Digitális világ ismerete – még mindig nagy a generációs szakadék

Pozsony |

<p>A kilencedik alkalommal elkészített felmérés szerint még mindig nagy hiányosságok léteznek &ndash; ami a digitális médiumok és technológiák használatát illetik &ndash; az egyes generációk között.&nbsp;</p>

A felmérésből kiderült, hogy míg az ezredforduló generációja (a 80-as, 90-es évek szülöttjei) egy évtized alatt nagyon magas szintet ért el, addig e generáció szülei – az ún. X generáció – csak a középszintig jutottak el. A két korosztály közötti különbség 28%, míg a nagyszülőknél eléri a 70 százalékot is.

A különbségek abból is adódnak, hogy más az egyes generációk motiváltsága és a rájuk gyakorolt társadalmi nyomás is – véli Marián Velšica, a felmérés értelmi szerzője. A legfiatalabb korosztályra hatással van az iskola, a környezetük és a munkaerőpiac is. A szakadék egyre nagyobb lesz az idősebbek és a fiatalabbak között, mivel egy kisnyugdíjas inkább megtesz 50-60 kilométert is, hogy egy pecsétet beszerezzen valamilyen hivatalnoktól, minthogy ugyanezt megtegye elektronikus úton. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?