Az Európai Bíróság elítélte Magyarországot a CEU-ügy miatt

Luxembourg |

A Közép Európai Egyetem (CEU) ügyében ma reggel kihirdetett ítéletben a törvényszék helyt adott a Magyarországgal szemben indított kötelezettségszegési keresetnek.

A bíróság egyrészt megállapította, hogy a magyar kormány azzal, hogy a CEU budapesti működését ahhoz kötötte, hogy Magyarország és az amerikai New York állam között jöjjön létre egy megállapodás, nem teljesítette a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) keretében kötött, a szolgáltatások kereskedelméről szóló általános egyezmény (GATS) alapján a nemzeti elbánás tekintetében vállalt kötelezettségeit.

Ezenfelül a magyar kormány követelménye sérti az Európai Unió Alapjogi Chartájában foglalt, a tudományos élet szabadságára, a felsőoktatási intézmények alapításának szabadságára és a vállalkozás szabadságára vonatkozó rendelkezéseket.

Másrészt a bíróság megállapította, hogy Magyarország, mivel a külföldi felsőoktatási intézmények tevékenységének Magyarországon való gyakorlását azon feltételhez köti, hogy ezen intézmények a székhelyük szerinti államban felsőoktatási képzést nyújtsanak, nem teljesítette a GATS alapján a nemzeti elbánás tekintetében vállalt kötelezettségeit, továbbá a letelepedés szabadságából, a szolgáltatások szabad mozgásából, valamint a charta fent említett rendelkezéseiből eredő kötelezettségeit.

Ha a bíróság, mint ebben az esetben is, megállapítja a kötelezettségszegést, az érintett tagállamnak a lehető leghamarabb teljesítenie kell az ítéletben foglaltakat. Amennyiben az Európai Bizottság úgy ítéli meg, hogy a tagállam nem teljesítette az ítéletben foglaltakat, újabb, pénzügyi szankciók kiszabására irányuló keresetet indíthat. Mindazonáltal, amennyiben a tagállam nem tett eleget a valamely irányelv átültetésének, a bíróság már az első ítéletben szankciókat alkalmazhat.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?