Érsek: nem lesz törvény a szlovák osztályokról

Pozsony |

<p>Semmi nem lesz abból a törvénymódosításból, amelyet az okatásügyi minisztérium ígért a ZMOS-nak írt levelében, véli Érsek Árpád. A Híd képviselője tegnap a parlament oktatásügyi bizottságában kérdezte Dušan Čaplovičot (Smer) a témáról. Az említett levélben ugyanis az állt, hogy a tárca el akarja érni, hogy az önkormányzatok kötelezhetőek legyenek új, a működőtől eltérő tannyelvű osztályok nyitására, ha azt legalább 10 szülő kéri.</p>

Čaplovič kitérő választ adott, állítja Érsek. „Ha lesz is, azt mondta, összehívják az érintetteket, köztük a nemzetiségek képviselőit is, hogy megvitassák a javaslatot. De szerintem csak úgy beleírták a levélbe, és nem lesz belőle semmi” – magyarázza a képviselő.

Az oktatásügyi minisztérium nemrég levélben fordult az önkormányzatokat tömörítő Szlovákiai Városok és Falvak Társulásához (ZMOS). Arra kérik őket, hogy igyekezzenek figyelembe venni azoknak a szülőknek az igényeit, akik a szlovák tannyelvű intézményeket hiányolják azokon a településeken, amelyeken csak nemzetiségi iskola működik. Čaplovič szerint főleg Pozsony vonzáskörzetét érinti a probléma. „Sok szlovák család költözik a magyar falvakba, a polgármester pedig nem akar szlovák osztályokat nyitni” – jegyezte meg a miniszter a tegnapi bizottsági ülés után. Szerinte a gyakran félig üres iskolákat úgy kellene kihasználni, hogy a szlovák és magyar gyerekeknek is jusson hely. Ismét a csallóközi Nyékvárkonnyal példálózott, ahol szerinte az önkormányzat indok nélkül utasította el a szlovák szülők petícióját, mely szlovák osztályt kért a magyar óvodában. Az ügy viszont bonyolultabb – ahogy beszámoltunk róla, az önkormányzat pótmegoldásokat is kínál az említett szülőknek, akik közül a többség állítólag magyar anyanyelvű.

A minisztérium által emlegetett módosítás több veszélyt is rejt, véli az MKP. „Egyrészt meg akarják szüntetni a kis létszámú intézményeket, másrészt olyan törvénymódosítást terveznek, amelyek ilyen kis létszámú osztályok nyitását biztosítanák” – figyelmeztet közleményében a párt. (TASR, vps)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?