Gašparovič kíváncsi, mit kezd a koalíció a reformtörvényekkel

Pozsony |

<p>Viszonylag nagy törvényalkotási káosz uralkodik Szlovákiában az államfő szerint. A tavalyi választások óta eltelt egy évet értékelve Ivan Gašparovič megjegyezte, a kormánypártokon belül sincs egységes álláspont egy-egy kérdésben, ezért nehézkesebbe a törvényhozás.</p>

Az elnök megfigyelte, hogy egyes jogszabály-alkotási elképzelésekből végül nem születik törvény, a kormányjavaslatok egy részét pedig végül képviselői indítványként terjesztik a parlament elé. Erről a helyzetről vállalkozókkal, munkáltatókkal és a szakszervezetekkel is beszélt, és meg kell állapítani, hogy csalódott e gyakorlat miatt.

Éppen ezért nem csodálkozik azon, hogy a felmérések szerint csökken a kormánypártok népszerűsége. "A polgár nem süket és vak, egyfajta diszharmóniát lát a pártok között, amelyeket képtelenek megállapodásra jutni az állam működését érintő alapvető kérdésekben" - jegyezte meg Gašparovič. Úgy gondolja, nem lendített a kormánypártok népszerűségén, hogy hónapok óta nem tudták megválasztani az új főügyészt és gondokat adódtak más tisztségviselők kinevezésével is. Az államfő érdeklődéssel várja, mit tud kezdeni a kormánykoalíció a reformtörvény-tervezetekkel.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?