Heger: A koalíciós válság megoldását célzó tárgyalások ma is folytatódnak

Eduard Heger
Pozsony |

A koalíciós pártok még ma délután, illetve este is tárgyalnak a koalíciós válság megoldásáról – erősítette meg Eduard Heger (OĽaNO) megbízott egészségügy-miniszter az RTVS vasárnapi műsorában.

„A kormányfő világosan kijelentette, hogy lemond. Több forgatókönyv van, tárgyalunk” – mondta Heger. Hozzátette: Zuzana Čaputová államfőt majd csak a végleges egyezségről tájékoztatják majd. 

Heger a polgárokat arra kéri, legyenek türelmesek. „Mindent megteszünk azért, hogy egy stabil kormányt alkossunk, szorítsanak nekünk, és legyenek felénk türelemmel” – fűzte hozzá azzal, hogy reméli, holnap közölhetik állásfoglalásuk.

A megbízott egészségügy-miniszter szerint a feszültséget Robert Fico (Smer) és Peter Pellegrini (Hlas) kelti, ők ugyanis az előrehozott választásoknak örülnének a legjobban. „Nem szeretnénk, ha visszatérne az a kormány, amelyet szoros kapcsolat fűzött a maffiához” – mondta Heger.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?