EP-választás: Hétfőig még regisztrálhatnak a külföldi állampolgárok

Pozsony |

Legkésőbb hétfőig (április 15.) fel kell vetetniük magukat a választói jegyzékbe azoknak a külföldi állampolgároknak, akiknek Szlovákiában van az állandó lakhelyük, és részt akarnak venni a májusi európai parlamenti választásokon. Jelentkezniük állandó lakhelyükön kell, hívta fel a figyelmet a belügyminisztérium.

 

Az EP-választást Szlovákiában május 25-én, szombaton tartják. A választók 31 politikai tömörülés 340 jelöltje közül választhatnak 14 európai parlamenti képviselőt. „A napokban az összes településre kézbesítjük a választással kapcsolatos anyagokat, tájékoztatókat, és előkészítjük a választási körzeteket is” – közölte a minisztérium.

A kampány a választás napja előtt 48 órával véget ér, vagyis május 22-én 23:59-kor kampánycsend lép életbe. A közvélemény-kutatásokra vonatkozó moratórium május 10-től, 23:59-től a szavazás lezárásáig tart.       

A médiára vonatkozó kampánycsend május 23-án, csütörtökön 7 órakor kezdődik, és szintén a szavazás végéig marad érvényben. Ebben az időszakban tilos a választáson induló politikai pártokról, illetve jelöltekről szóló információkat közzétenni. Ez vonatkozik a televízióra és a rádióra, a médiaszolgáltatókra, a nyomtatott sajtóra és a hírügynökségekre is.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?