Egyre többen akadnak fenn Procházka hálóján

<p>Pozsony. A Sieť a jobboldal vezetője erejévé válik, pedig csak a hetekben jegyezték be. A Smer támogatottsága csökken, már alig haladja meg a 30 százalékot.</p>

ÚJ SZÓ-HÍR

44,4 százalékkal választásokat nyertek, sokáig 40 százalék felett mozgott a népszerűségük. Hol van már mindez? A Smer, amely szombaton közgyűlést tart, egyre kisebb népszerűségnek örvend. A Focus júniusi közvélemény-kutatása szerint „csak” a megkérdezettek 32 százaléka voksolna rá.

A Smer lassú süllyedésével párhuzamosan nő Radoslav Procházka pártjának támogatottsága. A két adatsor között van összefüggés is: a Sieť szimpatizánsainak nem egész ötöde 2012-ben Ficóékra voksolt. A jobboldal új vezető pártjának potenciális szavazói között sok a bizonytalan választó, valamint azok, akik két éve nem adták le voksukat senkire sem.

Procházka áprilisban, nem sokkal az elnökválasztás 2. fordulója után jelentette be, hogy pártot alapít Sieť néven. Először a Polis ügynökség vette fel a pártok listájára, áprilisi mérésében 11,4 százalékot mutatott ki az alakuló formációnak. A Focus májusban 13,3 százalékot mért neki, a Polis pár nappal később 15,4 százalékot, most pedig a Focus 15,8-at.

Utoljára jobboldali párt 2011 elején járt ilyen magasságokban – az SDKÚ-nak az év márciusában mértek 15,6 százalékot. Azóta a felmérésekben egyetlen jobboldali formációnak sem sikerült a 15 százalékos határ közelébe kerülnie. Elemzők szerint Procházkáék pont az SDKÚ helyét szeretnék átvenni: ideológiák felett álló jobbközép néppártot építenek. „Még csak az út elején járnak” – figyelmeztet Martin Slosiarik, a Focus vezetője.

A Focus felmérése szerint Procházka pártja viszonylag kevés támogatót vitt el a KDH-tól, a kereszténydemokraták továbbra is 10 százalék körüli szavazóval bírnak. Az Egyszerű Emberek májusban 5,3 százalékon állt, júniusban két százalékponttal javított. Ebben szerepe lehetett Igor Matovič támadásának is, hetekkel ezelőtt azzal gyanúsította meg Procházkát, hogy számla nélkül akart az elnökválasztási kampányban hirdetést rendelni Matovič hirdetési lapjában.

A mérések szerint továbbra is nagy a tolongás az 5 százalékos küszöb körül. Az SaS mellett az SDKÚ is a veszélyzónában van, akárcsak a két magyar párt. Az MKP-nak és a Hídnak már egy hónapja is 5 százalék körüli támogatottsága volt.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?