Az Érsekújvári Zenei Tavasz 2025 rendezvénysorozat keretében kedden 17 órától a tanári koncertet rendeznek a főtéri kultúrházban. Az Érsekújvári Művészeti Alapiskola pedagógusai ezzel szeretnék meglepni kollégáikat, akik ezt a szépséges, kihívásokkal teli hivatást választották.
Az Érsekújvári Művészeti Alapiskola tanári koncertje – ajándék pedagógusnapra

A koncerten közreműködik a Castrum Novum Szalonzenekar, a művészeti alapiskola tanárai és a meghívott vendégek, akik különböző kamarazenekarokban, valamint egyéni produkciókkal mutatkoznak be.
Március utolsó vasárnapján 15 órakor a Csemadok székházban tartják az Érsekújvári Zenei Tavasz 2025 újabb rendezvényét, Nótadélután - Magyar nóta - magyar lélek elnevezéssel. Danczi József Csemadok-elnök korábbi tájékoztatása szerint szeretnék feleleveníteni a korábbi nótaestek hangulatát. A rendezvényen magyar nótákkal, csárdásokkal, operettekkel és más zenei csemegékkel lepik meg a közönséget.
Közreműködik Kamocsai Gál László, Kovács László, Iványi Árpád, Básti János, Gál Zoltán, Kovács István, Bús Katalin, Bartiné Tóth Éva, Smid Erzsébet, Nagy Andrea, Vígh Valéria, Juhász Irén, Sikeľa Kitti, aranysávos mesemondó, kísér Mezei Zsolt és zenekara, az est háziasszonya Gál Teodóra és lánya, Gál Noémi.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.