Vége a szünetnek, a képviselők újra visszatérnek a parlamentbe

parlament
Pozsony |

A képviselők egy kifejezetten hosszúra nyúlt, négy hónapig tartó szünet után kedden újra visszatérnek a törvényhozásba. A nagy nehézségek árán visszaszerzett parlamenti többség sorsa azonban bizonytalan. A pozíciót kapott politikusok helyére érkező honatyák ugyanis újraoszthatják a lapokat. Emiatt még a miniszterelnök, Robert Fico (Smer) is kisebb turbulenciákra készül.

Néhány, a próbálkozások szintjén megrekedt rendkívüli ülést leszámítva a parlamentben gyakorlatilag december óta nem folyt érdemi munka. A hosszúra nyúlt szünet oka az volt, hogy a Robert Fico vezette kabinet többsége teljesen elolvadt, így a miniszterelnök arra jutott, a legjobb az lesz, ha a törvényhozás a válság megoldásáig felfüggeszti a munkát. 

A honatyákra a kedden kezdődő ülésen így 156 felhalmozott pont vár, amelyek egy részét a belső ellentétek miatt hónapok óta halasztgatják. A szóban forgó javaslatok sorsa azonban továbbra is bizonytalan. Ez elsősorban Robert Fico azon döntésének tudható be, hogy pozíciók osztogatásával igyekezett elhallgattatni az elégedetlenkedőket. A személycserék miatt a koalíciós matematikához használt képlet számos ismeretlen elemmel bővül. Emiatt az ellenzék egyenesen a kormánypártok erejének tesztjeként hivatkozik a soron következő ülésre.

Házelnök készenlétben

Azzal számolunk, hogy a kormánykoalíciónak ismét 79 képviselője lesz a plénumban, bár engem már semmi nem lep meg

– jelentette ki néhány nappal a márciusi ülésszak kezdete előtt a miniszterelnök, Robert Fico. Annak ellenére, hogy Fico mostanra minden olyan képviselőt a parlamenten kívül tudhat, aki eddig blokkolta a törvényhozás munkáját, kérdéses, hogy mire számíthat az újonnan érkező honatyáktól. A kormányfő ezért azt közvetíti, még mindig nem jött el az ideje az új házelnök megválasztásának. Az alaphelyzet azonban sokat változott az elmúlt egy évben, amióta a házelnök megválasztása húzódik. A Hlas jelöltje, Richard Raši eddig a beruházási, régiófejlesztési és informatizációs minisztériumban türelemmel várta, hogy eljöjjön az ő ideje. Mivel azonban Fico a kormányválság mielőbbi lezárása érdekében beáldozta Rašit, a tárcavezetőből képviselővé lefokozott politikus megelégelte a tétlenkedést.

A Smer tiszteletben tartja a koalíciós szerződésben vállalt kötelezettséget, de meg kell beszélnünk, hogyan és kinek köszönhetően jutottunk el ehhez a választáshoz

– szögezte le Fico, aki saját bevallása szerint egyáltalán nem érti, a Hlas miért szeretné mielőbb lezavarni a választást, ha a megbízott házelnök, Peter Žiga (Hlas) vezetése alatt is minden remekül működik. 

A politológusok úgy vélik, a miniszterelnök a titkos szavazás jelentette kihívástól tart, ami egyértelműen megmutatná, mennyire lojálisak a kormánypárti képviselők. Amennyiben pedig Richard Rašit nem sikerülne megválasztani, az újabb belső ellentéteket szülhetne, amik teljesen felboríthatnák az elve nehezen tető alá hozott koalíciós rendet. 

Mi jöhet még?

Annak ellenére, hogy a legnagyobb figyelem a házelnök megválasztására irányul, a 156 pont között bőven akadnak egyéb olyan javaslatok is, amelyek tesztelik majd a koalíció egységét. Az SNS pontot tenne a közmédia hónapokkal ezelőtt megkezdett átalakításának végére, amely kerékkötője eddig a Hlas volt. A személycserék azonban messze nem érnek véget az STVR-nél, a képviselőknek arra is áldásukat kellene adnia, hogy a korábbi sportminiszter, Dušan Keketi a Szlovák Nemzeti Bankban folytassa a karrierjét. 

A tervek szerint terítékre kerülhet a hónapokig halasztott sporttörvény, a nemzetiek pedig arról sem mondtak le, hogy megnehezítsék a civil szféra néhány képviselőjének életét. 

Ugyancsak nehéz dolga lesz a munkaügyi tárcát vezető Erik Tomášnak (Hlas), aki azt szeretné, ha a sokak által kifogásolt „segély helyett munka” alapgondolatra épülő módosítása zöld utat kapna. A honatyáknak gyorsított eljárásban kellene döntenie a gazdasági minisztérium által szorgalmazott javaslatról is, amely célja, hogy megteremtse a szükséges jogalapot a célzott energiatámogatás folyósításához. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?