Gond nélkül működik a testület

Pozsony. Nincs veszélyben az európai ügyekkel foglalkozó parlamenti bizottság, állítja Sárközy Klára, a testület tagja. Az ellenzéknek más a véleménye.

A házszabály csütörtöki elutasítása után azonnal abbéli aggodalmának adott hangot, hogy „a bizottság lóg a levegőben”, munkáját és a tagok megválasztásának módját lényegében semmi sem szabályozza, ami óriási veszélyeket rejt magában. „Ugyan már, miért lenne veszélyben a munkánk?” – reagált Sárközy, aki szerint a testület jelenleg is gond nélkül működik.

Az ellenzék szerint problémát jelent, hogy a testületre ugyanolyan szabályok vonatkoznak, mint a többi bizottságra, miközben speciális szerepet tölt be: európai ügyekben kell egyeztetnie a kormány, a parlament és az uniós intézmények között.

Az új házszabály rugalmasabbá tehette volna a bizottság tevékenységét, ám a magyar politikus szerint hiánya nem jelent tragédiát. „A csütörtökön elutasított törvény a póttagok megválasztását szabályozta volna. Mivel a hatályos házszabály ezt nem teszi lehetővé, marad minden a régiben, ám határozottan visszautasítom, hogy a munkánk veszélyben van! Ha másra nem, akkor hivatkozhatunk arra a nemrég elfogadott alkotmánytörvényre, mely a parlament és a kormány viszonyát újraszabályozza” – magyarázta lapunknak a képviselő asszony.

Sárközy személy szerint nem bánná, ha lehetnének póttagok, mert a képviselők egyszerre több bizottságnak is dolgoznak – az egyes testületek akár egyszerre is ülésezhetnek, amit képtelenség győzni. „Ha a miniszterek Brüszszelből csütörtök este érkeznek haza, és hétfőn már utaznak viszsza, addig az egyes problémákkal és uniós elképzelésekkel kapcsolatban meg kell fogalmazni valamilyen ajánlást. Gyakran hétvégén is ülésezhetünk” – véli Sárközy. Ezért nem zárta ki, hogy hamarosan kidolgozzák a házszabály „kis módosítását”, mely kizárólag az eurobizottsággal foglalkozik majd. Erre van politikai akarat.

Ján Drgonec alkotmányjogász szerint ez csak fél év múlva kerülhet a parlament elé, ugyanis ugyanarra a témára leghamarább az elutasítástól számított hat hónap elteltével lehet visszatérni. Ugyanakkor már márciusban a honatyák elé terjeszthetik az a törvénytervezet, mely kitér nemcsak a parlamenti bizottság és a kormány, hanem a kormány és a miniszterek közötti kommunikáció pontosítására is. (sza)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?