Fico leltárt kér a katonai felszerelésről, Kaliňák szerződésmódosításokat tervez

fico kalinak

Robert Fico (Smer) kormányfő az eddigi ukrajnai szállítmányok miatt új leltárt kér Robert Kaliňák (Smer) védelmi minisztertől a katonai felszerelésekről.

Elutasítja, hogy Szlovákia további katonai segítséget nyújtson Ukrajnának, de azt nem akarja akadályozni, hogy a szlovákiai fegyvergyárak hadászati eszközöket adjanak el. Kaliňákkal együtt egyetértenek a hazai fegyveripar támogatásának szükségességében – erről hétfői sajtótájékoztatójukon nyilatkoztak a védelmi minisztériumban.

„Mindent megteszünk a humanitárius és civil segítségnyújtás terén Ukrajnának. Feltétezem, az egyik ilyen dolog lehet például az aknamentesítés is” – mondta Fico, de elképzelhetőnek tartja egészségügyi felszerelések szállítását, illetve a lerombolt polgári épületek felújításában való részvételt is.

A NATO-val kapcsolatban elmondta, Szlovákia minden feladatot teljesít, amit egy tagállamtól elvárnak, ugyanakkor elképzelhetőnek nevezett olyan állásfoglalásokat, „amelyek nem voltak jellemzőek az előző kormányra”.

Kaliňák a migrációs válságra való reagálást nevezte a legsürgetőbb feladatnak. „Változást tervezünk közösen a belügyminisztériummal, hogy minél hatékonyabban tudjunk lépni” – jegyezte meg azzal, hogy a két tárca ura lesz a helyzetnek.

A védelmi miniszter az elmúlt hónapokban kötött szerződések felülvizsgálásáról is beszélt. „Néhányat botrányos módon kötöttek, előnytelen feltételekkel. Ragaszkodni fogunk olyan kiigazításokhoz, hogy a védelmi tárca egyenrangú félként szerepeljen a szerződésekben” – jelentette ki Kaliňák.

A miniszter a katonákat akarja a középpontba állítani, reformokat tervez a fegyveres erőknél, melyekkel a keleti határon uralkodó ingatag helyzetre is reagálna, az elsődleges feladat pedig a légvédelem. A védelmi tárca aktívan kíván bekapcsolódni a szlovák nemzeti felkelés évfordulójának jövő évi megünneplésébe is.

A tárca költségvetéséből infrastrukturális projektekre is elkülönítene összegeket, ebből a célból alapot akar létrehozni civil és katonai projektek kelet-szlovákiai megvalósítására. Ilyen lehet például utak és hidak felújítása, amelyek részben hadifelszerelések szállítása következtében rongálódnak meg.

Kaliňák bírálta, hogy Szlovákia nincs felkészülve az F-16-os vadászgépek fogadására. Emellett a szlovák hadiipar támogatását hangsúlyozta. „Szeretnénk, ha a fegyvergyártás jelentősen hozzájárulna a nemzeti össztermék növekedéséhez” – mondta, hozzátéve, hogy ebbe a hadifelszerelések javítása és karbantartása is beletartozik.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?