezve.

Ennyit a Kazinczy Napok optimista részéről, amelynek végén a résztvevők úgy érezhették, most jött el az idő, amikor az új Európában bármilyen ötlet megvalósulhat, akár nemzetközi keretek között is.

A Magyar Művészeti Akadémia tagjai azonban visszarántottak bennünket a rögvalóságba, ahol nyelvünk kopik, rongyolódik, építészetünk satnyul és globalizálódik, nemzetünk pedig az identitásvesztés következtében rohamosan fogyatkozik. Az alaphangulatot Pomogáts Béla, az Anyanyelvi Konferencia elnöke adta meg vészjósló statisztikai adatokkal alátámasztva, és megpedzve a kisebbségi autonómia örök kérdését, melynek érdekében szerinte a hazai és a romániai magyar politikai elit nem lép fel kellő nyomatékkal. Gál Sándor költő felhívta a figyelmet szókincsünk, valamint szakszókincsek elsorvadására, arra a tényre, hogy az egyes szakmák kisebbségi és anyaországi képviselői alig tudnak kommunikálni egymással magyar nyelven, mert nálunk a szakkifejezéseket szlovákul tanítják és használják. A Magyar Művészeti Akadémia egyebek mellett ezen tendenciák ellen is harcolni kíván a művészet erejével.

A társadalmi szervezetet 1992-ben alapította 22 művész, elnöke Makovecz Imre, a világszerte elismert építész. A testület jelenleg 145 tagot számlál, miután nemrég negyven külföldön élő magyar művészt is felvettek maguk közé. Az irodalomárok, képzőművészek, iparművészek, fotósok, zeneszerzők, építészek rendszeresen tartanak összejöveteleket, céljaikat pedig így fogalmazták meg: „Nem eltitkolni a tudást, bátran elmondani a tanítványok előtt. A magyar alkotások rangját megmutatni másoknak, önmagunknak. Egyesíteni minden nagy értékű erőt, bárhonnan is jön, akármit gondol szépségről s világról. Megteremteni a szuverén méltóságú kertet, mely független a földi hatalmaktól. Csak a magyarságtól nem. És a szépségtől, igazságtól.”

E nemes gondolatok olyan neves alkotókat vonzottak ebbe a közösségbe, mint Lázár Ervin író, Ágh István költő, Bukta Imre, Csáji Attila és Fehér László képzőművész, Határ Győző író, Erdélyi Zsuzsanna folklorista, Hubay Miklós drámaíró és Jankovics Marcell rajzfilmrendező-illusztrátor, hogy csak a legnagyobb kedvenceimet említsem. Elképzelhető, hogy a Kassán tapasztalt kollektív szomorkodás csak az őszies időjárásnak volt köszönhető. Olyan véleményeket is hallottam, hogy tulajdonképpen ily módon került egyensúlyba a rendezvény két napja, hogy e nélkül túlságosan derűlátóan távoztunk volna.

A Thália Színház Márai Stúdiójában a Kazinczy Napoknak köszönhetően jelenleg két érdekes tárlat is megtekinthető. A kávéházban Gondolat – vonal – rajz címmel a Magyar Művészeti Akadémia tagjainak alkotásaiból nyílt kamaratárlat, az emeleti színházteremben pedig Zichy Mihálynak Az ember tragédiájához készült illusztrációi láthatók december végéig, amelyek ugyan másolatok, ám minőségileg nem maradnak el az eredeti rajzok látványától.

Csak remélni tudjuk, hogy a Kazinczy Napok jövőre is legalább ilyen gazdag programmal várja a látogatókat, és hogy az „érdeklődők” zömét nem a kivezényelt középiskolás diákok teszik majd ki, hanem írók, irodalmárok, nyelvművelők, pedagógusok és tudományos kutatók az ország minden szegletéből.