Ellenzékiek az új kormányban

Pozsony |

<p>Nem sokkal az Adamec-kormány bukása után, 1989. december 10-én megalakult az első, nem kommunista többségű csehszlovák kabinet. Összeállításunkban a 89-es forradalom és rendszerváltás negyedik hetét vettük górcső alá.</p>

A kommunisták 1989 decemberének elején kormányátalakítással akarták leszerelni a bársonyos forradalmat, ám a trükk nem jött be. A december 3-án felálló második Adamec-kabinet négy nap múlva már le is mondott, miután az ellenzék egy második általános sztrájkkal fenyegetőzött. Hetedikén a (reform)kommunista Marián Čalfa vezetésével átmeneti kormány alakult, majd tizedikén 41 év után létrejött az első, nem kommunista többségű kabinet. A nemzeti egyetértés kormányát Čalfa vezette, 21 minisztere közül 10 volt az állampárt tagja. Heten párton kívüliek voltak (ellenzékiek), ketten-ketten pedig a Csehszlovák Szocialista Párt (ČSS), illetve a Csehszlovák Néppárt (ČSL) tagjai. Čalfa, a nyerőemberPapíron nem kommunisták itt-ott már a korábbi kabinetekben is helyet kaptak, ám ezek az állampárt szatellitszervezetei által jelölt miniszterek voltak. Most a forradalmi ellenzék által jelölt szakértők kerültek be a kormányba. „Folytatni fogjuk a gazdaság radikális reformját, amely kivezetné a társadalmat a stagnálásból. Nagy gondot fordítunk az állambiztonsági szervek problematikájára is. A közvéleménynek abszolút biztosnak kell lennie abban, hogy minden tevékenység a kormány ellenőrzése alatt áll” – nyilatkozta a kormányalakítás után a tőketerebesi származásű, ám a 60-as évek közepe óta Prágában élő Marián Čalfa. Nem véletlenül a technokrata reformkommunista Čalfa lett a miniszterelnök. Adamec bukása után ő irányította az ellenzékkel való egyeztetéseket, azért is, mert a kommunista párt vezetősége gyakorlatilag teljesen lebénult, december elejéig még csak a közvetlen kapcsolatot sem vette fel a forradalmárokkal. Čalfa több szempontból is kulcsszereplő volt. Elérte, hogy a szövetségi parlament – mely akkor még teljesen kommunista volt – törölje az alkotmányból a CSKP vezető szerepéről szóló cikkelyt, majd elfogadtatta a kommunista képviselőkkel, hogy szavazzák meg Václav Havelt köztársasági elnöknek. Lemondott az elnökGustáv Husák ugyanis még december 10-én, nyomban az új kabinet kinevezése után lemondott tisztségéről. A 77 éves államfő 1987-től már csak reprezentatív funkciókat látott el, a bársonyos forradalom idejében pedig jó taktikai érzékkel nem kívánta a változásokat lassítani, sem befolyásolni. Lemondása után nyugdíjasként élte életét, 1991-ben hunyt el szülővárosában, Pozsonyban. Az új, nem kommunista többségű kormány fő feladata az első szabad parlamenti választások előkészítése, valamint a politikai és gazdasági átmenet első lépéseinek megtétele volt. Szét kellett választani a törvényhozó, a végrehajtó és a bírói hatalmat, előkészíteni a piacgazdaságra való átmenetet, módosítani az alkotmányt, valamint elkészíteni a szabad vallásgyakorlásról szóló törvényt. Nyomban az új kabinet kinevezése utáni napon, december 11-én elkezdődött a az osztrák és az NSZK határon lévő vasfüggöny lebontása, hazalátogathattak Csehszlovákiába azok az emigránsok, akik korábban ki voltak tiltva az országból – Tomáš Baťa, a legendás Baťa-gyár alapítójának fia 50 év emigráció után tért haza. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?