Fico még mindig nem tud enni, nehezére esik a mozgás

robert fico kp

A miniszterelnök-helyettes, Robert Kaliňák részletesen beszámolt Robert Fico kormányfő aktuális egészségi állapotáról.

A védelmi tárcavezető elmonda, Ficót négy lövés érte, ebből három viszonylag könnyebb sérüléseket okozott, egy viszont életveszélyesen megsebesítette a miniszterelnököt.

Ez az egy lövedék valóban súlyos sérüléseket idézett elő a hasüregben és az emésztőrendszerben, valamint a mozgásszervekben, úgymint a medencében és a csípőízületben

– tájékoztatott Kaliňák a Rádio Expres műsorában.

A miniszterelnök-helyettes szerint a merénylet utáni első műtét kulcsfontosságú volt. „A szervezet – teljesen spontán módon – pozitívan reagált a beavatkozásra, ezért lehetett elvégezni a többi lövedék eltávolítását” – tette hozzá.

Kaliňák kiemelte, a miniszterelnök továbbra is rehabilitáción esik át, és egyelőre még nem tart ott, hogy normálisan tudjon enni és mozogni.

A védelmi miniszter hangsúlyozta, nincsenek információi a merénylővel, Juraj Cintulával kapcsolatos nyomozás előrehaladásáról, mivel a Főügyészség embargót rendelt el az ügyben. „Több verzióval is foglalkoznak. Az egyik szerint nem magányos elkövető volt, hanem egy olyan személy, aki bizonyos közösségekben jól mozgott” – mondta. Cintulát jelenleg a trencséni börtönkórház pszichiátriai osztályán tartják fogva, Kaliňák szerint azonban erre nem lelki problémái miatt került sor, hanem azért, hogy még véletlenül se kíséreljen meg öngyilkosságot.

A tárcavezető közölte, Robert Fico jelentősen legyengült, és a prognózisok alapján leghamarabb a nyári szünet után térhet vissza a munkába.

(pluska)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?