Fico: Összegyűlt a népszavazáshoz szükséges 350 ezer aláírás

Robert Fico

Már összegyűlt a szükséges 350 ezer aláírás az előrehozott választásról szóló népszavazás kiírásához, a petíciós bizottság augusztus 15-én befejezi a munkáját – jelentette ki hétfői sajtótájékoztatóján Robert Fico, a Smer elnöke.

„Kész. Megvan a 350 ezer aláírás. Pontosan az elképzeléseink szerint alakult a petíciós akció” – mondta Fico, hangsúlyozva, hogy a Smer 270 ezer aláírást gyűjtött, és köszönetet mondott mindenkink, aki részt vett az aláírásgyűjtésben. A többi pártot és csatlakozó szervezetet felszólította, hogy augusztus 15-ig küldjék el az íveket a petíciós bizottságnak.

Zuzana Čaputová államfőt felszólította, hogy hallgassa meg az emberek hangját, Fico szerint nincs rá semmi ok, hogy Alkotmánybírósághoz forduljon a népszavazás kapcsán, és ezzel csak a felelősségtől akar szabadulni. „Tisztában van vele, hogy lépnie kell a népszavazás meghiúsítása érdekében” – jelentette ki Fico, hozzátéve, hogy ha az államfő nem fordulna az Alkotmánybírósághoz, akkor kénytelen lenne kihirdetni a népszavazást és összekötni az őszi önkormányzati és megyei választással. Ficónak meggyőződése, hogy ebben az esetben a referendum sikeres lenne.

A Smer elnöke szerint az államfő a hatalomban akarja tartani a jelenlegi kormányt, az ország számára azonban az előrehozott választás és az alkalmatlan kormány bukása a megoldás.

Igor Melicher (Smer), a petíciós bizottság elnöke már augusztus elején azt nyilatkozta, hogy 320 ezer aláírást gyűjtöttek. Hétfőn további 43 ezer aláírásról számolt be a Republika párt.

Zuzana Čaputová korábban bejelentette, hogy a kormány azonnali lemondására vonatkozó első kérdéssel az Alkotmánybírósághoz kíván fordulni, mert szerinte feltehetően alkotmánysértő. Ha az Alkotmánybíróság erre a megállapításra jutna, akkor az államfő csak a második kérdésben hirdetne népszavazást, amely a választási ciklus lerövidítésére vonatkozik.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?