George Pataki: a lex CEU az amerikai-magyar kapcsolatokra is kihatással lesz

Budapest |

<p>Több intézmény és szervezet képviselői emeltek szót a felsőoktatási törvény kedden elfogadott módosítása ellen. Az MTI-hez eljuttatott közleményben jelezték, Áder János államfőhöz fordultak, azt kérve: ne írja alá a törvényt. New York egykori kormányzója, George Pataki is támogatásáról biztosította a CEU-t.</p>

A Pedagógusok Szakszervezete arra kérte a köztársasági elnököt, hogy ne írja alá a törvénymódosítást, hanem forduljon az Alkotmánybírósághoz.

A szervezet állásfoglalása szerint összeegyeztethetetlen a jogállami kritériumokkal az az eljárás, amelynek keretei között minden egyeztetés nélkül a kormány törvényjavaslatot nyújt be az Országgyűlésnek, amely azt érdemi tárgyalás nélkül egyetlen nap alatt elfogadja. 

Mint írták, aggasztónak és az ország érdekeivel ellentétesnek tartják, hogy az Országgyűlés ismét a felsőoktatás autonómiáját súlyosan sértő törvénymódosítást fogadott el. 

A Magyar Képzőművészeti Egyetem Doktori Iskolájának munkatársai a doktoranduszokkal együtt nyílt levelet fogalmaztak meg a felsőoktatási törvény módosításával kapcsolatban, kiemelve: elutasítanak minden olyan törekvést, amely "az egyetemi autonómiát korlátozza". 

Mint megjegyezték: a tudomány, a művészet és az oktatás politikától való függetlensége olyan alapérték, amelyet irányultságtól függetlenül minden felelős politikusnak tiszteletben kell tartania. Úgy vélekedtek, egyértelmű, hogy a kormányzati érdek a "nemzetközi rangsorokban legjobban teljesítő felsőoktatási intézmény, a CEU/KEE ellehetetlenítését célozza meg".

A Magyar Képzőművészeti Egyetem Doktori Iskolájának nyílt leveléhez az intézmény rektora, Csanádi Judit is csatlakozott. Ebben a rektor elfogadhatatlannak nevezte "az utólagos törvénykezés gyakorlatát", ami "jelen esetben egyértelmű politikai akció a felsőoktatás egyik szereplője ellen". Csanádi Judit egyúttal felszólította Áder Jánost, hogy ne írja alá a törvénymódósítást.

A cseh egyetemek is tiltakoznak

Cseh egyetemi és kulturális intézetek képviselői nyílt levelükben úgy fogalmaztak: "A joggal való ilyen diszkriminatív visszaélés a nem demokratikus, autoriter rendszerek sajátja, amiről azt gondoltuk, hogy a múlt századi tapasztalatok után már nem tér vissza Európába. A magyar kormány eljárása így felsorakozott a török egyetemeken a közelmúltban végrehajtott politikai és nacionalista tisztogatások, valamint az orosz rezsim azon igyekezete mellé, hogy bezárja a szentpétervári Európai Egyetemet".

Az Orbán Viktor magyar miniszterelnöknek, Balog Zoltán emberi erőforrás-miniszternek és Michael Ignatieff, a Közép-európai Egyetem rektorának címzett nyílt levelet a prágai Károly Egyetem három karának képviselői, a Filmművészeti és Televíziós Akadémia dékánja, a prágai Nemzetközi Kapcsolatok Intézete, a Václav Havel Könyvtár, a Cseh Tudományos Akadémia Filozófiai Intézete, valamint a Nemzetközi Kérdések Szövetsége Intézet igazgatói írták alá.

A nyílt levél aláírói emlékeztetnek: a Közép-európai Egyetem, amelyet 1991-ben Prágában alakított meg Soros György magyar származású amerikai milliárdos, és 1996-tól működik Budapesten, az elmúlt időszak alatt nagy nemzetközi megbecsülést vívott ki magának. 

ÉLŐLÁNCCAL TILTAKOZTAK A LEX CEU ELLEN

Azt írták: ha a Közép-európai Egyetemnek be kellene szüntetnie tevékenységét Magyarországon, a cseh tudományos élet képviselői készek hozzájárulni ahhoz, hogy működését valahol másutt folytathassa.

George Pataki: komoly visszalépés Magyarország magas színvonalú oktatásában

Kedd este a CEU New York egykori kormányzójának közleményét továbbította az MTI-hez, amelyben George Pataki is szót emelt az egyetem védelmében. A magyar származású amerikai politikus felidézte, hogy 2004-ben őt érte a megtiszteltetés, hogy aláírja Magyarország akkori miniszterelnökével a megállapodást, amelyben a CEU-t elismerték magyar egyetemként. Kiemelte: a CEU befektetés Magyarország számára, és minden támadás az egyetemi autonómia és akadémiai szabadság ellen komoly visszalépést jelent Magyarország magas színvonalú oktatásában és a két ország közötti kapcsolat jövőjére is hatással van.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?