Šutaj Eštok szerint a koalíciót a házelnök megválasztása stabilizálhatja

sutaj estok k

A kormánykoalíció egysége szempontjából stabilizáló elem lesz a házelnök megválasztása – közölte Matúš Šutaj Eštok (Hlas) belügyminiszter a Joj 24 televíziócsatorna vasárnapi műsorában.

„Úgy gondolom, hogy kedden vagy szerdán a parlament a lehetséges megállapodás után megválaszthatja a házelnököt, és rendezheti az összes személyi kérdést” – mondta Šutaj Eštok, egyúttal hozzátéve, hogy üdvözli Robert Fico (Smer) kormányfő lépését, amely révén egyezségre jutott a Rudolf Huliak (független) körüli tömörüléshez tartozó képviselőkkel.

A belügyminiszter szerint a beruházási, regionális fejlesztési és informatizációért felelős minisztériumon (MIRRI) belüli változtatások immáron a Smer kezében vannak, Peter Pellegrini államfőnek pedig az alkotmányos hatásköréből fakadóan el kell fogadnia a tárca új vezetőjének kinevezését.

Hozzátette: a kormányzó Smeren múlik, hogy az újonnan megszerzett minisztériumokon belül pontosan mely politikusokkal állapodnak meg. „Azért adtuk át ezeket a tárcákat, hogy ismét meglegyen a 79 képviselő. Hogy a tárgyalások pontosan milyen fázisban vannak, arról a koalíciós partnereinket kérdezzék” – jelentette ki.

Šutaj Eštok a műsorban azt is elárulta, hogy bár tárgyalóasztalhoz ült a Hlas frakciójából kilépett képviselőkkel, a sorozatos konzultációk azonban eredménytelennek bizonyultak. „Az említett képviselők jelenleg a Smerrel egyeztetnek, így csak remélni tudom, ha a Hlasszal nem sikerült, a Smerrel dűlőre jutnak” – emelte ki.

A belügyminiszter szerint a megbeszélések egyik fő témája a harmadik szektor finanszírozása volt. „A parlamenti vita azon a ponton megrekedt, hogy a civil szervezetek átláthatóságához a lobbizás kérdéskörét is hozzá akarták adni” – magyarázta. Šutaj Eštok úgy véli, ezzel a témával külön kellene foglalkozni.

„A lobbizás szabályozásra szorul, törvényalkotási keretek között szükséges vele foglalkozni. A törvénynek minden olyan civil szervezetre reflektálnia kell, amely érdekelt a politikai események befolyásolásában, ehhez viszont nélkülözhetetlen lépés a konstruktív viták lefolytatása” – figyelmeztetett a tárcavezető.

(TASR)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?