Harabin újabb vereséget szenvedhet

Pozsony |

<p>Akár a Legfelsőbb Bíróság büntetőkollégiumának elnöki posztjáról is leválthatják Štefan Harabint, mert vezetésével a kollégium tanácsa két vitatható döntést is hozott.</p>

A Harabin vezette tanács felmentett egy szexuális bűncselekmények miatt elítélt férfit. Ügyében az a nagykürtösi Milan Varga bíró járt el, akit Csehországban ittas vezetésért jogerősen elítéltek. Szlovákiában akkor az ittas vezetés még csak kihágásnak számított. Egyébként Varga emiatt akár a talárját is elveszíthette volna.

A tanács felmentett egy korrupció vádjában bűnösnek talált rendőrt is. A lépést azzal indokolták, hogy a belső ellenőrzés, mely a rendőrségen belüli kihágásokat vizsgálja, törvényellenesen működik a belügyminisztérium mellett.

Borec egyelőre nem kéri Harabin menesztését

Mindkét döntés közfelháborodást váltott ki. Felmerült az is, hogy fegyelmi eljárás indulhat Harabin ellen. Egy ilyen eljárást, mivel a kollégium elnöki posztja az igazságügyön belül az egyik legmagasabbnak számít, csak az igazságügyi miniszter és a Legfelsőbb Bíróság elnöke kezdeményezhet.

Tomáš Borec igazságügyi miniszter az ügy kapcsán kijelentette, ez az eset kérdéseket vet fel Harabinnak a kollégium élén való működésével kapcsolatban. Hozzátette viszont, ő nem kíván lépni az ügyben. Štefan Harabint a büntetőkollégium élére egy évvel ezelőtt annak tagjai választották meg titkos szavazással, az elnöki posztról csak ők válthatják le. A Nyílt Igazságügyért szervezet képviselői szerint a büntetőkollégiumnak foglalkoznia kellene Harabinnal. „Fel kellene tenniük a kérdést, hogy kollégiumuk, élén egy ilyen emberrel nem ássa-e alá a Legfelsőbb Bíróság hitelét” – mondta Dušan Čimo, a szervezet tagja.

A Denník N információi szerint a büntetőkollégiumnak jelenleg 16 tagja van, Harabin öt tag bizalmát biztosan élvezi, további öten viszont biztosan menesztenék az elnöki posztról. A többi tag eddig tolerálta Harabin lépéseit.

Kaliňák és Lipšic szerint abszurd a döntés

A rendőrség belső ellenőrzésével kapcsolatos döntésről Tomáš Borec (Smer) csak a tanács írásos indoklását követően hajlandó nyilatkozni. Robert Fico kormányfő szerint, bár a döntések jogosan negatív érzéseket váltanak ki, ennek ellenére tiszteletben kell tartani. Robert Kaliňák (Smer) belügyminiszter viszont visszautasította, hogy a belső ellenőrzést törvényellenesen csatolták volna a belügyhöz.

Hasonló állásponton van Danieľ Lipšic (Nova) volt belügyminiszter is. „Nincs szó törvénysértésről. A jogszabály alapján a rendőrség részlegeit a rendőrfőkapitány irányítja, ha a belügyminiszter nem rendelkezik másképpen” – idézte a jogszabályt. A belső ellenőrzés megalakulása óta a belügyminisztérium alá tartozik. Azzal az indokkal vonták a tárca alá, hogy elkülönítsék a rendőrség egyéb részlegeitől, és pártatlanul végezhesse munkáját.

Jana Dubovcová ombudsman már több alkalommal bírálta a rendőrség belső ellenőrzését. Az emberjogi biztos szerint a szepsi romaverés is alátámasztja, hogy az 1994-től működő részleg nem pártatlan. Dubovcová egyébként egy szervezésileg – a rendőrségtől és a belügyminisztériumtól – és költségvetésileg is független vizsgálószerv kialakítását sürgeti. (Sme, TASR, ie)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?