Egyre többször hallom, hogy az árpádsávos zászló nem önkényuralmi jelkép. Oké, legyen, végül is elsősorban nem az, csak egy gyilkos társaság élt vissza vele... Tudjuk, a horogkereszt sem önkényuralmi jelkép, mondjuk, Indiában.
Egyre többször hallom
Hallom továbbá mindezzel kapcsolatban, hogy értelmezzük a jelképeket eredeti kontextusukban! Oké, legyen, végül is az eredeti, az eredeti. Csak akkor meg nem értem sem a mai Szent Korona-mizériát, sem ezt a kassai drámafarok-átrendeztetést. Merthogy egy világháborúban játszódó darabban egy korhű kellék – hiszen az árpádsávos zászló éppen a világháború nyilasairól szól eredeti jelentésében – miért szúr szemet bárkinek is, érthetetlen. Maradhatunk tehát az eredeti jelentéseknél, de vagy a művészetet és a gondolkodást kell következetesen elfelejtenünk (lásd az átvitt értelmeket, a trópusokat stb.), vagy a művészetbe való beavatkozást. Mert a művészetbe beavatkozni csak indokolatlanul lehet. A művészet ugyanis lényegéből adódóan szabad. Bizony, mondom, nem szeretnék ma Kassán színházlátogató lenni.
Hallom azt is, hogy azért mégsem kellene a színháznak provokálnia! Oké, legyen, végül is a színház művészet. Csakhogy a művészetet nem lehet kizárni a közéletből és a politikából sem, s nem kóser kárhoztatni a provokatív szándékot, mert akkor például a süket hivatal koszorúival terhelt költőnk forradalmi verseit is el kéne égetnünk március idusán, mondjuk a Nemzeti vagy a Thália Színház lépcsőin, elsők között is a Nemzeti dalt! Félreértés ne essék, nem a színház aktuálpolitizál egy, ismétlem: korhű kellékkel – azzal ugyanis nem lehet... –, hanem a jelen politikája aktualizál és értelmez át és félre és újra és agyon egy korabeli jelképet. Hajlandó vagyok elhinni, vannak helyzetek, amikor szerencsésebb nem provokálni. Oké, legyen, ne provokáljon a színház, de akkor mi a túrót tegyen? Hiszen az esetben nem játszhat sem Tótékat, sem Rómeó és Júliát, sem egyéb olyan darabot, amelynek minimális esztétikai, morális, társadalmi vagy más mondanivalója van, mivelhogy a darabok jellegéből adódik, mondanivalójuk hivatott kiprovokálni azt a bizonyos katarzist. A Rómeó és Júliában a két család szembenállása ma problémamentesen értelmezhető szociális, politikai, merészebb esetben nemzeti(ségi) konfliktusként is. Tehát a színház vagy játsszon semmitmondó darabokat, ezt követően pedig logikus folyamat végeredményeképpen szűnjön meg, vagy pedig egyenesen szűnjön meg! Minek az ilyen?! Amelyik a nyugalom megzavarására alkalmas! Bizony, mondom, nem szeretnék ma Kassán színházi ember lenni, mert ha dolgozik, nem is roszszul, az a baj, ha pedig színházastól megszűnne, abból sem keletkezne nagyobb ribillió, mint ebből a zászlójelenetből! Egy-két hónap hőbörgés után úgy elfelejtené a nagyérdemű szlovákiai magyar publikum, mint tehén a tegnapi lepényét. Vagy mint a Mečiar-kormány ideje alatt megszűnt és életre azóta sem keltett szabad magyar és nem magyar sajtótermékeket!
Hallom továbbá, hogy nem kéne ezt a sajtónak ennyire felfújnia! Oké, legyen, végül is nem nagy ügy, csak a pénzről és a művészet feletti hatalomról beszélünk. Na meg a félelemről és a demokráciáról. Nem ügy. Elv! Ahhoz képest, hogy Paris Hiltonnak igazi-e a melle, amely vagy nincs is neki, vagy csak egyszerűen nem hordja, ez komolyan nem téma. Bizony, mondom, nem szeretnék ma Szlovákiában vagy Magyarországon publicista lenni, mert ilyen jegyzeteket kellene írnom...
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.