Emberi jogi stratégia – két év felesleges munka

<p>Pozsony. Elégedetlenek a civil szervezetek az emberi jogi stratégia tervezetével, amelyet hamarosan elfogadhat a kabinet. A dokumentumot már tavaly el kellett volna fogadni, akkor a külügyminiszter a hosszabb egyeztetéssel indokolta a halasztást.</p>

ÖSSZEFOGLALÓ

Semmilyen hatással nem lesz semmire. Ezt gondolják a kormány emberi jogi stratégiájáról a civil szervezetek képviselői. A napokban kiderült, hogy a stratégia elkészítését felügyelő külügyminisztérium semmit nem hajlandó figyelembe venni a kormány emberi jogi és kisebbségi tanácsa civil tagjainak javaslataiból.

Nem kötelezi a kormányt

Valószínű, hogy 2020-ig semmire nem kötelezik a kormányt az emberi jogok terén, figyelmeztet Laco Oravec. „2020-ban itt fogunk ülni, és megállapítjuk majd, hogy 6 év alatt semmi sem történt. Ez a nyilvánosság ignorálása” – véli a Milan Šimečka alapítvány aktivistája. Emlékeztet, hogy a 3 éve készülő stratégia végleges változatát a többi illetékes minisztériummal együtt 24 órával a tárcaközi egyeztetés kezdete előtt kapták meg. 167 megjegyzésük megvitatására a minisztérium illetékeseitől négy órát kaptak. „Ha legalább egy akciótervet ígértek volna év végéig, sok kompromisszumba belementünk volna, de Lajčákon látszik, hogy az egész téma nem érdekli őt” – tette hozzá. A stratégia holnap a kormány emberi jogi és kisebbségi tanácsa elé kerül. A civil szféra tagjai előre bocsátották, hogy ha nem történik változás, a dokumentumot nem szavazzák meg, a tanács államigazgatást képviselő tagjai viszont leszavazhatják őket. Az anyag így is rekordszámú ellenvéleménnyel kerül a kormány elé. A civilek sérelmezik azt is, hogy Lajčákék egy sor kimutatást csak a mellékletként csatolnak, vagyis nem a törzsanyagba illesztik be. „400 oldalnyi, 2 éves, ingyen elvégzett munkát dob ki az ablakon a minisztérium” – jegyezte meg Oravec.

A stratégia a keresztény szervezeteknek sem tetszik. Szerintük túlságosan liberális, úgy vélik, hogy túl nagy teret kap benne a nemi egyenlőség és a melegjogok érvényesítése. Petőcz Kálmán szerint nem helyes, hogy a sajtóban ez a fajta tiltakozás kapja a legnagyobb teret a stratégia kapcsán. „A fő téma itt nem a genderideológia, hanem az emberi jogok hazai érvényesítése” – mutatott rá a Szlovákiai Helsinki Bizottság elnöke. 2011-ben, a Radičová-kormány idején a kormányhivatal emberi jogi főosztályvezetőjeként ő kezdeményezte, hogy a kormány feladatul kapja a szóban forgó stratégia elkészítését.

Mindenkit meghallgattunk

A stratégia 2011 óta készül. Tavaly ősszel kellett volna beterjeszteni, emlékeztetett Martin Macko, az emberi jogi tanács másik tagja. „A minisztériumok korrekciói azt eredményezik, hogy a stratégia nem lesz hatással semmire” – jegyezte meg. A külügy szerint nem korrekt, hogy egyesek bagatellizálják a stratégia tartalmát. „Minden érintettet meghallgattunk” – közölte Peter Susko, a külügy sajtóosztályának vezetője. Lajčák korábban úgy fogalmazott: olyan dokumentumot akar, amely nem osztja meg a társadalmat, és amelyre építeni lehet. Szerinte a civilek javaslatai közül sok azért nem lehet a stratégia része, mert nincs társadalmi egyetértés azokban a témákban. A külügyminiszter érvelése elfogadhatatlan, véli Adriana Mesochoritisová, aki a kormánytanácsban szintén a civil szférát képviseli. „Persze hogy nincs, és nem is lesz teljes egyetértés. Kotlebával például soha nem lesz azonos a véleményem. A nyugdíjpolitikában sincs társadalmi egyetértés, mégis megszavazták” – üzente Lajčáknak, hozzátéve, hogy a stratégia így nem összekötni, hanem megosztani fogja az embereket. A dokumentum várhatóan a jövő héten kerül a kormány elé. Eredeti célja, hogy megszabja a kormánynak, milyen intézkedésekkel segíthetné az emberi jogok érvényesítését Szlovákiában. (vps, TASR)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?