Elhunyt Szepesi György

Az Aranycsapat 12. játékosá-nak nevezték, legendás gólö-römeit szurkolók milliói hallot-ták. Tegnapra virradóra 96 éves korában elhunyt Szepesi György rádiós sportriporter.1922. február 5-én született Budapesten.

Az Aranycsapat 12. játékosá-nak nevezték, legendás gólö-römeit szurkolók milliói hallot-ták. Tegnapra virradóra 96 éves korában elhunyt Szepesi György rádiós sportriporter.

1922. február 5-én született Budapesten. Jóllehet tizenkét éves korától igazolt futballista volt alsóbb osztályokban, hamar belátta, hogy nem olyan tehetséges, mint az akkor világhírű magyar focisták. 1945-ben rádiós lett, s az oldalvonal mellett állva közvetítette a meccseket. Ezek közül alighanem a leghíresebb az 1953-as londoni 6:3, az „évszázad mérkőzése”, Szepesire pedig ráragadt az elismerő minősítés: ő az Aranycsapat 12. játékosa.

Szervezője volt a Magyar Rádió Körkapcsolás című műsorának, s ő honosította meg azt a sportközvetítési stílust, amelyben a riporter lelkesen, magas hőfokon együtt él a játékkal, azonosul a történésekkel, együtt örül a győzelemnek, kesereg a balsikeren.

1948-tól sorozatban 15 nyári olimpiáról közvetített, 49 magyar olimpiai aranyérem megszületésénél lehetett ott. Emellett 14 labdarúgó-vb-n is kommentátor volt.

Dolgozott a rádió bonni tudósítójaként, majd 1979 és 1986 között a Magyar Labdarúgó-szövetség elnökeként tevékenykedett. Tagja volt a FIFA végrehajtó bizottságának és a Magyar Olimpiai Bizottságnak, munkásságáért számos magyar és nemzetközi díjat kapott. Részletek a 11. oldalon. (MTI)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?