Festeni sem lehetne szebb falut, mint Csíkszentmiklós közel hétszáz éves templomával és egy gyönyörű tóval a Csíki-medence peremén. Itt él Orbán Levente. Innen jár forgatni Budapestre.
Ő is szerepet kapott A brutalistában

Két évig volt a Vígszínház tagja, de nem sokkal azután, hogy eljátszotta Anna Karenina szerelmét, Vronszkij grófot, szabadságát visszaszerezve hazaköltözött Erdélybe. Saul fia, Kojot, Jupiter holdja, Napszállta, Mesterjátszma. Mellékhatás, A Király, A mi kis falunk, Aranybulla, Hunyadi. Játékfilmek és televíziós sorozatok. A legtöbben most mégis Brady Corbet nagyrészt Budapesten forgatott alkotásáról, A brutalistáról faggatják, amelyben a főhőst alakító Adrien Brody partnere.
Mennyi idő után érzi azt Budapesten, hogy nem bírja tovább, haza kell mennie, mert csak Csíkszentmiklóson, a szülőföldjén érzi igazán jól magát?
A vígszínházi két év alatt is sűrűn hazajártam. Háromhetente vonatra ültem. Annyit bírtam elviselni probléma nélkül, amíg nem voltam férj és apuka. Most nem szívesen vagyok egy hétnél tovább távol a családomtól. Az utazás nem fáraszt. Tizennégy óra. Mindig úgy tervezem meg, hogy éjszaka utazzak és hálókocsiban. Otthon este kilenckor felülök a vonatra, alszom egész éjszaka, és délelőtt fél tízkor megérkezem a Keleti pályaudvarra. Lokálpatrióta vagyok. Imádom a szülőfalumat. Nem is élnék soha máshol.
De élt már?
Fél évig Németországban, vendégmunkásként. Standokat építettünk. Kölnben volt a bázisunk. Előtte reklámgrafikus szakon tanultam Temesváron, de azt egy év után befagyasztottam, mert elkezdtem készülni a színművészetire. Kolozsváron végeztem az egyetemet, egy évig Kézdivásárhelyen, hat évig Sepsiszentgyörgyön játszottam, aztán jött a Vígszínház, három éve pedig szabadúszó vagyok.
Most is Budapesten áll kamera előtt.
Egy erdélyi fiatalember, Dávid Attila írta és rendezi a filmet. Egy évet ölel fel a történet, és minden évszakban forgatunk egy-egy etapot. Otthagyja a nagyvárost egy fiatal házaspár, elveszítették a gyermeküket, és egy tanyára költöznek. Ennek a tragédiának a feldolgozása fogalmazódik meg a Távolságban.
Mivel robbant be a magyar filmbe? A Kojottal?
Fogalmam sincs. Sokáig álmodni sem mertem arról, hogy én filmezni fogok. Aztán mégis jöttek a felkérések. A Saul fiában mindenki próbálta elvégezni a feladatát, de anélkül, hogy sejtettük volna a film világraszóló sikerét. Ott, akkor nem tudta senki, hogy mekkora díjeső vár majd rá. Bíztunk egymásban, de nem úgy dolgoztunk, hogy hú, ez majd Oscar-díjas film lesz. A Napszálltában mindössze pár napot forgattam. Egy kocsis voltam a csűrben.
Mundruczó Kornéllal a Jupiter holdja erősebb élmény volt?
Ott találkoztam Cserhalmi Györggyel. Izgalmas volt leülni mellé a forgatás szüneteiben, de nagyon sokat nem beszélgettünk. Igaz, én sem vagyok nagy dumás. Szeretem az olyan embereket, akiknek a csendjei is beszélnek, és csak akkor szólalnak meg, ha valami fontos közölnivalójuk van. Nem kenyerem a csacsogás, locsogás.
A sorozatokban is messziről jött ember?
Hálás vagyok minden kalandért a magyar filmes berkekben. Igen, messze lakom Budapesttől. De A mi kis falunkból már otthon is megismernek. Józsi és Bazsó sittes haverja vagyok a történetben. Ha hívnak, azonnal vonatra ülök. A Hunyadiba is beválogattak Vitovec János szerepére. Fiktív karakter vagyok. Negatív hős. Lovagolnom is kellett. Kemény kihívás volt. De már előtte, az Aranybullában is lovagoltam. Az kellemes élmény volt. Kedves, jámbor lovat adtak alám. A súlyom persze megnőtt, mert láncruhát viseltem. A Hunyadiban nehezebb feladat elé állítottak. Már a felkészülés során vágtatni kellett, hirtelen megállni, majd még gyorsabban vágtázni. Ültem a ló hátán, nem akart engedelmeskedni. Elment velem. Hiába húztam jobbra-balra, nem reagált semmire, csak ment előre. Egy kaszkadőr megfogta szerencsére. Következő alkalommal öt kaszkadőr között ügettem a lóval. De a feje valahogy mindig lógott. Óvatosan húztam felfelé, hogy szép legyen a tartása. Egyszer csak két lábra állt, elkezdett táncolni. Belekapaszkodtam a sörényébe, hogy ne essek le, de már ugrottak is a kaszkadőrök, hogy a segítségemre legyenek.

Román filmben kapott már szerepet? Kolozsvári kollégái közül többen is dolgoznak román rendezőkkel.
Két ajánlatot utasítottam vissza. A román nyelv miatt. Nem volt bátorságom elvállalni. Utólag bánom kicsit. Ha jön egy újabb felkérés, bátrabb leszek.
A brutalistába nehéz volt bekerülnie?
A budapesti ügynökségem ajánlott be a produkcióba. Felhívtak, hogy lenne egy videóinterjú a film alkotójával. Szerencsére nem kellett sokat beszélni. Értek angolul, de beszélni elég bátortalanul tudok. Néha inkább makogok. Ennek ellenére pár nap múlva értesítettek, hogy enyém a szerep.
Milyen helyzetben zajlott le a videóinterjú?
Egy csíkszeredai kocsmában ültem. Azután nyitottam meg, hogy hazaköltöztem a vígszínházi két év után. De már csak résztulajdonos vagyok. Nagyon kis százalékban az enyém. Ott ücsörögtem, amikor Brady Corbettel, a film amerikai rendezőjével beszélgettem.
Ismerte őt?
Semmit nem tudtam róla. Főleg azt nem, hogy milyen ember. De kedves, nyitott, érdeklődő, laza és biztató volt. Örültem, amikor visszajeleztek, hogy enyém a szerep, a rendező engem választott.
A visszahívás hol érte?
Otthon, családi körben, pár nappal a videóinterjú után. Ahogy meghallottam, hogy csöng a telefon, már szaladtam is vele az udvarra, mert ott van jó térerő. A kapu sarkában beszélgettem annak idején Eszenyi Enikővel is, amikor a Vígszínházba hívott. Az igazán nagy pillanatok mindig ott zajlanak az életemben.
Hogyan aludt aznap, amikor lélekben már készülhetett erre a nem mindennapi munkára?
Örömömben nagyon mélyen. Megnyugodtam, hogy nem kell tovább izgulnom, hiszen bekerültem a filmbe. Drukk persze volt bennem. Kíváncsi voltam, milyen lesz a forgatás, hogyan fogok kommunikálni a rendezővel, a partneremmel, a stábbal. Sok minden végigfutott az agyamon. Mindennap erre gondoltam.
Adrien Brodyt mennyire ismerte?
Csak A zongoristában láttam. Nem volt annyira a látókörömön belül, mint például Tom Hanks vagy Denzel Washington. Mellbe vágott, hogy Adrien Brody lesz a partnerem. De nem készültem belőle a forgatásra. Nem kerestem rá a filmjeire. Azt hittem, mivel az édesanyja magyar, poénkodhatok majd vele magyarul. Nem sikerült. Összesen két szót tudott: jonapot, koszonom. Angolul társalogtunk valamennyit. Megkérdezte, ki vagyok, honnan jöttem, merre tartok a pályán? Próbáltam tömören összefoglalni neki. Nem akartam zavarni. Külön pihenőhelye, lakókocsija volt. Annyit tudtunk beszélgetni, amennyi időnk volt két felvétel között. Nem akartam tapintatlan lenni. Nem tudtam, mi a munkamódszere. Figyeltem, mennyire tud ellazulni, vagy inkább egyedül akar maradni, hogy koncentrálhasson. Nem nyomultam, nem tolakodtam, nem fárasztottam a kérdéseimmel.
Azt azért elárulta neki, hogy erdélyi fiú?
Azt igen. Mondtam neki, hogy Romániából jöttem, de Trianonról nem beszéltem neki.
Egyeztették a gondolataikat a felvételek előtt?
Elmondtam neki, hogy szívesen veszem, ha esetleg van valami javaslata, tanácsa, észrevétele a közös jeleneteinkkel kapcsolatosan.
És volt?
Nem kaptam tőle semmiféle instrukciót. Mindig megdicsért. Mondta, hogy nagyon fasza, oké!
A nagyjelenetük az amerikai partok felé tartó hajó gyomrában játszódik. Izgalmas nap volt?
Akkor találkoztunk először. Feltűnt a lakókocsija előtt, de nem léptem oda hozzá. Vittek a sminkbe. Közvetlenül a felvétel előtt, már a díszletben mutatkoztunk be egymásnak. Ott ült a hajón, egy sarokban. Fürkésztem, hogy fel tudjam mérni, milyen állapotban van. Koncentrált nagyon. Volt elég sok magyar szövege. Megszenvedett vele. Néha kérdezett, hogy jól mondja-e? Tanítgattam őt egy-egy mondatra.
Van egy hosszabb rohanásuk a hajón, mielőtt kikötne a nagy út után.
Ott szólt, hogy inkább a jobb oldalon menjek a fények miatt. A Hajógyári sziget mellett állt a díszlethajó a vízen. Felrázom őt az alvásából, hogy megérkeztünk, szedje össze magát. Onnan volt a rohanás az utasok és az ágyak között. Aztán kiérünk a fedélzetre, kikötünk Amerikában, és kitör rajtunk az öröm. Majd jött a buszos nap, amikor az Adrien Brody által megformált magyar építész továbbutazik Philadelphiába, én pedig elbúcsúzom tőle. És volt még egy közös jelenetünk. Az volt a harmadik napunk a forgatáson. A bordélyház. Intim jelenet. Szerencsére én csak a háttérben „tevékenykedem”. Bár a hölgyeknek sokkal nehezebb dolguk volt egy szál semmiben.
Sok év múlva mit fog elsőként kiemelni a forgatáson szerzett élményeiből?
Hogy Adrien Brodyt, az Oscar-díjas amerikai színészt ölelgettem. Hogy a partnere lehettem. Hogy fizikai kontakt is volt köztünk. Hogy nem egy utcai üvöltözésben kerültem a közelébe, hanem a barátja, a bevándorló társa lehettem a filmben. Remélem, találkozunk még az életben.
Látta már a filmet?
Még nem volt alkalmam megnézni. Sem egy magyarországi, sem egy romániai moziban.
Nem is tudom, van-e még egy magyar színész, aki elmondhatja magáról, hogy két Oscar-díjas filmben játszott. Talán nincs. Hogyan élte meg az Amerikai Filmakadémia pár nappal ezelőtti gálaestjét?
Biztos voltam benne, hogy a tíz Oscar-jelölésből néhányat sikerül díjra váltania az alkotásnak. Végül három kategóriában győzött. Várom a következő, hasonló horderejű történetet. Forogjon bármilyen nyelven.
Volt egy plusz öröme is A brutalista forgatásán. Azon a napon, amikor Tóth László, a magyar építész és a barátja búcsúznak egymástól, a Philadelphiába induló busz közelében régi amerikai autók sorakoztak. Levente szinte megittasult a látványtól. „Fanatikusa vagyok a veterán autóknak” – mondja nevetve.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.