Fico: A Smer részt vesz a rendkívüli ülésen

Pozsony |

<p>A szombati sajtótájékoztatón Robert Fico elmondta, hogy bár a Smer részt fog venni az őt leváltani célzó rendkívüli ülésen, feleslegesnek tartja azt.</p>

A kormányfő úgy véli, hogy a szombati rendkívüli ülés teljességgel felesleges, mivel az ellenzék úgysem jár sikerrel. „Ez egy újabb próba arra, hogy elmélyítsük azt a nézetet, hogy itt minden rossz. A Smer soha sem vallotta azt, hogy minél rosszabb, annál jobb.” – hangoztatta Fico. Rámutatott arra is, hogy 2012-től Szlovákia sok pozitív változáson esett át, elsősorban az OECD jelentésére utalva, amely szerint sikeresen vette fel az ország a korrupcióval a harcot.

A kormányfő azt is elmondta, hogy mivel a Smer az egyedüli kormánypárt, így minden az ő vállukon nyugszik. „Ennyi feladat mellett előfordulnak kétségek, más EU-s országokban is követnek el hibákat. De amennyiben gondok merülnek fel, azonnal cselekszünk, és a továbbiakban is politikai következményeket vonnak majd maguk után.” – magyarázta a miniszterelnök.

Mint elmondta, az, hogy az ülést szombaton tartják, az ő kifejezett kérése miatt van. Hétfőn, kedden és szerdán Pozsonyon kívül ülésezik a kormány, csütörtöktől pedig már kampánycsend lép életbe. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?