Egyre agresszívabb a kampány

Rozsnyó. A Harmadik Szektor Kassai Kerületi Grémiuma fórumok szervezésével igyekszik rávenni a polgárokat, hogy vegyenek részt a másodfokú önkormányzati választásokon. A vitaesteken a szervezők a képviselő- és megyeielnök-jelölteknek is lehetőséget adnak a bemutatkozásra.

Rozsnyó. A Harmadik Szektor Kassai Kerületi Grémiuma fórumok szervezésével igyekszik rávenni a polgárokat, hogy vegyenek részt a másodfokú önkormányzati választásokon. A vitaesteken a szervezők a képviselő- és megyeielnök-jelölteknek is lehetőséget adnak a bemutatkozásra. Az első találkozó Iglón volt, majd Tőketerebesen, Nagymihályban és Kassán rendezték meg. Az utolsó két fórum hétfőn lesz 18 órától – az egyik a kassai Óvárosi Városi Hivatalban, a másik a Rozsnyói Városi Hivatalban lesz – tájékoztatta lapunkat Miloslav Kováč, a program rozsnyói koordinátora. A szervező elmondta: a Rozsnyói járás öt mandátumáért harcba szálló 56 képviselőjelöltből eddig heten jelezték részvételi szándékukat a rendezvényen.

A Rozsnyói járásban egyébként most már egyre erősödik a kampány, a városban egymás plakátjaira ragasztják vagy ragasztatják népszerűsítő anyagaikat az agresszívebb jelöltek, akik igyekeznek lehetőleg minél több társadalmi rendezvényen megjelenni. A megyeielnök-jelöltek között olyan is akad, aki képes volt választási újságcímet faragni a saját vezetéknevéből. Štefan Vranovský, a Kassai Kerületi Hivatal elöljárója a múlt héten a Rozsnyói Nyugdíjas Otthonba is bekopogtatott szlovák nyelven kiadott, Vranoviny (Varjújságok) című kiadványával. Az MKP jelöltjei továbbra is a magyar községeket járják, hogy a lakosokkal megismertessék elképzeléseiket a környék gondjainak orvoslására. Az MKP-sokat többnyire mindenhol szívesen látják – eddig csak Páskaházán történt meg, hogy egy felbőszült helyi szlovák polgár leköpdöste személyautójukat, amiért nem államnyelven beszéltek a magyarul meghirdetett kampánygyűlésen.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?