10 369 járművet ellenőrzött a rendőrség március 21-e óta a száj- és körömfájás miatt, ebből 688 volt állatok szállítására alkalmas, 10 esetben pedig valóban állatokat szállítottak – tájékoztatta a TASR-t Martina Sláviková, az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője.
Több mint 10 ezer járművet ellenőrzött a rendőrség a száj- és körömfájás miatt

„A rendőrség az országos főállatorvos utasításai szerint jár el, együttműködik az Állategészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Felügyelettel és a válságstábbal” – tette hozzá a szóvivő. A fertőtlenítést a regionális állategészségügyi hatóságok végzik. A rendőrség körülbelül 1500 fővel vesz részt az intézkedések végrehajtásában.
Három szarvasmarhatelepen, Medvén, Csiliznyáradon és Bakán igazolták a száj- és körömfájás megjelenését. Pénteken rendkívüli helyzetet hirdettek a Dunaszerdahelyi járásban.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.