Háttéranyag a Beneš-dekrétumokról

A háttéranyag kizárólag jogi szempontból vizsgálja a kérdést: az európai jog és a szlovák törvényhozás szempontjából. A CLA-Kalligram (Center for Legal Analyses-Kalligram Foundation – a Kalligram Alapítvány Jogi Elemzőközpontja) nem a dekrétumok történelmi felelősségét vizsgálja, hanem – az adatok hiánya miatt a teljesség igénye nélkül – a dekrétumok máig tartó hatását vizsgálja a szlovák jogrendszerre, ill. a szlovákiai magyarságra.

Beneš-dekrétumok

A II.világháború alatt Nagy-Britanniába menekült csehszlovák politikusok által londoni székhellyel megalapított Csehszlovák Nemzeti Bizottságot, melyet a nagyhatalmak és velük együtt 27 állam Csehszlovákia legitim állami képviseletének ismert el „ideiglenes állami berendezkedés” megnevezéssel. Az ideiglenes állami berendezkedés a köztársasági elnökből, a kormányból és az állami tanácsból állt. A köztársasági elnök 1940. október 15-én kiadott rendelete alapján, az 1920-as alkotmány II. fejezete szerinti törvényhozói hatalmat a kormány beleegyezésével újból köztársasági elnök gyakorolja. Ennek értelmében a köztársasági elnök törvény erejű jogszabályokat, ún. dekrétumokat adott ki, melyet a kormány vagy annak egy bizonyos tagja jegyzett ellen, mindaddig, míg össze nem ül az alkotmány szerint szabadon megválasztott parlament.

Az 1920-as 121/1920 szám alatt kiadott alkotmány értelmében a törvényhozói hatalmat csak a Nemzetgyűlés két kamarája gyakorolhatta. Amikor a Nemzetgyűlés nem ülésezett, a törvényhozói hatalmat a 24 tagú végrehajtó bizottság gyakorolta, melynek 16 tagját a képviselői testület, 8 tagját pedig a szenátus adta. A felsoroltakon kívül semmilyen más állami szerv nem rendelkezett törvényhozói hatalommal, így a kormány és a köztársasági elnök sem. Az 1946-ban összehívott Ideiglenes Nemzetgyűlés a köztársasági elnök által kiadott dekrétumokat 57/1946 szám alatt kiadott alkotmányos törvénnyel utólag jóváhagyta (konvalidálta). A nemzetközi közösség kormányai s főleg a szövetséges hatalmak rendre elismerték az ideiglenes állami berendezkedést és képviselőit a csehszlovák állami hatalom legitim gyakorlóiként. A később kötött államközi szerződések, így a Német Szövetségi Köztársasággal kötött 1974-es és 1992-es is deklarálták, hogy Csehszlovákia 1918-tól kezdve nem szűnt meg létezni. A szlovákiai magyar kisebbség II. világháború alatti és közvetlen utáni jogstátusát nemcsak a köztársasági elnök rendeletei, de az 1943-ban Szlovákia területén megalakult Szlovák Nemzeti Tanács rendeletei is szabályozták.

A Cseh Köztársaság alkotmánybírósága több tucat, a dekrétumokkal kapcsolatos beadványt tárgyalt. Az alkotmánybíróság döntéseiben a dekrétumokat abban az időben jogos és legitim kiadott aktusnak ítéli. Nézete szerint abból kifolyólag, hogy e jogszabályok teljesítették küldetésüket, több mint 40 éve nem alapoznak meg új jogviszonyt, tehát nincs konstitutív jellegük, így ma nem lehet ezek alkotmányellenességét, illetve a nemzetközi joggal való ütközésüket vizsgálni. Hozzátéve, hogy ellenkező esetben kétessé tenné a jogbiztonság elvét, melyek a demokratikus jogrendszerek egyik alappillére. A beadványok döntő többségét ezzel a jogelméleti indoklással utasították el.

Az európai jog kérdésköre

Érdemes a kérdés vizsgálatát megelőzve tisztázni egy alapvető tényt: a kollektív bűnösség elve, emberek vagyonuktól való megfosztása nemzetiségi hovatartozásuk alapján ellentétes bárminemű demokratikus, emberi jogokra építő felfogással. A jogelmélet azonban az érvényes, azaz törvényes módon elfogadott és publikált, ergo alkalmazható, illetve érvénytelen, azaz elfogadásukat és alkalmazásukat követően törvényes módon megszüntetett jogszabályokon kívül ismeri az ún. obszolét, használaton kívüli normákat is: ezek olyan szabályok, amelyeket ugyan nem semmisítettek meg a törvény által előírt módon, tehát formálisan érvényesek, de a hatóságok nem alkalmazzák őket, így a gyakorlatban semmiféle hatásuk sincs.

Mivel jelenleg Szlovákia nem tagja az EU-nak, sem az alapító szerződések, sem az azok alapján keletkezett ún. másodlagos (szekundáris) jogszabályok nem kötelezőek Szlovákia számára. Szlovákia EU-val szembeni legfőbb kötelezettsége az 1993. október 4-én aláírt, a törvénytárban pedig 158/1994 Tt. szám alatt publikált ún. társulási szerződés betartása. Szlovák szempontból „klasszikus” nemzetkőzi szerződésről van szó, amely a szerződéses jogról szóló bécsi szerződés, valamint a nemzetközi szokásjog értelmében is Szlovákiára nézve kötelező érvényű, és fölötte áll a szlovák törvényeknek olyan értelemben, hogy a szerződés megszegése valamely belföldi törvény miatt nem mentesíti a szerződést megszegő felet kötelezettsége alól.

Maga a társulási szerződés nem szentel nagy teret az emberi jogok kérdésének. A szerződés 6. cikkelye azonban megállapítja, hogy a szerződés alapelvei közé tartozik a demokratikus elvek és az emberi jogok tisztelete úgy, ahogy azt a helsinki záróokmány, ill. a párizsi charta az új Európáért lefekteti.

További figyelmet érdemlő dokumentum a koppenhágai EU-csúcsértekezlet záróokmánya, amely az EU-tagjelöltek által betartandó ún. koppenhágai feltételeket fektette le. Ezek közül első a demokratikus jogállam megléte, amely magában foglalja az emberi és kisebbségi jogok tiszteletben tartását is.

Jogilag tehát Szlovákiát jelenleg érvényes nemzetközi jogi normák kötelezik arra, hogy megfeleljen egyrészt a helsinki folyamat eredményeit máig kamatoztató Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ), másrészt pedig maga az EU által felállított feltételeknek. E feltételek be-, ill. be nem tartását ezen szervezetek kompetens testületei állapíthatják meg. Ilyen szempontból egyes nem EU-tagállamok politikai képviselőinek nyilatkozatai arról, hogy a dekrétumok megfelelnek-e az EU jogának vagy sem, csak diplomáciai gesztusként értékelhetők, jogi relevanciájuk azonban nincs.

Csehszlovákia a helsinki záróokmány aláírói között volt, Szlovákia pedig annak jogutódjaként továbbra is az EBESZ tagja. Nincs azonban tudomásunk arról, hogy az EBESZ valaha hivatalosan állást foglalt volna a dekrétumok ügyében, pedig erre rengeteg ideje lett volna a szervezet elődjének 1975-ös megalakulása óta.

Az Európai Uniónak is vannak mechanizmusai a koppenhágai kritériumok, ill. a társulási szerződés rendelkezései betartásának ellenőrzésére. Mindenekelőtt az Európai Bizottság által évente, minden tagjelölt országról közzétett ún. országjelentései jelentősek, amelyek részletesen elemzik, hogy az egyes jelöltek mennyire felelnek meg egyebek között a politikai feltételeknek is. Ugyan a múltban Szlovákiát többször érte kritika e téren, az soha nem tért ki a beneši dekrétumokra, pedig az EU esetében is igaz, hogy egy régóta létező és ismert kérdésről van szó. Ennek fényében elmondható, hogy valószínűleg az EU sem tartja a dekrétumok létezését az EU-tagságot kizáró tényezőnek, azok formális eltörlését ugyanis sohasem javasolta.

Fontos felhívni a figyelmet arra, hogy a bővítés kérdésének más EU-szervek, mindenekelőtt az Európai Parlament is figyelmet szentel. A parlament mint az uniós döntéshozás szerves része, hatással van a csatlakozás folyamatára, ezért esetleg az általa kinevezett szakcsoport a dekrétumok formális eltörlését is javasolhatja majd a csatlakozás előtt.

A kérdés jogi vetületétől azonban következetesen meg kell különböztetni a politikai vetületét. Az ugyanis, hogy egy EU-tagállam törvényhozása vagy – népszavazás során – választópolgárai esetleg a beneši dekrétumok kérdése miatt nem ratifikálják Szlovákia EU-csatlakozási szerződését, még nem bizonyíték arra, hogy a dekrétumok ellentétesek az EU jogával, hanem egyértelműen politikai döntésről van szó.

A szlovák jogrendre való hatás

A másik, sokkal fontosabb kérdéskör a dekrétumok hatása a szlovák jogrendre, ill. hatása a szlovákiai magyarok életére. Le kell szögezni: a Beneš-dekrétumok (legalábbis némelyikük) mindmáig hatályosak a szlovák jogrendben, de a hatásukat egyrészt a kommunista Csehszlovákia próbálta orvosolni a dekrétumok eltörlésével, ill. módosításukkal, ill. az 1989. november 17-i demokratikus rendszerváltás után alakult kormányok az ún. restitúció (kárpótlás) során. Az ún. „szabadságonkívüliség időszakában”, mely 1938. szeptember 30-tól 1945. május 4-ig tartott, Beneš elnök több mint száz dekrétumot adott ki. Ezek között vannak az általunk vizsgált dekrétumok (a jogszabályok számmegjelölése több esetben csak a törvénytári publikálásukra utal, nem a kiadásuk idejére):

l 5/1945 az elnyomás idején végrehajtott egyes vagyonjogi ügyletek érvénytelenségéről, továbbá a németek, a magyarok, az árulók és a kollaboránsok, valamint egyes szervezetek és intézmények vagyoni értékeinek állami kezeléséről.

Kiadva: 1945. 5. 19. A dekrétum a 116/1949 és a 122/1951 jogszabályokkal volt módosítva.

l 12/1945 A németek, a magyarok, valamint a cseh és szlovák nemzet árulói és ellenségei mezőgazdasági vagyonának elkobzásáról és mielőbbi elosztásáról. A dekrétum 14 §-a azonban kimondja, hogy e jogszabály csak Cseh- és Morvaországban hatályos.

Kiadva: 1945. 6. 21. A dekrétum sem módosítva, sem hatálytalanítva nem volt

l 27/1945 a belső betelepítés egyetemes igazgatásáról.

Kiadva: 1945. 7. 17., Hatálytalanítva a 18/1950-es sz. jogszabállyal

l 28/1945 a németek, a magyarok és az állam ellenségei földjének cseh, szlovák és más szláv földművesekkel való betelepítéséről. Kiadva: 1945. 6. 19.

l 33/1945 a német és a magyar nemzetiségű személyek csehszlovák állampolgárságának rendezéséről. Kiadva: 1945. 8. 2.

l 71/1945 azon személyek munkakötelezettségéről, akik elvesztették csehszlovák állampolgárságukat.

Kiadva: 1945. 9. 19., Hatálytalanítva a 65/1965-es sz. jogszabállyal

l 88/1945 az általános munkakötelezettségről.

Kiadva: 1945. 10. 1. A dekrétum a 175/1948, 52/1953 és a 70/1958-as számú jogszabályokkal volt módosítva, majd a 65/1965 sz. törvény hatálytalanította.

l 08/1945 az ellenséges vagyon elkobzásáról és a nemzeti újjáépítési alapokról.

Kiadva: 1945. 10. 25. A dekrétum a 84/1949, 116/1949, 18/1950, 19/1950, 88/1950 és a 182/1950-es sz. jogszabályokkal volt módosítva, hatálytalanítva a mai napig nem volt.

l A Szlovák Nemzeti Tanács által 4/1945 szám alatt 1945. 2. 27-én kiadott a németek, a magyarok, valamint a szlovák nemzet árulói és ellenségei mezőgazdasági vagyonának elkobzásáról és mielőbbi elosztásáról szóló rendelete.

A szlovákiai magyarságra való hatásvizsgálata már sokkal komolyabb munkát igényel, nem elsősorban jogi értelemben, sokkal inkább a hiányos dokumentáció miatt. Annak ellenére, hogy a legtöbb rendeletet már az 1948-as kommunista hatalomátvétel után eltörölték, számos dekrétumnak máig tartó hatása lehet. Elsősorban a kárpótlás általi hatásra, ill. a nem egyenlő bánásmódra lehet rámutatni. A kárpótlás rendre csak azon elkobzott vagy egyéb módon eltulajdonított vagyon visszaszolgáltatására ad jogalapot, amely tulajdonjogi viszonyainak megváltoztatására 1948. február 25. és 1990. január 1. között került sor. Ebből kifolyólag a Beneš-dekrétumok kárvallottjai a kárpótlási törvények értelmében nem igényelhetik vissza elkobzott vagyonukat automatikusan. Egyedüli kivételt a termőföld visszaigénylése terén található, mivel a 92/1992-es számú törvény (földtörvény) 6.§-nak 2. bekezdése bizonyos esetekben alámegy az 1948-as határnak, amely számos esetben adott jogalapot a 90-es években az egyes kárvallottak sikeres bírósági perére.

A földjogban kárpótlás alatt értjük a földtulajdon és egyéb mezőgazdasági vagyon helyreállítását, megújítását az eredeti tulajdonosokkal szemben, akik a földtörvény értelmében erre jogosultak, és akiktől ezen vagyon állami tulajdonba való elkobzására, ezzel sérelmeket okozva 1948 és 1989 között került sor. A kárpótlási törvény érvényesítésével ebből az időszakból megújulnak az földhöz való eredeti jogviszonyok.

Az 1991-es földtörvény (229/1991 Tt.), mely fő pillére a kárpótlási jogszabályoknak, kimondja: azon céllal jött létre, hogy enyhítse egyes 1948 és 1989 között a mezőgazdasági, ill. erdővagyon-tulajdonosok ellen elkövetett vagyoni sérelmeket (a törvény 1992-es módosítása némely esetekben aláment a kárpótlási törvény 1948-as határának, mely azonban a kitelepített, esetleg később hazatelepült német, ill. magyar lakosságot nem érinti.) A törvény a mezőgazdasági és erdőföld iránti kárpótlást szabályozza. A jogszabály értelmében jogosultnak tekinthető minden állampolgár, aki az ország területén állandó lakhellyel rendelkezik, valamint akinek a tulajdona állami elkobzásra került. A törvény jogosultságot ad az eredeti tulajdonosok örököseinek is. Jogosultnak viszont csak természetes (fizikai) személy tekinthető. Az egyház, vallási közösségek, a Vöröskereszt, ill. más szervezetek földjeinek kárpótlását különálló rendeletek szabályozzák.

Mivel a tulajdon telekkönyvi kivonatokkal való igazolása gyakran körülményesnek, sőt lehetetlennek bizonyult, a törvény megalkotta az ún. vélt tulajdonos intézményét, mely értelmében az állítólagos tulajdonosok a jogosultság állítása alapján kerültek telekkönyvi bejegyzésre vélt tulajdonosként. Az intézményt a 180/1995 Tt.-os törvény érvénytelenítette, és a továbbiakban a végleges kárpótlás befejezéséig nevesítetlen tulajdonként jegyzi.

A földtörvény 1992 év végéig adott határidőt a jogosultaknak kárpótlási igényük érvényesítésére, e határidőn túl jogosultságuk megszűnt. A joggyakorlatban a kárpótlás sikeres befejezését a hiányos, ill. bonyolult dokumentációk, valamint a bíróságok terheltsége együttesen gátolták.

Külön említést érdemel a Csehországba deportált magyarok kárpótlásának kérdése. A deportáltak többsége 1948 után visszatért Szlovákiába, csehszlovák állampolgárokká váltak, de mivel vagyonuk nagy részét elvesztették, a kárpótlásban kevesen részesültek és a mértéke is elenyésző volt, megkövetésük a hatalom részéről sérelmeikért némi erkölcsi kárpótlást jelenthetne, valamint esetükben nemzetközi példán alapuló (a 2.világháború alatt koncentrációs táborokba hurcolt japánok kárpótlása amerikai részről) családonkénti jelképes öszszegű anyagi kárpótlás lenne helyénvaló, mely az 1992-ben Havel kezdeményezésére létrejött külön bizottság javaslatában szerepelt. E kezdeményezés eredménytelensége egyben a politikai pártok egységes támogatásának hiányának, valamint az 1992-es választási eredményeknek tudható, melyek következtében a kérdés háttérbe szorult s azóta megoldatlan.

int a fent említettekből kiderül, Beneš elnök felsorolt dekrétumai mindmáig hatályosak a szlovák jogrendben. Ebben a helyzetben két alapesetet kell megkülönböztetnünk. Az egyik esetben hatályosak ugyan, de nincs konstitutív jellegük, tehát nem alapoznak meg új jogviszonyt. A másik lehetőség szerint, amit nem tudunk végérvényesen kizárni, a hatályban lévő dekrétumokat a bíróságok döntéshozói a gyakorlatban is alkalmazzák. Míg a dekrétumokat a szlovák jogrend hatályos normáiként tartjuk számon, ezt a lehetőséget sem lehet figyelmen kívül hagyni. Ilyen esetekben megalapozott lenne felsőbb instanciákhoz fellebbezéssel fordulni, amibe beletartozik az alkotmánybíróság és akár nemzetközi fórumokon történő jogorvoslat is.

Beneš elnök dekrétumainak eltörlése körül nemzetközi vita alakult ki. Egy dolgot azonban konstatálhatunk, formai hatályon kívül helyezésük (ami nem egyenlő az eltörlésükkel) a politikai akarattól függetlenül nem lehet akadály ma Szlovákiában.

Joggal merül fel a kárpótlási törvények ellen benyújtott bírósági keresetek szlovákiai hiánya. Feltételezésünk szerint az esetek hiányát – egyebek között – az alábbi tényezők okozzák:

l Az 1946-47-ben reszlovakizált szlovákiai magyarok visszakaphatták vagyonukat, ill. az 1948-as kommunista hatalomátvétel utáni államosítás után a 92-1992-es törvény alapján kárpótolták őket.

l A tulajdonjogi duplicitás problémája a konfiskációs előírások, földreformok, ill. a földosztás következményeként. Olyan földek elosztására került sor, melyek tulajdonjoga tisztázatlan volt, hibás, ill. hiányos telekkönyvi bejegyzések következményeként, vagy felmerül a telekkönyvi bejegyzés alapján.

l A szlovákiai magyarság alacsony jogtudata.

A Beneš-dekrétumok alapján azonban nemcsak földeket, hanem egyéb ingó és ingatlan vagyont is elkoboztak. Amíg földek visszaszerzésére a Földtörvény említett rendelkezése értelmében van némi lehetőség, addig a más elkobzott vagyon visszaszolgáltatására alig akad jogi lehetőség, ha a konfiskációra 1948. 2. 25-e előtt került sor. A bíróságonkívüli rehabilitációról szóló 87/1991-es törvény szintén csak az 1948. 2. 25-i dátumig visszamenőleg ad módot a kárpótlásra.

A teljesség igénye nélkül érdemes megemlíteni olyan eseteket, amelyek – közvetve – a dekrétumok diszkriminatív hatását mutatják:

l A 229-es földtörvény 1992 év végéig adott határidőt a konfiskált vagyonok kárpótlására jogosultaknak az igényüket bejelenteni. A tulajdont telekkönyvi kivonatokkal kellett igazolni, ez sok esetben nem állt rendelkezésre. A diszkriminatív elemek között említhetjük a Csehszlovákia és Magyarország közötti, 1946-os lakosságcsere azon érintettjeit, akik miután a visszatérésre adták a fejüket, sem itthon, sem Magyarországon nem szerezhették vissza a földjeiket, ráadásul egyik országban sem voltak jogosultak nyugdíjra.

l A földtörvény szerint az elkobzott földtulajdon csupán 50 hektárig, míg minden más titulusból az államra átszállt földbirtok 250 hektár felső határig volt visszaadható. A vagyonelkobzás csak a német és a magyar kisebbséget érintette, így a földtörvény legalizálta az etnikai alapon történő megkülönböztetést.

l Az állam hatalmi szóval újból beavatkozott a földtulajdonlás elrendezésébe. A parlament a 93/1992 Tt. számú földtörvény-módosítással megszüntette a visszaigényelhető 250 hektáros felső határt és törvénybe iktatta a vélt földtulajdonosi státust. A gyakorlatban ez a magyaroktól elkobzott és szlovák telepeseknek juttatott, majd általuk elhagyott és részükre sohasem telekkönyvezett földekhez való igényt emelte újból törvényerőre.

l Az 1948-as fordulat után megindult a szövetkezetesítés, így ezeket a földeket is be kellett adni a közösbe. Emiatt azonban ezeket a földeket nem fizették ki és nem került telekkönyvezésre a föld, ami a tulajdonjog alapja. A járási hivatalok az ún. Výmereket néhány év múlva hivatalosan megszüntették.

l A 229-es földtörvény 1992 év végéig adott határidőt a konfiskált vagyonok kárpótlására jogosultaknak bejelenteni efféle igényüket. A konfiskációs végzések mellett a tulajdont telekkönyvi kivonatokkal kellett igazolni.

l 1996-ban egy szakmai tanácskozáson született jegyzőkönyv (törvényerő nélkül) szerint az egykori Járási Hivatalok túllépték hatáskörüket, amikor megvonták a „prídeleket”, így azok ma is élő, hivatalos dokumentumok, amelyek felmutatásával a kataszteri hivatalok automatikusan beírják tulajdonosoknak az egykori szlovákok örököseit.

l A 229/1991 Tt. ún. Földtörvény tételesen kimondja, mely esetekben jelent jogi akadályt a földtulajdon visszaadása – ha azon temető, egészségügyi intézmény, sportpálya stb. létesült, vagy ha fizikai személyek tulajdonába ment át. Ebben az esetben pótföldre jogosult a hajdani kárvallott.

l 1995-ben hozta meg a Szlovák Parlament a 180/1995 Tt. törvényét: a ROEP (Revízia obnovy evidencie pozemkov – a földnyilvántartás felújításának revíziója) kötelezővé teszi az egyes falvak kataszterében a „telekrendezést”. A gyakorlat azonban azt mutatja, hogy az évek óta kárpótlásukra várakozók ügyében az eljárást a földhivatalok félbeszakítják, mondván meg kell várni a ROEP területrendezéseket. A területrendezés során a „prídelesek” megkapják a nekik kiosztott földek tulajdonjogát. Kérdéses, hogy a 229/1991 törvény szellemében a fizikai személy tulajdonában lévő földet visszaadhatnak-e az eredeti helyen. A kárpótlásra várakozók ekkor választhatnak, hogy pénzbeli kárpótlást kapnak, vagy pótföldet választanak.

Összegzés

Rendkívül bonyolult a dekrétumok jogi háttere, mivel a hiányzó adatok megnehezítik a szakmai érvelést. Megállapítható, hogy a beneši dekrétumok nem érvényesek, de egyes dekrétumok máig hatályosak. A fenti adatok hiányában – hangsúlyozva a tüzetesebb elemzés fontosságát – a beneši dekrétumok mai jogi hatása a kárpótlási törvények nem minden esettel foglalkozó (diszkriminatív) érvényességében állapítható meg. Más államok háborús kárpótlási ügyeit megnézve azonban látható, hogy a tökéletes kárpótlás (jogi) intézménye nem létezik. A szlovák törvényhozás mind ez ideig vonakodott elismerni a dekrétumok hatását, elutasította a valódi és teljes kárpótlást, és nem próbált erkölcsi kárpótlás nyújtani állampolgárai számára.

Mindmáig nem tudni azonban pontosan, mennyi embert (nem) érintett a restitúció, vagy a nevesítetlen földek milyen arányban tartoznak a Beneš-dekrétumok problémájába.

A Beneš-dekrétumok kollektív bűnösségére vonatkozó passzusai nem jogi, hanem politikai kérdés, amelynek esetleges parlament általi deklaratív (nem jogérvényes) visszavonása nem jogi, hanem erkölcsi gesztus lenne a magyar kisebbség irányába.

Az elemzést a Kalligram Alapítvány Jogi Elemzőközpontja készítette (www.cla.sk)