ELŐSZÓ HELYETT

Amíg lehetett volna, nem faggattam apámat háborús emlékeiről. A halála után került a kezembe a naplója, egy A6-os formátumú kis füzet, amit anyám gondosan megőrzött, minden fontosnak tartott dokumentummal egyetemben. Apám negyvenhárom áprilisától negyvenöt február 9-ig „harctéri szolgálatot” teljesített. Akkor megsebesült – március 19-én a Magyar Királyi 299. Vöröskereszt Hadikórházba szállították –, s közel öt hónapi kórházi tartózkodás után saját kérésére átadták az amerikaiaknak, Neuburgba. Abban reménykedett, hogy onnan hamarabb hazakerül Szlovákiába. Naplója írásakor már az ulmi amerikai fogolytáborban várta szabadulását. Az utolsó feljegyzés 1945. november 25-én került a kis füzetbe. Apám végül csak 1946. március 19-én jött haza a fogságból, harminchat évesen, Kürtre, anyám szüleihez, tudta, hogy ott megtalálja anyámat. Lakás, állás nem volt – kántorkodásból tartotta fenn a négytagú családot. Reszlovakizálni nem volt hajlandó, a Csehországba deportálandók listájára vagyontalanként nem került fel, „fehércédulát” viszont az egész családnak kézbesítettek. Közben szerencsére leállították a kitelepítést. Ötventől ismét tanított – Tardoskedden, Érsekújvárott, majd Nyitrán. Hatvannyolcban rehabilitációs kérelemmel fordult az illetékesekhez az 1945–1950-es időszakért. Az elutasító válasz két évre rá érkezett meg. A fordulatot nem érte meg, 1989 januárjában meghalt. Kopasz Csilla