Embercsempészbandát fogtak

Pozsony. A belügyminisztérium Határ nevet viselő különleges egységének tegnapi bevetése nyomán sikerült elfogni egy tizennégy tagú szervezett embercsempészbandát. A bűnszövetkezet tagjai a Kassai és az Eperjesi kerületben tevékenykedtek, ázsiai – elsősorban indiai és kínai – személyeket hoztak át a zöldhatáron.

Pozsony. A belügyminisztérium Határ nevet viselő különleges egységének tegnapi bevetése nyomán sikerült elfogni egy tizennégy tagú szervezett embercsempészbandát. A bűnszövetkezet tagjai a Kassai és az Eperjesi kerületben tevékenykedtek, ázsiai – elsősorban indiai és kínai – személyeket hoztak át a zöldhatáron. Nyolc alkalommal legkevesebb 157 embert csempésztek át, és ezzel minimum 1,5 millió korona haszonra tettek szert, legalábbis ennyit sikerült a házkutatások során lefoglalni. A gyanúsítottak között van három hivatásos katona és egy rendőr is: egy főtörzs-őrmester Felsőnémetiből. A banda tagjai háromtól nyolc, illetve öttől tizenkét évig terjedő börtönbüntetésre számíthatnak. Az eset kapcsán Vladimír Palko elmondta, az embercsempészetet az egyik legsúlyosabb bűnözési formának tartja, ezért javasolta a büntetőtörvénykönyv szigorítását, hogy az embercsempészet esetében a büntetés alsó határa nyolc év legyen. A belügyminiszter a rendőrség szerkezeti átalakítása után ebben az évben szeretne nagyobb hangsúlyt fektetni a határ- és idegenrendészeti feladatokra, mivel az Európai Unióba való belépésünk után Szlovákia keleti határa lesz a schengeni határ. ĺgy az állam területén elfogott illegális bevándorlók kapcsán felmerülő összes költséget a szlovák adófizetők pénzéből kell majd téríteni. Palko a közeljövőben néhány változtatásra készül a keleti határon. Egyelőre a szlovák–ukrán határ hatékony védelme érdekében a belügyminiszter 495-re emelte a térségben szolgálatot teljesítő határrendészek számát, valamint több mint ezer koronával megemelte veszélyességi pótlékukat. Az embercsempészek leleplezésében segítséget nyújtottak a katonai hírszerzés ügynökei is. (kcr)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?