Döntsön a bíróság!

Pozsony. Az Egyetemek Tanácsa nem ért egyet a felsőoktatási intézmények tervezett, jövő évi költségvetésével, ugyanakkor nem támogatja Martin Fronc oktatásügyi miniszter javaslatát sem, melynek értelmében a besztercebányai Bél Mátyás Tudományegyetem Jogtudományi Karát megfosztanák az önkormányzatiság jogától.

Pozsony. Az Egyetemek Tanácsa nem ért egyet a felsőoktatási intézmények tervezett, jövő évi költségvetésével, ugyanakkor nem támogatja Martin Fronc oktatásügyi miniszter javaslatát sem, melynek értelmében a besztercebányai Bél Mátyás Tudományegyetem Jogtudományi Karát megfosztanák az önkormányzatiság jogától. Az egyetemek képviselői tegnapi tanácskozásukat követően azt javasolták, hogy a bíróság döntse el, vajon törvényellenesen járt el a kar, amikor a hallgatók beiratkozását anyagi hozzájárulásuktól tette függővé. Az oktatási tárcavezető november 4-én rendelte el az intézményben történtek feltárását, de már október 20-án arra kérte az Egyetemek Tanácsát, járuljon hozzá a kar önkormányzati jogának megvonásához. A vizsgálat eredménye máig nem ismert. A jogtudományi kar vezetője azzal védekezik, hogy az érintett levelező tagozatos hallgatók nem a fakultással, hanem a kartól különálló intézménnyel kötött szerződésük alapján járulnak hozzá képzési költségeikhez. Az Egyetemek Tanácsának december 19-éig kell végső állást foglalnia az ügyben. Martin Fronc szerint az Egyetemek Tanácsa tegnapi nyilatkozatával kitért a válasz elől.

A felsőoktatási intézmények legfőbb képviseleti szerveként működő tanács egyelőre nem nyilatkozott a bevezetendő tandíjrendszer kérdéséről sem. Libor Vozár, az Egyetemek Tanácsának elnöke szerint félő, hogy a kormány nem támogatja a felsőoktatás reformját, mivel az ideihez képest a beígért mértékkel – a bruttó hazai össztermék 0,1 százalékával – ellentétben csak a GDP 0,05 százalékával növelné a felsőoktatásra szánt jövő évi költségvetési tételt. Libor Vozár szerint a tandíjrendszer esetleges bevezetésének megtárgyalásához több időre volna szükség, a döntésnek pedig a politikai felek széles körű egyetértésén kell alapulnia. (ervé, t, s)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?