+ féldimenzió

Rendőri kordon és tüntetők zaja fogadott kedd este, mikor a Cseh Centrumba igyekeztem Hrapka Tibor fotókiállítás-megnyitójára. Mivel ősz óta rossz tapasztalataim vannak a budapesti tiltakozások (Kossuth) terén, gyorsan besliszszoltam a Szegfű utcai intézmény kapuján, amit előzékenyen tárt ki egy idősebb úriember, aki kérdés nélkül is tájékoztatott arról, hogy nem a szokásos magyar érzelmek korbácsolódnak a szomszédos utcában a Cseh Nagykövetség épületénél, hanem egyenesen Prágából importált (nemzetközi) civil kezdeményezésről van szó, s környezetvédelmi tiltakozó megmozdulásról.

A környezetvédők zajgásától két – időkapszulaként működő – szöveg repített tova 21 évvel ezelőttre. Mindkét szöveg médiuma dr. Gál Jenő, a Cseh Centrum igazgatója volt, aki részben Bohumil Hrabal Arc és álarc című szövegét olvasta fel, amelyben kommentálja Hrapka Tibor róla készített fotósorozatát (az írás 1986. április 26-ára van datálva), másrészt a betegség miatt megjelenni nem tudó Szigeti László által küldött Mészöly Miklós-szöveget, melyet az író 1986. május 28-án a budapesti Eötvös Klubban (ma Centrál Kávéház) olvasott fel, az akkor és ott először kiállított fotókiállítás megnyitójaként (melyen egyébként Grendel Lajos is részt vett): Beszéd-áttételek révén tehát máris többszörös dimenziók nyíltak meg előttünk (kábé százan[!] lehettünk), hallgatva a megidézett írókat, nézve a kiaggatott több mint negyven fotót.

A fotósorozat elkészülte eleve köthető több szöveg közbejövéséhez, hiszen Hrapka Tibor az 1980-as évek elején Szigeti Lászlót Prágába kísérve fotografálta a cseh írót, miközben a Kalligram Kiadó majdani igazgatója mélyinterjúkat rögzített magnetofonra Hraballal beszélgetve, melyek aztán Zsebcselek címmel, Hrabal neve alatt jelentek meg – előbb magyar(!) majd cseh nyelven – könyv alakban a későbbiekben.

Mészöly A tekintet beszédes csendje című alkalmi beszéde legalább annyira kettős irányultságú, mint Hrabal Arc és álarca: mindkettő Hrapka és Hrabal művészetét bogozza össze, Hrabal arcát emelve ki Hrapka fény-árnyék hátteréből.

Hrabal szoros összefüggést látott a fényképész munkája és az író munkája között, a valóság szortírozása, az anyag megmunkálása terén. A több száz, ezer fotók közti válogatás és a fotózás pillanatai között azokat a képeket méltatja szövegében a leginkább, amikor az önfeledtség állapotában pillantja meg önmagát, önmagán kívül. Amikor arcot lát álarca nélkül. Amikor önértékük van (az arcoknak – s a fotóknak). Hrabal Hrapka művészetének is önértéket tulajdonít, plusz féldimenzióként értékeli a kamera mélyre hatoló tekintetét.

S lám, vissza a jövőbe: Hrabal tíz éve halott, művei révén tovább él. Tovább él Hrapka Tibor művei által is, ebben a plusz fél dimenzióban.

A halál „dekadárium” apropóján re-prezentált kiállítás megnyitója mellett két Hrabal-könyv friss kiadását mutatták még be aznap este a Cseh Centrumban, de jómagam inkább a magyar periféria felé vettem az irányt. A blokád kordonjai helyett azonban már csak a hűvös esti levegő fogadott az utcán.