Felkerült ő is a Sorstalanság halálvonatára

„Szabad is vagyok, meg dolgozom is. Ez nagyon jó helyzet. Ha nem dolgozom, agyalok...” Oláh Csaba felvételeTavaly Angers-ben és Firenzében nyert, de a film locarnói és brüsszeli győzelmében is oroszlánrésze volt. Pedig hol van ő az oroszlántól...?! Sajttal és salátával teli tányérja fölé hajolva inkább úgy fest, mint Tamási Áron Énekes madara.

Két, megfáradt bohóc között egy ifjú Gelsomina. Koltai Róbert Világszám című új filmjében Pipitér, az országutak szökött vándora. Félszeg mosolyát óriásplakátok hirdetik szerte az országban. Most is nevet a szeme, csak másképpen. Mintha egy vásott kiskölyök ülne előttem, aki kés-villa helyett az ujjait használva édesen csipeget. Egy kicsit ebből, egy kicsit abból. A végén minden elfogy a tányérjából.

Ha azt mondom: kötélugrás?

Akkor azt mondom: életveszélyes. Közben jó.

Kipróbálta már?

Még nem. Valahogy nem merem.De vonzza?

Igen. Már eljátszottam párszor a gondolattal.

Ott állt a derekára csatolt kötéllel, és az utolsó pillanatban úgy döntött, hogy mégsem?

Nem vagyok visszafordulós. Ha majd eldöntöm, hogy ugrok, akkor ugrani is fogok.

Kötélugrás az is, amire a Nemzeti (stúdió)színpadán vállalkozott.

Én is úgy hiszem.

Elfogadott egy szerepet, amelyet egy nagy tehetségű, tapasztalt kolléganője visszautasított.

Valami olyat csinálok, amit eddig még soha. Ilyesztő nagyon. Nem tudom, mi történt, nem is kérdeztem. Zsótér Sándor felhívott egy éjszaka, pontosabban úgy hajnali három felé, és a segítségemet kérte. Azt mondta: az, aki lett volna, nincs, és szeretné, ha én játszanám a szerepet. Heinrich von Kleisttől Az amazonok királynőjét. Én meg nagyon szívesen igent mondtam neki. Csak utólag döbbentem rá, hogy mekkora feladatot vállaltam magamra.

És hajnali háromkor még nem aludt?

Nem, mert elég nehezen alszom el. Teszek-veszek, gondolkodom, rajzfilmet nézek... szeretem a rajzfilmeket! De ha alszom, akkor nagyon mélyen.

Állítólag a Szép napok Majája felé is Zsótér Sándor indította el. Ő figyelt fel önre a liftben, a színművészetin, és szólt Mundruczó Kornélnak, hogy „Van itt egy érdekes kiscsaj...”

Tényleg? Nekem egyikük sem mondta, hogy így kerültem képbe. Pedig nagyon zizi voltam akkor. Pörögtem bele a világba. Pont vizsgaelőadásunk volt, és minden öszszejött. Beteg voltam, rossz voltam, ki akartak rúgni. Rögtön az első év után.

Mi volt a baj?

Szerintem nem tudtak mit kezdeni velem.

És akkor már tudtott mit kezdeni magával?

Nem. És éppen ez okozott gondot. Attól, hogy én teljesen megborultam, szinte mindenkiben kialakult egyfajta eltartás felém. „Ha nem tudunk vele mit kezdeni, rakjuk ki – gondolták – , mert itt fog megkattanni!”

De mitől borult meg? Akkora volt a változás? Békéscsaba és Debrecen után Budapest...

... nem, dehogyis! Egyszerűen annyira egyedül éreztem magam, hogy teljesen bepánikoltam. Nem találtam a helyemet. Mindennel elégedetlen voltam. Magammal is. Azt akartam, hogy értsék meg, mit szeretnék, de senki nem értett. Belekényszerítettek valamibe, ami nem tetszett, mert nem lehettem önmagam. Meg akartak változtatni. Folyton bizonygatnom kellett, hogy ki vagyok.

Szétszedték és nem tudtak összerakni?

Sem ez, sem az. És épp ez okozott feszültséget. Én magamat szét tudom szedni, ha akarom, ők valahogy nem találták hozzám a kulcsot.

Mikor történt meg a fordulat és kivel?

Az első év utáni nyáron, amikor elkezdtük forgatni a Szép napokat Kornéllal. Ő volt az első ember, aki hitt bennem. Elfogadott. Ettől aztán megnyíltam, mert kaptam egyfajta magabiztosságot. Nekem nem kell, hogy mindenki megértsen és szeressen, csak az, akinek igazán fontos vagyok. Kornél előtt minden félelmem megszűnt.

Maja, a Szép napok hőse a mosoda kőpadlóján szüli meg a gyerekét, hogy aztán jó pénzért eladja, majd nagy nehezen visszaszerezze. Az első perctől az utolsóig hiteles vagy a filmben. De annyira, hogy a néző sokszor azt hiszi: rejtett kamerával követtek, s úgy lesték meg minden pillanatát.

Nekem ez a film olyan, mint az első szerelem. Örökre megmarad bennem. Sokáig nem is bírtam elengedni. Úgy ragaszkodtam hozzá, mint a szüleimhez. Aztán jöttek az újabb feladatok. Persze sok minden megváltozott körülöttem. Volt, akit nagyon bántott a sikerem. Engem kicsit sem zavar, ha valaki boldog mellettem. Én tudok örülni mások nagy lehetőségének. Az irigység megkeseríti az ember életét. De voltak olyanok is az osztályban, akik végig mellettem álltak. Nem sokan, de voltak. Én nem arra vágyom, hogy elfogadjanak, csak értsék, hogy mit akarok. Utána lehet szeretni, vagy nem szeretni. Én sem rajongok mindenkiért. Nem megy, nem is erőltetem.

Zsótér Sándorral most dolgozott először?

A Lear királyt rendezte nekünk, vizsgaelőadásként.

Cordélia?

Igen. Nagyon szerettem csinálni. Csak nagyon feszült voltam, mert akkor forgattuk Kornéllal A 78-as Szent Johannáját.

És most itt Az amazonok királynője.

Nehéz darab. Izgalmas történet. Szerelmes. Vakmerő a lány. Önmagát keresi ő is, mint én. Szeretni akar.

Maja is, Johanna is, Pipitér is szeretni akar.

Nem véletlenül találnak meg ezek a szerepek. Mondta is egy kedves ismerősöm nemrég, hogy minden szerepem ugyanazt a kérdést feszegeti. Lehet, hogy ez az én életemben is probléma, amelyre megoldást kellene találnom. Csak így tudnék túllépni rajta. Ez természetes folyamat, ezért egyáltalán nem idegesít, bár nagyon nehéz. A Nemzetiben jó csapatba kerültem. Megkedveltem őket. Én még mindig csak saját magamból tudok dolgozni, a partnereim már jóval többet gondolnak a világról, hiszen érettebbek, tapasztaltabbak nálam. Sokat nyűglődtem a szereppel, de érdekes mód akkor volt a legjobb, amikor a legjobban fájt. Amikor a feladat révén önmagamat elemeztem. Amikor sejteni véltem, ki is vagyok tulajdonképpen. Amikor ezt meg is tudtam fogalmazni. Mintha sok mindent tisztábban látnék azóta. Magamból is, másokból is.

Irdatlan nagy erőt érzek önben. Kitartást, makacsságot, amely már bakfiskorban is mozgatórugója lehetett az életének.

Biztos. Egyébként szörnyű rossz gyerek voltam.

Elcsavarogott?

Sosem azt csináltam, amit kellett volna. Az iskolával viszont nem volt baj. Az ment. Végig nagyon jól tanultam. Volt hozzá agyam. Nem került erőfeszítésembe, hogy jó legyek. Általánosba Békéscsabán, gimibe Debrecenben jártam. Ott már önálló életet éltem. Kiköltöztem a kollégiumból. A szüleim is látták, hogy az nem nekem való. A kollégiumban ugyanis folyamatosan figyeltek bennünket. Be voltunk zárva. A csavargástól nem kellett félteni. Ha örökösen ellenőriznek, az rosszabb. Helyén volt az eszem. De ha menni akartam, akkor jobban tették, ha elengedtek.

Tizenhat évesen! Van, aki ilyenkor kezdi nagykanállal enni az életet.

Én jól adagoltam. Persze a nagykanál megvolt. Velem tényleg mindenben számolni lehetett. Már az első három hét után megkaptam az osztályfőnöki intőt. Cigiztem. Apám aztán válaszolt az osztályfőnöknek: „Hagyják a gyerekemet dohányozni!”

Micsoda papa!

Hülyének néztek bennünket.

Azért, mert ezt írta?

Anyukám is ezt mondta. „Nem mindegy, hogy előttem cigizik, vagy bemegy a mosdóba? Igy legalább tudom, hogy mit csinál.” Én elég régóta cigizek. Tudom, hogy butaság, és hogy tönkreteszem magam, de ne szóljanak bele! Amíg magamtól nem jövök rá, hogy rossz, addig hiába nyomják a szöveget.

Egyedüli gyerek?

Húszéves az öcsém, tizenkettő a húgom. Vele kevesebbet találkozom, és elég kicsi volt, amikor eljöttem otthonról. Mind a hárman nagyon szeretjük egymást. Öcsém a Műszaki Egyetemre jár, nagyon jól zenél, mondom is neki, hogy tiszta bolond, hogy csak magának játszik. Talán félelemből nem próbálkozik. Én azt gondolom, egyszer úgyis benő a feje lágya.

Vagányságot, karakánságot is látok az arca mögött.

Amikor tudok, vagy ha olyan kedvem van, megyek neki a világnak. Engem nem lehet megállítani. Még nem bántam meg semmit, amit eddig csináltam. Vihet, sodorhat az élet, kiengedem a féket. Kalandok mindig vannak. Nem unatkozom. Szinte vonzom az izgalmas helyzeteket. Meg a bajt is. Velem mindig történik valami.

Ha dönteni kell, nagyon sokáig töpreng?

Tipródom, tipródom, aztán érzek valamit és döntök. Pontosabban: hagyom, hogy legyen már valami. Nálam nincs lekottázva semmi. A pénzemet is bármire el tudom költeni. Úgy vásárolok, ahogy éppen akkor jónak érzem. Ha megtetszik valmi, megveszem. Aztán van, hogy nagyon szeretnék valamit, és nincs rá egy fillérem sem.

A lakására mennyit költ?

Keveset. Nincs benne sok minden, de ami van, azt szeretem. Sokkal fontosabbnak tartom, hogy meglegyenek az életemben azok az emberek, akikre mindig számíthatok. Mert rám is lehet számítani. Hogy aztán tudok-e holnap levest enni, vagy sem, kit érdekel?

Nyilván nem nagyon leveses. Csak a cigi meglegyen...

Ha nem tudnék venni, valaki biztosan adna. Még nem is gondolkoztam ezen. Olyan nincs, hogy ne legyen.

Fatalista?

Inkább bizakodó. Valami mindig van, abból pedig ki lehet indulni.

Öt filmje lesz az idei szemlén.

Vagy hat. Mundruczó Kornéltól három szerepet kaptam. Az egyiket a Johannában, a másikat a Csendben, a harmadikat a Kis apokrif No. 2-ben. A Johannában a jóságot kellett megtestesítenem. Az Apokrifban angyal vagyok, akit kurvának néznek. Három halász életébe én viszem el a fényt. A Csend: testvérszerelem.

Fájdalmas gyönyör?

Inkább gyönyörű fájdalom.

Dolgozott a két Koltaival is.

Koltai Lajos a Sorstalanságban, Koltai Róbert a Világszámban adott szerepet. Zsidó lány vagyok az egyikben, magányos csaj a másikban. Itt az egyedüllét, ott az elkeseredés.

Egyetleneim?

Azt Nemes Gyulával forgattuk. Ez az első filmje. Szerettem csinálni, pedig a lány, akit játszom, nem repül a szerelemtől.

Bukott angyal ő is?

Senki sem tud csak jó, vagy csak rossz lenni. A tisztaságot akkor tudod igazán értékelni, ha már megforogtál a sárban.

Most hogy érzi magát?

Szabad is vagyok, meg dolgozom is. Ez nagyon jó helyzet. Ha nem dolgozom, agyalok.

Hiányzik valami az életéből?

Pihenni szeretnék. Nagyokat úszni.

Szerelem?

Inkább sok szeretetre vágyom.

Mennyi a sok?

Most több kellene. Több, több, több.