Gašparovič: nem provokáció, de meggondolatlan döntés Sólyom komáromi látogatása

Pozsony |

<p>Nem provokáció, de meggondolatlan döntés - így vélekedett  Ivan Gašparovič államfő magyar kollégája pénteki, komáromi látogatásáról. Sólyom László a Szent István-szobor avatásán vesz részt a Duna-parti városban. Gašparovič állítja, nem kapott meghívót a rendezvényre.</p>

Azt is megjegyezte, hogy Sólyom előszeretettel jár a volt Magyarország utódállamaiba, s a szerbek már megtiltották neki a belépést. Románia pedig - emlékeztet a pravda napilap - nem engedélyezte meg neki, hogy az ország légterét használja, ezért autóval utazott. "Nem akarom azt mondani, hogy úgy kellene reagálnunk, mint a  románoknak és a szerbeknek. Talán igen" - fogalmazott a köztársasági elnök.

Gašparovičot Peter Weiss, Szlovákia budapesti nagykövete tájékoztatta Sólyom látogatásáról. Az elnök kész találkozni magyar kollégájával, de megvannak a maga feltételei. Az egyik az, hogy emléktáblát helyezzenek el annak a magyarországi templomnak a falán, ahol egykor Ján Kollár prédikált, a másik pedig az, hogy Komáromban méltó közterületen kerüljön a Cirill és Metód-szoborcsoport.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?