Folytatódik az adok-kapok a minisztérium és az orvosok között

Vladimír Lengvarský egészségügyi miniszter felszólalt a Szlovák Orvosszakszervezet képviselőinek kijelentései ellen. A tárcavezetp állítja, dolgoznak az orvosok követelésein, de nem lehet mindent egyik napról a másikra megoldani.
Pozsony |

Az egészségügyi minisztérium és a Szlovák Orvosszakszervezet (LOZ) között egyre feszültebb a helyzet. A Vladimír Lengvarský (OĽaNO) által bemutatott béremelési javaslat nem győzte meg az orvosokat, sőt, Peter Visolajský, a LOZ elnöke tömeges felmondással fenyegetőzik. A miniszter most azt üzente az orvosoknak, szerinte ez a hozzáállás nem segíti elő a konstruktív párbeszédet és az egészségügy problémáinak rendezését.

Ahogy arról lapunk is beszámolt, az egészségügyi dolgozók béremelési javaslatát a szakmai körök nem fogadták kitörő lelkesedéssel. A nővéreket, az orvosokat és a mentősöket képviselő érdekvédelmi szervezetek javarészt csalódottságukat fejezték ki.

Legutóbb például Peter Visolajský szólalt fel Lengvarský és Igor Matovič pénzügyminiszter javaslata ellen. A LOZ elnöke közel 10 hónapon át tárgyalt a kormány képviselőivel az orvosok követeléseiről. Mint mondta, önmagában nem a fizetésemelési javaslattal van problémájuk, hanem azzal, hogy szerintük a minisztérium nem veszi figyelembe az álláspontjukat. Ők ugyanis úgy vélik, hogy a bérezés rendezése önmagában nem oldja meg a szlovák egészségügy problémáit. A helyzet megoldására 8 követeléssel álltak elő, és ezek közül csak kettő vonatkozott a nővérek és az orvosok bérére.

Üzengetés

Mivel Visolajskýék a legutóbbi, pénteki tárgyalások során sem kaptak érdemi javaslatokat ezekre a problémákra, a LOZ vezetője úgy nyilatkozott, nincs más megoldás, mint a tömeges felmondás.

Pár nappal később a közösségi oldalán igyekezett szemléltetni, mi is a problémájuk a minisztérium hozzáállásával. A bejegyzésében elsősorban Monika Jankechovát, a tárca oktatásért és emberi erőforrásokért felelős osztályának igazgatóját bírálta. Mint írta, a szakszervezet már áprilisban jelezte, a felmérések alapján a pályakezdő orvosoknak leginkább a szakvizsga előtti időszakkal van problémája, ezért is mennek külföldre dolgozni. Az orvosi egyetem elvégzése után a pályakezdő orvosok még nem végezhetnek önállóan beavatkozásokat, egy szakvizsgával rendelkező orvos felügyelete alatt dolgoznak. Ez az időszak a szakiránytól függően akár 4–6 évig is elhúzódhat. Visolajskýék szerint meg kellene reformálni ezt a rendszert, mert így képtelenség lesz megállítani a fiatal orvosok elvándorlását. Jankechová a tárgyalások során azt mondta, az új koncepció kidolgozásához legalább 5 újabb munkatársa lenne szükség az osztályán, és mintegy másfél évre. Visolajský azonban úgy véli, megfelelő megoldás lenne a cseh modell átvétele, amit tulajdonképpen „elég lenne átmásolni”, de a minisztériumnak ehhez is másfél év kell.

 

Lengvarský felszólalt

Vladimír Lengvarský viszonylag ritkán kommentálja a szakmai közegből érkező bírálatokat, ebben az esetben viszont felszólalt Visolajský kijelentései ellen. Azt üzente, elítéli a LOZ vezetőjének kirohanását a minisztérium alkalmazottaival szemben. Megjegyezte, Monika Jankechová komoly szaktekintélynek számít, aki sokéves elméleti és gyakorlati tapasztalattal rendelkezik, ezért sem engedhető meg az a hangnem, amit az orvos a közösségi oldalán használt.

Az egészségügyi minisztérium tiszteletben tartja a Szlovák Orvosszakszervezetet, mint a partnerét az egészségügy fejlesztéséről szóló tárgyalások során. A nyilvános támadások, a kollégáink lealacsonyítása, sőt, megalázása a szakszervezeti képviselők részéről nem segíti elő a konstruktív párbeszédet. A minisztérium nem hajlandó a személyeskedések szintjére süllyedni. Ezért is szeretnénk megkérni a partnereinket, hogy hasonlóan álljanak hozzánk. Végül is csak elbizonytalanítjuk a szakmai közeget és a nyilvánosságot, akik tőlünk várják a megoldást

vélekedett az egészségügyi miniszter.

 

Időbe telik

A tárca emellett egy részletes tájékoztatást közölt arról, holt tart az orvosok követeléseinek teljesítése. A sajtóközleményben hangsúlyozták, az előző kormányok nem törődtek az egészségügy helyzetével, és az alkalmazottak, valamint a páciensek most ennek isszák meg a levét.

Sok betegnek saját evőeszközt, törölközőt és vécépapírt kellett bevennie a kórházba, az egészségügyi dolgozóknak saját zsebből kellett megvásárolni a munkaruhát, a média penészes falakról és nem megfelelő körülményekről (elhelyezési, technikai és anyagi) számolt be, a kórházak fejlesztésébe csak a töredékét fektették annak, amire szükség lett volna, az új állami kórházak felépítése az utóbbi három évtizedben holtpontra jutott, a szlovák egészségügy így a hanyatlás szimbólumává vált

írta a minisztérium sajtóosztálya, amely szerint ezeket a károkat nem lehet egyik napról a másikra helyrehozni. Bár az előző évben elfogadtak egy olyan átfogó reformcsomagot, amelyre 2004 óta nem volt példa, de ennek az eredménye is időbe telik.

Érdekes

Az orvosok követelései:

  • A kórházak annyi pénzt kapjanak az egészségbiztosítóktól, hogy az teljesen fedezze a betegeknek nyújtott ellátás költségeit.
  • Megnövelni az orvosok, a nővérek és a szülészasszisztensek számát, és törvényileg szabályozni, legalább hány dolgozóra van szükség ahhoz, hogy a betegek megfelelő ellátást kapjanak, illetve büntetőjogi felelősséget vállalni a számok betartásáért.
  • Bebiztosítani, hogy az egyetemekre több orvostanhallgatót vegyenek fel, illetve megreformálni a pályakezdő, szakvizsga előtt álló orvosok képzését.
  • Addig nem zárjanak be egyetlen kórházi osztályt sem, amíg nem biztosítják a személyzeti feltételeket ahhoz, hogy a megmaradó osztályok átvehessék a betegeket.
  • Annyira növelni a nővérek és a szülészasszisztensek bérét, hogy a szlovák egészségügy konkurenciaképes legyen, és hogy a betegek minőségi ellátásban részesüljenek.
  • A szakvizsga előtt álló orvosok alapbérét az átlagfizetés 1,7-szeresére, a szakvizsgával rendelkezőkét pedig a 2,6-szorosára növeljék, valamint vezessék be, hogy minden egyes ledolgozott év után további 3 százalékos juttatást kapjanak.
  • A szülői szabadságot számítsák be a szakmai gyakorlat idejébe a bérértékelési szempontok során.
  • Eltörölni a nem pénzbeli juttatások után fizetendő adót.

A követelések

A tárca állítja, a legtöbb követelés megoldásán már dolgoznak. Ami például a fiatal orvosok képzését illeti, a minisztérium tárgyalt a Szlovák Egészségügyi Egyetemmel (SZU), és megállapodtak, hogy több hallgatót vesznek fel az általános orvosi szakra. A szakvizsga előtt álló orvosok helyzetét is próbálják javítani, például úgy, hogy az oktatási intézményeknek kötelező lesz évi több időpontot is kiírni a szakvizsgára, emellett pedig dolgoznak egy új rendeleten is, amelyben átértékelik a felkészülési időszakok hosszát és a képzés tartalmát.

A kórházak finanszírozásával kapcsolatban a tárca megjegyezte, már dolgoznak az úgynevezett DRG-rendszer bevezetésén, amely több nyugat-európai országban is átláthatóbbá és igazságosabbá tette a fekvőbeteg-ellátás működését. Az új rendszer a jelenlegi tervek szerint 2024 januárjában indulhat el.

A munkaerőhiány stabilizálását a minisztérium elsősorban a múlt héten bemutatott fizetésemeléstől várja, illetve egy sor további intézkedéssel is szeretné vonzóbbá tenni a szlovák egészségügyet, mint például a nővérek és a szülésznők hatáskörének kibővítése, vagy a digitalizációs fejlesztések. Az általuk bemutatott fizetésemelés azonban nem éri el azt, amit az orvosok kértek. Ezt a tárca bővebben nem kommentálta, pusztán azt írták, az eddigi legmagasabb béremelésről van szó az orvosok számára.

Ami pedig a kórházi osztályok bezárását illeti, a tárca továbbra is állítja, a kórházhálózat készülő optimalizációja nem bezárásokkal, hanem átalakításokkal jár majd. Hogy ez pontosan milyen intézményeket érint, a tárca 2023-ban teszi közzé.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?