Főügyészhelyettes: A Pčolinský elleni vádat két „bűnbánó” vallomására alapozták

Jozef Kandera
Pozsony |

A Szlovák Információs Szolgálat (SIS) volt vezetője elleni vádat két megbánást tanúsító személy vallomására alapozták – jelentette ki Jozef Kandera, a főügyész helyettese csütörtökön, aki ejtette a vádat Vladimír Pčolinský ellen.

Kandera kijelentette, hogy egy vádat nem lehet ilyen vallomásokra alapozni. Nem gondolja, hogy a döntése nincs összhangban a vizsgálóbírók határozatával, akik korábban elrendelték Pčolinský előzetes letartóztatását.

Kandera szerint a bűnüldöző szervek tisztában voltak azzal, hogy a két bűnbánást tanúsító személy vallomása nem elég a vádemeléshez. „Igyekeztek objektív bizonyítékokkal alátámasztani ezeket a vallomásokat. Én viszont nem tekintem objektív bizonyítéknak egy harmadik vagy negyedik megbánást tanúsító személy vallomását” – hangsúlyozta. Kandera például egy szakértői jelentést, egy telefonbeszélgetésről készült felvételt vagy egy e-mailes kommunikációt tart objektív bizonyítéknak.

A bűnüldöző szerveknek ilyen bizonyítékokat ebben az ügyben nem sikerült biztosítaniuk. Éppen ellenkezőleg, a büntetőeljárás megindítása után olyan bizonyítékokat rögzítettek, amelyek következtében jelentősen gyengült a bűncselekmény elkövetésének gyanúja” – mutatott rá az ügyész. Kandera nem zárta ki, hogy ismét vádat fognak emelni.

A Szlovák Főügyészség kedden ejtette a vádat Pčolinský, Zoroslav Kollár vállalkozó, Jaroslav Haščák üzletember, Ľubomír Arpáš, az SIS kémelhárításának feje és Arpáš felesége ellen.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?