Doležal: Kerékpárutakra és épület-felújításra pályázhatnak az önkormányzatok

Andrej Doležal

Andrej Doležal (Sme rodina-jelölt) közlekedési és építésügyi miniszter felszólította az önkormányzatokat, hogy éljenek a lehetőséggel, és kerékpárutakra, valamint épület-felújításra nyújtsanak be pályázatokat az uniós helyreállítási terv keretében felhasználható forrásokra. „Ezeket az eszközöket fel kell használni. Nem elkölteni, hanem hatékonyan felhasználni, 2026 feléig, tehát nincs sok idő” – jelentette ki kedden a témában rendezett kassai konferencián.

Hasonló konferencia lesz szerdán Besztercebányán és csütörtökön Pozsonyban. Kerékpárutak építésére összesen 105 millió euró, műemléképületek felújításra pedig 240 millió euró hívható le. A konferencián pályázati szakértők és az önkormányzatok képviselői vesznek részt.

„El akarjuk magyarázni, hogy lehet hatékonyan felhasználni a pénzeket, főleg a kerékpárutak esetében, mert be kell vallani, a múltban nem jártunk ebben élen, nem lehetett hatékonyságról beszélni” – jelentette ki Doležal. Szerinte az energiatakarékos épület-felújításra adott minimális 30 százalékos támogatás nagyon bőkezű, de gyorsnak kell lenni.

Dano Kollár, a Szlovákiai Kerékkoalíció polgári társulás tagja arról számolt be, hogy az országban továbbra sem megfelelő a kerékpárutak hálózata. „Pontosan az ilyen típusú rendezvények, az önkormányzatok megfelelő tájékoztatása az első lépés a fejlesztéshez. Bár maga a minisztérium nem épít bicikliutakat, maximális mértékben segítenie kell azokat az önkormányzatokat, amelyek ebbe belevágnak” – mondta Kollár. Emellett a konferencián a bőséges európai tapasztalatokról és a legjobb megoldásokról is tájékoztatják az önkormányzatokat.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?