A Széchenyi-terv pályázati forrásainak segítségével az esztergomi Prímás-szigeten épülő Élményfürdő építése az előre kitűzött ütemben halad, mondta el a beruházást vezető önkormányzati cég vezetője, Lengyel József.
Fejlesztheti a turizmust
A Széchenyi-terv pályázati forrásainak segítségével az esztergomi Prímás-szigeten épülő Élményfürdő építése az előre kitűzött ütemben halad, mondta el a beruházást vezető önkormányzati cég vezetője, Lengyel József. Az alapozás a menetrendnek megfelelően elkészült, a terveket készítő Finta Építészstúdió szakemberei a belsőépítészeti funkciók, programok egyeztetésével, tervezésével foglalkoznak. Az épületben a kül- és beltéri termál- és sportmedencéken, csúszdákon, szaunán, illetve pezsgő- és beltéri barlangfürdők mellett az egészségturizmus céljait szolgálják majd többek között a fitness-lehetőségek. Ezen szolgáltatások mellett fallabda-pálya és kozmetikai műhelyek is a látogatók rendelkezésére állnak majd. Az élményfürdő fejlesztően hat a város turizmusára, növelheti a vendégéjszakák számát, ezért magánberuházásban szálloda is épül a fürdő mellé. A fürdő programjaival nemcsak a megelőzést és az egészségmegőrzést szolgálja, hanem együttműködik az esztergomi önkormányzat Vaszary Kolos Kórházával az egészségügyi utókezelések, a fizikoterápia és a rehabilitáció terén is. (KGY)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.