Fico nem adta le a jogászi gyakorlatát bizonyító egyéb dokumentumokat

robert fico
Pozsony |

Robert Fico, a Smer-SD elnöke és alkotmánybíró-jelölt eddig nem adta le azokat a dokumentumokat, amelyekkel bizonyítani tudná a parlament Alkotmányjogi Bizottsága előtt, hogy 15 éves jogászi gyakorlattal rendelkezik. 

Ezt kedden erősítette meg az ellenzék kérdéseire Róbert Madej (Smer-SD), a bizottság elnöke.

A kellő jogászi gyakorlattal kapcsolatban felmerült kétségek miatt az ellenzék nem hagyta jóvá Fico indulását az alkotmánybíró-választáson. Azt állítják, hogy Ficónak egy és negyed év hiányzik ahhoz, hogy teljesítse a törvény által előírt feltételt. Fico a hiányzó időszak meglétét internetről kinyomtatott cikkekkel próbálta bizonyítani. Ezek szerint 2002 és 2004 között egy áldozat családjának a jogi képviselője volt. Az igazságügyi tárca szerint azonban ehhez nincs szükség jogászi végzettségre.

Ugyanakkor: mivel a koalíciónak és az ellenzéknek egyforma számú szavazata van a bizottságban, Fico ügyében továbbra sem született döntés. Andrej Danko (SNS) parlamentelnök ezzel kapcsolatban azt közölte, hogy egyértelmű döntésre van szükség Fico esetében is, akárcsak a többi 39 jelöltnél. Ennek pedig még a plénum választása előtt kell megtörténnie.

Madej bejelentette, hogy Danko levelét egyelőre nem kapta meg a bizottság, és csak a parlamentelnök sajtóbeli kijelentéseit ismerik. Akkor fognak lépni az ügyben, ha hivatalos értesítést kapnak.
 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?