Gerincoszlopper: Fico már nem perel

Pozsony |

<p>Visszavonta polgári peres keresetét Robert Fico kormányfő Martin Shooty Šútovec karikaturista ellen &ndash; írja mai kiadásában a Sme című napilap.</p>

Fico bocsánatkérést és 33 ezer eurót követelt a karikaturistától, mivel az a Sme hasábjain 2009-ben gerincoszlop nélkül ábrázolta őt. Ekkor Ficónak súlyos gerincbántalmai voltak, ezek miatt hivatalos programját is lemondta.

„Ez a karikatúra súlyos egészségkárosodásomból csinál viccet” – indokolta Fico a pert. Ezt az érvelést azonban a járási és a kerületi bíróság is elutasította. Šútovec a bíróságon azt mondta, nem a miniszterelnök betegségéből, hanem a jelleméből indult ki, amikor így rajzolta meg.  Erik Tomáš kormányszóvivő közölte, a miniszterelnök arra utasította jogi képviselőjét, vonja vissza a négy éve húzódó per alapját képező keresetet. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?