Száj és körömfájás: az egész országban rendkívüli helyzetet hirdettek, kompenzációt kapnak a háztáji tenyésztők is

Fico, Takac
Pozsony |

A kormányfő, Robert Fico (Smer) újra megígérte, hogy a kormány segíti majd a gazdákat és az agrárvállalkozókat a száj- és körömfájás szlovákiai terjedése kapcsán, minden kárukat meg akarják téríteni. Kedden az ágazat képviselőivel is találkoztak, és közös nyilatkozatban erősítették meg a kormány szándékát. A kormány kedd délután egy órától az egész országra kiterjeszti a rendkívüli helyzetet.

A Nemzeti Járványügyi Bizottság ülése közben erősítette meg Robert Fico, hogy a kormány mindenképpen segíteni fogja a száj- és körömfájás miatt nehéz helyzetbe került állattenyésztőket.  

Nem hagyjuk a mezőgazdászokat pácban

 – jelentette ki Robert Fico. Állítja, hogy a kormány a termelők minden kárát meg akarja téríteni, nemcsak az elpuszított állatok árát, hanem a tenyészetek megújítását is.

Minden kárt meg akarunk téríteni, meg kell újítani a tenyésztést, biztosítani kell a tejet, a húst a feldolgozóipar számára. Ezeket a forrásokat meg kell keresni, remélem nem 100 milliókról beszélünk

 - mondta Fico. Szerinte ezt meg kell tenni, mert Szlovákia van veszélyben.

A pénzügyi támogatáshoz a kormány saját forrásokat és az Európai Unió támogatását is fel akarja használni. 

A kormány rendkívüli helyzetet hirdetett

A kormány kedd délután egy órától egész Szlovákia területére kiterjeszti a rendkívüli helyzetet, amely elsősorban az állatok szállítását korlátozza. A rendkívüli helyzet kihirdetése azt is jelenti, hogy a kormány könnyebben tud korlátozó indtézkedéseket bevezetni a járványsújtotta területeken. 

Robert Kaliňák (Smer) védelmi miniszter szerint a fertőzés miatt leölt állatokat várhatóan egy Léva melletti katonai területen fogják elföldelni. A fertőzött területeken tenyésztett állatok elpusztítása lassan halad, mivel a tetemeket csak egy Zsolna melletti fehérjefeldolgozóban tudják megsemmisíteni. 

Az állam tulajdonában lévő területet kerestünk, több helyszínt mérlegeltünk, a legjobb hely, ahol a legmélyebben vana  talajvíz, ahol agyagréteg van a talajban, a lévai terület

 - mondta védelmi miniszter. Az állatok elszállításába bekapcsolódik a hadsereg is, a leölt állatokat katonai járművekkel fogják elszállítani. Kaliňák szerint azonban a belügyminisztérium egységei is segíteni fognak, elsősorban a tűzoltók segítségére számítanak.

Matúš Šutaj Eštok belügyminiszter ma estére válságstábot hív össze a járványhelyzet kezelésével kapcsolatban. A válságstáb ülése várhatóan ma este hétkor kezdődik. Richard Takáč mezőgazdasági miniszter a kormány ülése után kijelentette, hogy a fertőzést Alsószeliben még nem igazolták. "Ne higyjenek el mindent a közösségi médiában terjedő híreknek" - mondta Takáč. Az Alsószeliből származó mintákat még vizsgálják.

A háztáji tenyésztől is kompenzációt kapnak

Richard Takáč (Smer) mezőgazdasági miniszter szerint nemcsak a farmoknak, hanem a fertőzött területeken lakóknak is, akiknek az állatait szintén likvidálni kell, segít majd a kormány. 

Az is számíthat a kompenzációra, akinek a két disznóját el kellett pusztítani

 – jelentette ki Richard Takáč.

Andrej Gajdoš, a Szlovák Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kamara elnöke szerint a mezőgazdászok megtesznek mindent a járvány megfékezése érdekében, és nagyon várják a kormány pénzügyi segítségét. 

Jelenleg a legnagyobb ellenségünk a mozgás, akár a gépkocsik, akár egyének, akár csak a vadon élő állatok mozgása

 - mondta Gajdoš.

A kormány rendkívüli ülése délelőtt kezdődik, várhatóan közben tájékoztat majd az elfogadott intézkedésekről a Nemzeti Járványügyi Bizottság is. A támával kapcsolatos aktuális hírekről folyamatosan tájékoztatjuk olvasóinkat.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?