Nem tetszik Robert Ficónak, hogy a Hlas kizárta soraiból két parlamenti képviselőjét. A miniszterelnök szerint akár 10 külföldit is kiutasíthatnak a napokban, olyanokat, akik segítették az ellene szervezett „puccsot”. A házelnököt biztosan nem választja meg a parlament februárban.
Kifogásolta a miniszterelnök, hogy a Hlas nem tudja biztosítani Samuel Migaľ és három társa támogatását, sőt, Migaľt és Radomír Šalitrošt kizárta a párt kongresszusa a Hlasból.
Ha 100-an lennénk a koalícióban, akkor el tudom képzelni, hogy valakitől elbúcsúzunk, de csak 79-en vagyunk, kettőt már kizártak és még nincs megoldva a helyzet további kettővel, plusz Huliak és társai is problémát jelentenek
– mondta Fico az STVR Sobotné dialógy című műsorában.
A Hlas zsarolással vádolta meg a kongresszusán, és ezért kizárta a pártból Samuel Migaľt és Radomír Šalitrošt, akik Matúš Šutaj Eštok pártelnök szerint többek közt a belügyminiszteri és egy parlament alelnöki pozíciót is maguknak követeltek.
Fico szerint nem az ő feladata a hlasos és SNS-szes képviselők szavazatainak biztosítása.
Ez Andrej Danko és Matúš Šutaj Eštok feladata. Mondtam nekik, hogy ne akarják tőlem, hogy én oldjam meg az ő belső problémáikat
– jelentette ki a kormányfő. Továbbra is március végéig adott haladékot a két koalíciós pártelnöknek, hogy megoldják ezt a problémát.
Pedig Rudolf Huliak és társainak a problémáját valószínűleg Ficónak kell megoldania, mert Danko már nem akar tárgylani volt képvislőjével. Az SNS elnöke szerint ugyanis Huliakot „sötét erő” vette hatalmába, vagy esetleg külföldi ügynökök irányítják őket.
A parlament februári ülése rövid lesz
Fico szerint csak szűkített programot terveznek a parlament február 4-én kezdődő ülésére. „Az egészségügyi törvényekről és az építési törvényről kell tárgyalni” – jelentette ki a kormányfő. Az egészségügyi törvényeket az Orvosszakszervezet és az egészségügyi minisztérium decemberi megállapodásának megfelelően kell módosítaniuk a képviselőknek, például az orvosok béremelésének feltételeit kell bennük átírni.
Még mindig nem lesz elnöke a parlamentnek
A kormányfő nem tartja valószínűnek azt sem, hogy a februári ülésen megválasztják a parlament új elnökét. A poszt már tavaly áprilistól, vagyis Peter Pellegrini államfővé való megválasztásától betöltetlen. A Hlas továbbra is Richard Raši régiófejlesztési mnisztert javasolja, és már az SNS is elfogadta Matúš Šutaj Eštok javaslatát. Megszavazni azonban várhatóan csak akkor lesznek hajlandóak, ha a Hlas megszavazza majd az STVR Tanácsának tagjait, ebben azonban még nincs megállapodás a két párt között.
Ha megállapodik a két párt, a Smet kész támogatni a megegyezésüket
– mondta Fico.
Fico kiutasítja a "puccsistákat"
A kormányfő továbbra sem engedte el az ellene tervezett „puccs” témáját.
Készül azoknak a külföldieknek a listája, akiket adminisztratív módon kiutasíthatunk
– jelentette ki Fico. Szerinte akár több tíz ember is felkerülhet a listára. Fico a hét elején, egy titkos SIS-jelentésre hivatkozva tájékoztatott arról, hogy egyes civil szervezetek puccsot készítenek elő kormánya ellen, amelynek szervezésébe külföldi „szakértők” is bekapcsolódtak, sőt az akciót az USA-ból finanszírozták. A jelentés kapcsán és az állítólagos puccs miatt csütörtökön összeült a biztonsági tanács is, amely azonban csak egy nyilatkozatot fogadott el.
A Smer a KDH-val egyezkedne
Fico készül az alkotmány módosítására is, habár tudja, hogy ehhez egy ellenzéki párt támogatása is kell. A kormányfő az alkotmányban akarja megtiltani, hogy melegek gyerekeket fogadhassanak örökbe, rögzíteni akarja, hogy csak két nem létezik, illetve azt is, hogy az iskolák oktatási-nevelési programjának összhangban kell lennie az alkotmánnyal. Fico abban bízik, hogy a KDH-val meg tudnak egyezni ezekben a kérdésekben.
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.