Elismerés a partnerektől

Pozsony. Berényi József külügyi államtitkár képviselte Szlovákiát az Európa Tanács (ET) legmagasabb szerve, a miniszteri tanács ülésén Strasbourgban.

Pozsony. Berényi József külügyi államtitkár képviselte Szlovákiát az Európa Tanács (ET) legmagasabb szerve, a miniszteri tanács ülésén Strasbourgban. A harmadik miniszterelnöki csúcstalálkozó szervezésével kapcsolatos kérdéseken kívül a küldöttek foglalkoztak az emberjogi bírósággal, ahová olyan sok beadvány érkezik, hogy a strasbourgi testület nem győzi azok kezelését, így bővíteni kell az apparátust. „Természetesen szóba került a terrorizmus elleni harc, az erről szóló nemzetközi egyezmény szövegtervezetét vitattuk meg” – mondta lapunknak Berényi. Fölszólalásában elmondta, Szlovákia fokozatosan teljesíti a nemzetközi szervezetek elvárásait, a kormány kötelezte magát, hogy elfogadja a kisebbségi nyelvi chartából következő törvényeket, jogszabályt fogad el a kisebbségi kultúrák finanszírozására és létrehozza a magyar egyetemet. „A jelenlevők közül többen érdeklődtek, milyen posztokat töltenek be az MKP politikusai a kormányban” – mondta a külügyi államtitkár. Hozzátette, kétoldalú beszélgetései során partnerei elismeréssel nyilatkoztak az új kormány kötelezettségvállalásairól. (jéel)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?