Emlékezés kételyek között

Simon Attila és Molnár Imre történészek szerint is jó dolog, hogy emléktáblát kaptak a gulagokba elhurcolt pozsonyi magyarok, hiszen eddig nem emlékeztek meg róluk.

Simon Attila és Molnár Imre történészek szerint is jó dolog, hogy emléktáblát kaptak a gulagokba elhurcolt pozsonyi magyarok, hiszen eddig nem emlékeztek meg róluk. A szlovákiai magyarok történelmi személyiségeiről ugyanakkor sokkal többet kellene beszélni, és sokkal behatóbban kell vizsgálni történelmi szerepüket.

„A rendszerváltásig nem létezett olyan intézmény, melynek az lett volna a feladata, hogy foglalkozzon a szlovákiai magyarok történetével. Mivel az állam ezt nem vállalta fel, gyakorlatilag a rendszerváltás után sem, ezért ennek a témának, történelmünknek a felkutatása 1989 után szinte a nulláról indult el. Az elmúlt két és fél évtizedben sok mindent pótoltunk ebből, de pont a személyiségek területe az, ahol még mindig nagy a lemaradás” – magyarázza Simon Attila. Szerinte nagy probléma, hogy a szlovák történészek, és Budapest is hajlamos homogén masszaként tekinteni a szlovákiai magyarokra, miközben a közösség akkori politikai élete ugyanolyan differenciált volt, mint most. „Ahogyan ma nem lehet Bugár Bélát Berényi Józseffel, úgy akkor sem lehetett összekeverni egyes személyiségeket, mert egész máshogy viselkedtek, gondolkodtak”– mondja a történész.

Nem példaképek

Csáky Mihályról és Jabloniczky Jánosról Simon úgy vélekedik, helyük van az emléktáblán, mivel jogtalanul, konkrét alap nélkül hurcolták el őket, és nem adtak nekik lehetőséget a védekezésre. „Távollétükben népbírósági per indult ellenük, ám ezt 1946-ban felfüggesztették, mert nem találtak ellenük terhelő bizonyítékot” – magyarázza. Mindazonáltal hangsúlyozza, ez korántsem teszi őket szalonképessé. „Számomra az, hogy valaki 1944-ben németbarát, épp elég ahhoz, hogy ne legyen szalonképes. Semmiképpen sem állítanám őket példának, és ha feltenném őket egy táblára, jelezném a szerepüket” – mondta az Új Szónak.

Leszögezi azonban, nagyon kevés a hiteles forrás róluk, hiszen a kutatások nem irányultak feléjük. „Leginkább német hírszerzési forrásokra támaszkodhatunk, ezek mondják azt, hogy ezek az emberek németbarátok voltak. Az azonban kevés terhelő bizonyíték, hogy németbarátok voltak, ebből elég sok volt a korabeli világban” – mondja.

A két politikus pártban betöltött szerepéről Simon azt mondja, valóban ahhoz a szárnyhoz tartoztak, akik mást képviseltek, mint a párt első embere, Esterházy János, aki elutasította a németbarát vonalat. „Esterházy megkérdőjelezhetetlen tekintély volt a pártban, ahol mindent ő tartott a kezében. Jabloniczky és Csáky is azok közé tartozott, akiknek ez nyilvánvalóan nem tetszett. S ha ők előzni akarták Esterházyt, nem tehették máshonnan, mint jobboldalról. Esterházy mögött ugyanis ott állt a korabeli Budapest, a konzervatív, Horthy-féle irányzat, és amíg ők hatalmon voltak, mindig kiálltak mellette. Belülről csak jobbról lehetett előzni őt, Jabloniczky és Csáky ezért próbáltak barátságosabbnak mutatkozni a Tiso-féle és a német rezsimhez. Valójában azonban nagyon keveset tudunk róluk. Esterházy a kezében tartotta a korabeli felvidéki közéletet, az akkor megjelenő lapok is személyes ellenőrzése alatt álltak. Ha Csákynak és Jabloniczkynek voltak a náci eszmékkel rokonságot mutató nézeteik, azokat ezekben a lapokban nem publikálhatták” – teszi hozzá.

Fasiszták, vagy nem?

Simon Jabloniczky kapcsán említést tesz vélhető nyilas kapcsolatairól. Elmondása szerint 1939-ben, mikor nem sikerült belülről megváltoztatni a pártot, volt kísérlet arra, hogy néhányan szlovenszkói magyar nemzetiszocialista pártot hozzanak létre, ám ez kudarcba fulladt. „Azok az emberek, akik kísérletet tettek a pártalapításra, nevenincsek, ám feltételezhető, hogy Jabloniczky állt mögöttük. Az egyik szlovák forrás ugyanis azt mondja róla, hogy ő juttatta el a támogatást kérő levelüket Budapestre a nyilasokhoz, akik akkor még nem voltak hatalmon” – mondja a történész.

Csáky Mihály fontos politikus volt a pártban, földbirtokos, az akkori két pozsonyi magyar iskola egyikének mecénása, emellett pedig a Csemadok elődje, a Szlovenszkói Magyar Kultúregyesület (SZMKE) elnöke. Esterházy ellenzékének számított, ám Molnár Imre szerint nagy ellentét nem lehetett közte és a pártelnök között, mivel sosem zárták ki a pártból. A történész szerint Csáky politikai pályafutásának próbaideje akkor volt, mikor 1944-ben Esterházyt Budapesten letartóztatták a nyilasok, és a pártjából nyilas pártot akartak kreálni. Csákyt szerinte Esterházy-ellenessége miatt nézték ki utódának a párt élén, ám Molnár szerint a politikus ezt visszautasította, és nem vállalta el a tisztséget. Szerinte, ha annyira dominált volna nála a németbarátság, vagy nyilas érzelmű lett volna, elfogadta volna a tisztséget – ám kiállta a próbát. Az, hogy végül Esterházy visszaveszi az irányítást, és nem lett nyilas párt a Szlovenszkói Magyar Pártból Molnár szerint, az Csáky Mihálynak is köszönhető.

Simon Attila hasonlóan nyilatkozott. Szerinte Csáky sem akart mindenáron elnök lenni, másrészt a pártelnöki váltást szorgalmazó budapesti nyilas kormányzat számára ő sem volt ideális jelölt, mivel felmerült, hogy a felesége zsidó származású.

Kire emlékezzünk?

Mindkét történész egyetért abban, hogy az emléktábla a gulagokra elhurcoltakra emlékezik, és nem hőst, vagy példaképet akar faragni ezekből az emberekből – beleértve Jabloniczkyt és Csákyt is. Simon arra a felvetésre, hogy a két vitatott politikus mégis felkerült az emléktáblára, megjegyzi, a történelmi személyiségekről konzultálni kell, tisztázni kell a szerepüket, tudatosítani kell, kik voltak ők – ahogy a közösségre sem nézhetünk homogén masszaként, csak differenciáltan.

S hogy kire, és milyen módon emlékezzünk? „Meg kell találni azokat a személyiségeket a múltból, akik mintákat adtak a közösségeknek” – mondja Simon Attila. Szerinte lokálisan kellene gondolkodni, hiszen mindenütt megvannak azok a helyi személyiségek, példaképek, akikre emlékezni lehetne, legyen szó politikusokról, sportszervezőkről, írókról, művészekről, akikről elfeledkezünk.

A hazai történelemoktatásban egyelőre hiába keresnénk ezeket a törekvéseket. A szlovákiai magyar diákok ugyanis Simon elmondása szerint még mindig nem olyan tankönyvekből tanulnak, amelyeket kifejezetten nekik írnak olyanok, akik szakértői a szlovákiai magyarok történelmének. A történész azonban – aki a Selye János Egyetem történelemtanszékének vezetője, azt mondja, az egyetemi oktatásban már két szemeszterben oktatják a szlovákiai magyarok történelmét, meglehetősen részletesen. „Azok a diákok, akik kikerülnek az egyetemről, már értik ennek a jelentőségét, és tankönyv nélkül is oktatni fogják mindezt” – teszi hozzá.

Molnár Imre szerint az „emlékezetpontok” azért fontosak, hogy tudatosítsuk, hogy örökösei vagyunk a múltunknak, és a múlt a mi életünk részét is képezi. „Nem mondhatjuk, hogy semmi közünk Csáky Mihályhoz vagy Jabloniczkyhez azért, mert a történetírásban talán negatívabb a szerepük. Ők is emberek voltak, megvoltak a maguk dilemmái, amivel meg kellett küzdeniük” – mondja a történész. Történelemtudat nélkül nincs identitás, nem tudjuk, hol a helyünk, mi a feladatunk a világban, teszi hozzá. Véleménye szerint számba kéne venni a szlovákiai magyarság önálló történelmének személyiségeit, és fel kellene tárni az őket körülvevő közösség teljes múltját. Úgy gondolja, elsősorban azokra az emberekre, az értelmiségre kellene összpontosítani, akik felvállalták a közösségért való felelősséget – pártállástól, világnézettől függetlenül. S fel kell tárni azon körülményeket is, melyek a történelmi személyiségek döntéseit, cselekedeteit befolyásolták. „El tudnék képzelni egy felvidéki magyar „fehér könyvet”, mely azokat a személyiségeket veszi sorra, akik vállalták a történelem által rájuk szabott kihívásokat, és minderre a tőlük telhető legjobb válaszokat próbálták adni” – zárta a Pozsonyi Magyar Intézet igazgatója.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?