ÉLŐLÁNC – Demonstráció az oktatásügyért Komáromban

Komárom |

<p>Csatlakozva a pedagógusok országos megmozdulásához élőláncot szerveznek Komáromban a civilek. A békés demonstrációval a pedagógusi hivatás áldatlan körülményeire szeretnénk felhívni a nyilvánosság figyelmét.</p>

A szervezők arra kérik a pedagógusokat és a pedagógusok ügye mellett nyíltan kiálló civileket, tartsanak a tüntetőkkel február 5-én (pénteken), 15:00-kor, amikor is Komáromban, a Klapka téren tart nagygyűlést a tiltakozó közösség.

A rendezvényen a járási székhely, Komárom és a járás magyar és szlovák iskoláinak tisztségviselői és pedagógusai szólalnak fel, ugyanakkor elfogadta meghívást az ISU (Iniciatíva slovenských učiteľov-Szlovákiai Pedagógusok Kezdeményezése), a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége, a Szlovákiai Magyar Szülők Szövetsége, valamint a Diákhálózat és a Selye János Egyetem Hallgatói Önkormányzatának egy-egy képviselője is.

Az előzetes tervek szerint a résztvevők a Megye utcán, a Kertész utcán, a Kossuth téren és a Jókai utcán át vonulnak fel követeléseik érvényesítése céljából. A felvonulás a Klapka téren ér véget, ahol a résztvevők eléneklik a tudás és a műveltség himnuszaként számon tartott Gaudeamus Igitur kezdetű dalt.

A demonstráció szervezői mindenkit szeretettel várnak az ország egész területéről, aki azonosulni tud a Szlovákiában dolgozó pedagógusok célkitűzéseivel. Az ISU többek között azt szeretné, hogy a pedagógusok határozottan tiltakoznak a tanári hivatás kedvezőtlen anyagi megbecsülése ellen, valamint, hogy biztosítsák az oktatás európai színvonalú tárgyi felszereltségét és a méltányos szociális háttér megteremtése mellett is kiállnak.

"Olyan pedagógusok, valamint szülők és diákok figyelmére számítunk, akik tudják, hogy kiművelt emberfő nélkül veszélyben az európai (szlovákiai) társadalom, s az oktatás-nevelés hatékonyságának, magas színvonalának záloga az oktatás gördülékenysége. Úgy véljük, ez jelentősen összefügg a pedagógusok szakmai megbecsülésével is"- írják a szervezők a sajtónyilatkozatukban.

Az eseményről további információkat a tüntetés Facebook-oldalán olvashatnak.

Korábban a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége (SZMPSZ) levélben fejezte ki egyetértését és támogatását a sztrájkot illetően. A támogatásról szóló levelet azonban a nemzetiségi iskolákra vonatkozó jogos kérésekkel egészítették ki. 
 
Az SZMPSZ és több szlovákiai magyar civilszervezet azt kérte a szlovák sztrájkszervezőktől, hogy azok vegyék fel követeléseik közé például a magyar anyanyelvi oktatásra szánt óraszámok kérdését (9≠5) és a kisebbségi oktatásügy finanszírozásának kérdését is. Ezt a szlovák sztrájkszervezők elfogadták.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?