Dohnányi Ernő pozsonyi pályakezdése

<p>Pozsony a múltban mindig intenzíven követte a zenei élet változásait, együtt élt a zenével. Dohnányi Ernő a város leghíresebb szülöttei közé tartozik, aki művészetével fölemelte a város korabeli zenei színvonalát, ugyanakkor formálta a művészi értékek iránti igényességet. Meghatározó és kiforrott személyiségével, virtuóz, magával ragadó játékával nem mindennapi hatással volt a pozsonyi közönségre. Előadásai „egyéni megnyilvánulással voltak átitatva, és színtiszta művészettel töltötték meg a hangversenytermeket” – írta róla 1918-ban a Pressburger Zeitung.</p>

MARTINA ČIEFOVÁ

Dohnányi Ernő (1877. július 27., Pozsony – 1960. február 9., New York) a zenetörténetbe zongoraművészként, zeneszerzőként, karmesterként és zongoratanárként írta be a nevét. Pozsonyi zenekedvelő családból származott. Édesapja, Dohnányi Frigyes matematika- és fizikatanár volt a Pozsonyi Főgimnáziumban. A sokoldalú műveltségű apát mindenekelőtt a zene érdekelte. Gordonkázott és komponált, a 19. század végén a kiváló európai zenészek pozsonyi fellépéseit többnyire ő szervezte. Közös hangversenyt adott Rubinsteinnel és Liszt Ferenccel. Vonósnégyesével Lengyelországban, Oroszországban, Németországban, diákzenekarával pedig a Monarchia összes nagyobb városában fellépett. Népszerűsítő előadásokat is tartott a zenéről. Lakásukban intenzíven kamarazenéltek, így a fiatal Dohnányi megismerkedhetett a klasszikus és a romantikus művekkel.

Dohnányi Ernő első zongoraleckéit édesapjától vette, majd két év után Karl Foersternél, a nagy tiszteletnek örvendő pozsonyi zenésznél, zongoravirtuóznál és zenepedagógusnál folytatta tanulmányait, akitől a zeneelmélet alapjait is elsajátíthatta. Az érettségi után, 1894-től 1897-ig a budapesti Zeneakadémián Koessler Jánostól vett zongoraleckéket, Thomán Istvántól (Liszt egykori tanítványától) pedig zeneszerzést tanult. 1897-ben Bécsben a szintén Liszt-tanítvány Eugen d’Albert pedagógiai irányításával folytatta tanulmányait. Tanulmányai végeztével koncertkörutakon vett részt. Batka János pozsonyi levéltáros kapcsolatait és Hans Richter karmester közbenjárását kihasználva zongoravirtuózként és zeneszerzőként mutatkozhatott be az európai és a tengerentúli pódiumokon. (Dohnányi Richternek ajánlotta I. szimfóniáját. A művet Richter mutatta be Manchesterben, és az egyesült államokbeli nagy turnéján is vezényelte.)

Dohnányi Ernő gyakran koncertezett Pozsonyban. Tízévesen mutatkozott be egy iskolai hangversenyen, ahol Mozart zongoranégyesét, egy évvel később Schumann zongoraötösét adta elő. Gimnáziumi évei alatt az iskolai hangversenyeken és ünnepélyeken lépett fel. A klarisszák iskolai templomának karzatán idősebb barátjától, a hírneves pozsonyi zenésztől, Franz Schmidttől vette át az orgonista szerepét. Első nyilvános fellépése 1890. december 28-án volt a Pozsonyi Dalegylet (Pressburger Singverein) hangversenyén. Ez fölkeltette az érdeklődést a fiatal, tehetséges zenész iránt: „Általános meglepetéssel szolgált Dohnányi Frigyes tanár úr mindössze 14 éves fiának hatalmas sikert arató első nyilvános fellépése. Őszinte közvetlenséggel, messze elhagyván a félénkséget vagy hízelkedést adta elő az ifjú művész Chopin Nocturne-jét [op. 31, Nr. 1], Mendelssohn H-moll scherzóját és Liszt Ferenc 8. rapszódiáját, melyet biztos kézzel, könnyed technikával, önálló elképzeléssel és érzéssel interpretálta. A legélénkebb tapsot azonban joggal váltotta ki két saját szerzeménye, amelyek közül az egyik egy Schumann-jellegű rövid fantázia volt, a másik pedig egy – mintegy közkívánatra előadott – könnyű, szárnyaló, bájos scherzo. Mindkét mű egy gyönyörű reményekre feljogosító, színtiszta zenei tehetségről árulkodik” – számolt be az eseményről a Pressburger Zeitung.

Dohnányi néhány éves kihagyás után 1897. december 7-én Liszt Ferenc Bach g-moll fantáziájának és fúgájának átiratával, Beethoven Asz-dúr szonátájával [op. 110.], 3 bájos Chopin-művel és Liszt Don Juan fantáziájával lépett ismét a pozsonyi közönség elé. Játékán érezhetően nyomot hagyott a Pozsonyban koncertező legnagyobb példaképek és zongoravirtuózok teljesítménye. Batka János így írt erről a beszámolójában: „Bach és Beethoven műveit a hangverseny szervezője sajátos felfogásban és megragadóan adta elő. A »Don Juan fantáziában« virtuozitásának legmagasabb fokát villantotta meg, s csodálatraméltó ritmusérzéke és élénk temperamentuma a mű legkisebb részletét is életre keltette. A színtiszta, klasszikus nemes érzésvilágról árulkodó kifejezésmódnak köszönhetően bámulatos gyönyörűséggel csendültek fel a Beethoven-szonáta mélabús hangjai.” A fiatal tehetség 1898 tavaszán Liszt, Chopin, Delibes és saját szerzeményeit adta elő Pozsonyban. A közönség ez alkalommal már nem csupán az előadóművészt, hanem a zeneszerzőt is megismerhette. 1899. január 19-én a pozsonyi vármegyeházban tartott hangverseny műsorában Dohnányi Zongorakvintettje, Beethoven IV. (G-dúr) zongoraversenye [op. 58.], Haydn Andante con variazioni (f-moll) című műve, Chopin Mazurkája [op. 56, Nr. 2.], Liszt Magyar rapszódiája [Nr. 13] és Dohnányi Zrínyi-nyitánya csendült fel. A hangversenyt rendkívüli érdeklődés kísérte. A jegyek már egy héttel korábban elkeltek.

Batka jegyzete a koncert rendkívüli sikeréről tanúskodik: „Olyan művészi tett volt ez Dohnányi Ernő részéről, amely valamennyiünk emlékezetében megőrződik. (…) Az előadó a repertoárjával és saját műveivel a pályája csúcsára emelkedő művészként állt előttünk. Nagy művészetét, alapos felkészültségét és világos, szilárd érzésvilágát szüntelenül magasabb célok felé törekvő művészetének címereként tartja elénk. A Bösendorfer hangversenyzongorán, amely P. Werner helyi raktárából származik, Dohnányi varázslatosan érvényesíthette hangszín-árnyalatait. A közönség nagyon sokszor és élénken visszatapsolta.”

Egy évvel később, 1900. február 2-án Dohnányi együtt lépett fel Pozsonyban a bécsi Fitzner vonósnégyessel. Saját kamaraművein kívül Chopin Impromptujét [op. 36], Beethoven Rondo és capriccioso című művét [op. 129] és Liszt Magyar rapszódiáját [Nr. 9] adta elő. A hangversenyről ismét Batka János írt jegyzetet, Dohnányi előadói és zeneszerzői képességeit egyaránt nagyra értékelte: „Mindkét műben lenyűgözött bennünket a mesteri felépítés és maga az előadásmód is. Világos, céltudatos művészi értelem, amely a varázslatos dallamötletek mellett a művészi felépítést, a csodás hangfestést, virágzó formát és a zenei kifejezésmód felségesen élő megtervezését vezérli. Hogy mi Dohnányi úr uralkodásának titka, azt minden hangverseny-látogató tudja, akik közt ott láthattuk felséges Zichy Géza grófot is.”

Dohnányi viszonylag gyakran koncertezett Pozsonyban az ezt követő időszakban, karrierje csúcsán is. Zongoraestjein saját zongoraművein kívül kizárólag Bach, Haydn, Mozart, Beethoven, Schubert, Schumann, Chopin, Liszt és Brahms értékes műveit tűzte műsorra. Nagyra becsült kamaramuzsikusként közreműködött Henri Morteau és Galafréz Elza hegedűművész és Hugo Becker csellóművész pozsonyi fellépésein. Közös repertoárjuk alapját Beethoven-, Brahms- és Strauss-szonáták alkották.

(Fordította: Ferienčík-Zahovay Ágnes)

A szerző a nyitrai Konstantin Filozófus Egyetem Pedagógiai Karának oktatója

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?