Elindul az utóbbi évtizedek legnagyobb egészségügyi reformja!

orvos
Pozsony |

A parlament jóváhagyta a kórházreformot, amelyet az egészségügyi minisztérium a szlovák betegellátás egyik legnagyobb fejlesztéseként emleget. Amennyiben a köztársasági elnök is aláírja a javaslatot, a következő években hatalmas változások várnak a szlovák kórházakra, valamint a rendelőkre is. Néhány egészségügyi szakértő azonban attól tart, hogy ez a változás nem feltétlenül jelent fejlődést.

A jelenlévő 146 képviselő közül 76 támogatta a javaslatot. Boris Kollár (Sme rodina), a parlament elnöke a szavazás előtt 1 órával azt mondta, a pártja képviselői nem szavaznak a javaslat mellett, mert nem kapta meg a garanciát arra, hogy a kórházreform teljesíti az orvosok követeléseit. A koalícióban azonban így is találtak elegendő támogatót, vagyis jövőre elindulhat az évtized legnagyobb egészségügyi reformja.

Az alaphelyzet

Az egészségügyben dolgozó szakértők és szakszervezeti képviselők szinte kivétel nélkül egyetértenek abban, hogy a szlovák betegellátás már évtizedek óta egy átfogó reformra szorul. A fejlesztésekre a szektor minden területén szükség van, legyen szó akár a fekvőbeteg-, akár a járóbeteg-ellátásról

Az egyik legnagyobb probléma a munkaerőhiány, a minisztérium évek óta nem tudja megakadályozni az orvosok és a nővérek elvándorlását. Emellett a kórházak felszereltsége gyakran nem éri el a nyugat-európai színvonalat, az épületek jelentős része pedig felújításra szorulna. A dolgozók és a felszerelés hiánya miatt bizonyos beavatkozásokra akár hónapokig is várniuk kell a betegeknek, más intézményekben pedig a tapasztalatlan személyzet miatt az operációk nem mindig komplikációmentesek, így a páciensek gyakran visszakerülnek a kórházakba.

Ami a járóbeteg-ellátást illeti, a rendelői hálózat kialakítása nem megfelelő, aminek eredményeként számos régióban hiányoznak a szakorvosok, máshol pedig túl sok rendelő van egymáshoz közel.

A reform története

A felsorolt problémákat már az előző, Smer-SNS-Híd kormány idején is felismerte az egészségügyi tárca. 2016 és 2018 között több hazai és nemzetközi tanulmány is készült, amely a szlovák egészségügy nem hatékony működésére mutatott rá, legyen szó akár a kórházlátogatások hosszáról, a megismételt operációkról vagy az elkerülhető halálesetek számáról. Ezekben a mutatókban Szlovákia az európai összehasonlításokban mindig a lista hátsó részében található. A minisztérium szakértői ezért megnézték a külföldi országok betegellátását, és ezek alapján összeállították azt a modellt, amelyre a szlovák egészségügyet a következő években alapoznák.

A Smer által jelölt Andrea Kalavská egészségügyi miniszter 2018 nyarán mutatta be először a reformtervet, de két év alatt sem sikerült elegendő támogatót szereznie a koalícióban.

Kalavská

Az akkori miniszterelnök, Peter Pellegrini (korábban Smer, jelenleg Hlas) ugyan beállt a tárcavezető mögé, viszont párttársa, Robert Fico, a Smer vezetője nem volt hajlandó támogatni a javaslatot. Kalavskának ugyan sikerült elérnie, hogy a javaslat eljusson a parlamentig, ott azonban a saját pártja támogatása nélkül esélye sem volt, még úgy sem, hogy az ellenzék támogatta a minisztert.

Kapcsolódó cikkünk

A reform lebonyolítása

A kórházreform egyik legfontosabb újítása az lenne, hogy a kórházakat öt különböző kategóriába sorolnák, attól függően, hogy melyik intézményben mennyire kockázatos műtéteket végeznének. Az első, úgynevezett közösségi szintű kórházakban csak az alapvető ellátás lenne elérhető, a legutolsó, ötödik szinten pedig már a legbonyolultabb műtéteket végeznék, amelyeket más kórházakban nem tudnak lebonyolítani.

A minisztérium úgy véli, a kategorizálás elsősorban azért segítene, mert jelenleg túl sok intézményben végeznek különféle műtéteket, ami a minőség rovására megy.

„A reform, amellyel az utóbbi 17 évben több kormány is próbálkozott, de sikertelenül, javítana a kórházi ellátás minőségén. Leegyszerűsítve: nem fognak mindenhol mindent csinálni, kis mennyiségben. Ha egy munkahelyen nincs elegendő tapasztalat, fennáll a veszély, hogy a dolgozók nem képesek kezelni az esetleges komplikációkat. Különösen a műtétek során van szükség a szakmai gyakorlatra. Fontos, hogy csak az operáljon, aki az adott beavatkozást el is tudja végezni”

– írta Zuzana Eliášová, a tárca szóvivője.

Kapcsolódó cikkünk

A reform másik fő elve, hogy a kórházi ágyak megfelelően legyenek felhasználva. A szlovák kórházakban ugyanis – legalábbis a tárca szerint – nagyon sok kihasználatlan akut ágy van. Azoknak a betegeknek viszont, akik hosszú ideig lábadoznak egy-egy komoly műtét után, gyakran nem jut hely, mert túl kevés olyan ágy van, ahol a krónikus betegeket tudnák kezelni. Ezek a páciensek vagy a számukra alkalmatlan akut ágyakban fekszenek, vagy pedig egyszerűen hazaküldik őket. Éppen ezért a minisztérium azt tervezi, hogy az első kategóriában található, úgynevezett közösségi kórházakban a kihasználatlan ágyakat átalakítják a hosszú távú betegek kezelésére alkalmas ágyakká.

Bezárás, vagy sem?

Az utóbb említett intézkedés az, amely a legnagyobb vitákat szülte az előző és a mostani koalícióban is. A Hlas politikusai, főként Richard Raši egykori egészségügyi miniszter hangsúlyozta, hogy a közösségi kórházakban, amelyek minden bizonnyal a kisebb vidéki városokban jönnek majd létre, az egyes osztályok átalakítása akár a teljes intézmények bezárásához is vezethet.

A minisztérium viszont hangsúlyozza, hogy nincs szó bezárásról, pusztán átalakításról. A vita tehát abból fakad, hogy az átalakított intézményeket, amelyekben javarészt a krónikus betegek lábadoznának, lehet-e kórháznak nevezni, vagy sem. Ebben a szakértők sem értenek teljesen egyet.

A helyzetet tovább nehezíti, hogy a tárca egyelőre nem tette közzé, mely intézményeket alakítanának át közösségi kórházzá. Az optimális kórházhálózattal kapcsolatos tervezetet csak 2022 végén akarják közzétenni.

Ellenérvek

Szintén gyakori ellenérv a reformmal kapcsolatban, hogy nem oldja meg a legnagyobb problémát, vagyis a munkaerőhiányt. Ezt nemcsak az ellenzéki politikusok, hanem a szakszervezetek is kifogásolják. A tárca azonban azzal érvel, hogy a több mint 1 milliárd eurós helyreállítási alapból több száz milliót fordítanak majd a modernizációra. Eliášová állítja, a jobb munkafeltételek bizonyos mértékig megakadályozhatják az orvosok elvándorlását.

Marián Petko, a Szlovák Kórházszövetség (ANS) igazgatója viszont azt mondja, az egészségügyi dolgozók visszacsábításához magasabb fizetésekre lenne szükség. Ez ugyan nem része a reformnak, de Eliášová szerint már ezen is dolgozok a minisztérium.

Peter Visolajský, a Szlovák Orvosszakszervezet (LOZ) vezetője elsősorban azt kifogásolja, hogy a tárca nem fordít elegendő figyelmet a rendelők megreformálására. Állítja, ahhoz, hogy a kórházi ellátás megfelelően működjön, elsősorban a járóbeteg-ellátás minőségén kell javítani.

Bár a sajtóban gyakran csak kórházreformként emlegetik, azonban Eliášová hangsúlyozza, hogy a reformtervezet a rendelők helyzetén is javítana. A tárca évente értékelné át a rendelőhálózatot, meghatározná, melyek azok a régiók, ahol kevés a háziorvos, és különféle kedvezményeket – például anyagi támogatást – ajánlana azoknak a fiatal orvosoknak, akik ezekben a régiókban nyitnának rendelőt. Ez azonban csak az első lépés lenne, a későbbiekben újra meghatároznák az általános orvosok hatáskörét, csökkentenék az adminisztratív terheket, valamint a fizetésemelést is terveznek.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?