Heger: Egyetlen miniszterelnök sem élt át annyi megpróbáltatást, mint amennyit én

heger k

A leköszönő kormányfő posztjáról való távozása előtt a TA3-nak adott interjút.

Eduard Heger (Demokraták) az OĽaNO és az SaS vezetőit két fiúnak nevezte, akik közül az „egyiknek marmonkanna, másiknak pedig öngyújtó volt a kezében”, és bár próbálta kibékíteni őket, ez nem sikerült.

Egy járvány kellős közepén vettem át az irányítást. Az egészet Igor Matovič és Richard Sulík veszekedése árnyékolta be

– mondta.

Annak ellenére, hogy más politikusok nem hisznek neki, úgy gondolja, képes volt több fontos törvényt is megalkotni és elfogadtatni.

Minden mérföldkövet teljesítettünk, amit csak lehetett. Sosem adjuk fel, Szlovákiának ez érdeke

– közölte Heger, hozzátéve, hogy azért szeretné folytatni politikai tevékenységét, hogy az emberekért küzdjön.

A leköszönő miniszterelnök a hivatalnokkormánytól azt várja, hogy megnyugtassa a helyzetet, és a lényeges dolgokkal foglalkozzon. Heger hozzátette, a legerősebb pillanat számára az volt, amikor jóváhagyták a reformokat.

(ta3)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?